szabadfogás
Szabadfogás – Miért ünnepli Karácsony Gergely több tízezer budapesti bestiális lemészárlását? (videó)
75 évvel ezelőtt a világtörténelem egyik legbestiálisabb hadserege, a szovjet Vörös Hadsereg több tízezer civil lemészárlása és megkínzása, gyereklányok tömeges megerőszakolása és más rémtettek árán befejezte Buda ostromát, de – mint arra Huth Gergely műsorvezető rámutatott – mindezek ellenére Karácsony Gergely főpolgármester a fővárosi metróhálózatban „Budapest szabad” címmel megnyitott egy megemlékező kiállítást, amit a PestiSrácok.hu főszerkesztője szerint nehéz máshogy értelmezni, mint úgy, hogy a főpolgármester a rémtetteket a kommunista propagandához hasonlóan felszabadításként kezeli.Kilencmillió fasisztával nem lehet sorosdemokráciát építeni! – Itt a rendkívüli Szabadfogás Apátival, Dezsével, Jeszenszkyvel, Szarvassal, Gajdiccsal, Bencsikkel és Huthtal!
Az ő szemükben mi kilencmillióan mindannyian fasiszták vagyunk, akiket ki kell iktatni a közéletből, a többiekkel meg majd elosztoznának a hatalmon – nagyjából ez a neoliberális-ultrabaloldali-posztnyilas ellenzék demokráciafelfogása. Többek között erről is szó volt a rendkívüli, újévi Szabadfogásban, amelyben egyszeri alkalommal csak narancsbarna karéj volt Apáti Bencével, Dezse Balázzsal, Jeszenszky Zsolttal, Szarvas Szilveszterrel, Gajdics Ottóval, Bencsik Andrással. A műsorvezető ezúttal is Huth Gergely volt, a témákat pedig a vendégek szállították: ki-ki a maga legkreténebb 2019-es politikai élményét és eseményét.Megint elkalapálták egymást a Szabadfogás vendégei a kőkemény vitában
Nagy Ervinnek, a Katona József Színház tagjának a kormánypárti politikusokról tett nyilatkozatáról is beszélgettek a Hír TV Szabadfogás című műsorának e heti vendégei – számol be a hirtv.hu.Kálomista a Szabadfogásban: A kormány lépjen fel a színésznövendékek szexuális zaklatása ellen (Videóval!)
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen uralkodó belterjes viszonyokról beszélt Kálomista Gábor Gothár Péter szexuális zaklatási botránya kapcsán a Hír TV Szabadfogás című műsorában (20:00-tól). A filmproducer a műsorban arról beszélt, hogy teljesen abszurd, hogy egy belső kör vizsgálódik az ügyben, és nem a fenntartó rendelt el egy azonnali vizsgálatot. A belső körök belterjessége miatt ideje lenne állami szinten átvilágítani a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói gárdáját.Szabadfogás: Kicsit hátbaszúrva érzi magát az MSZP (VIDEÓ)
Hátbaszúrva érzi magát az MSZP Botka kilépése miatt – többek között erről beszélgettek a Hír TV Szabadfogás című műsorának e heti vendégei. Szóesett arról is, hogy Botka Lászlónak elege lehetett abból, hogy "az MSZP föltűzte a zászlójára, küldte előre és utána szép csendben lemészárolták hátul a régi pártkatonák".Szabadfogás: minimum politikai hiba volt, hogy Gyurcsány nem mondott le az őszödi beszéd kiszivárgása után (Videó!)
Kósa András, a Népszava újságírója, Jeszenszky Zsolt politikai hobbista, Kereki Gergő, a Mandiner.hu főszerkesztő-helyettese, Dézsy Zoltán dokumentumfilm-rendező, Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője, és Pesty László dokumentumfilm-rendező voltak hivatottak arra, hogy a csütörtök estét átdiskurálva ki-ki a maga igazáról próbálja meggyőzni a vitapartnerét. A szokott parázs hangulatú szópárbajok Huth Gergely műsorvezető moderálása mellett zajlottak.Szabadfogás: Az adás, amikor Kukorelly felháborodva kéri ki magának, hogy a béke barátja lenne (videó)
A legutóbbi Szabadfogásban Huth Gergely kénytelen volt megígérni Kukorelly Endrének, hogy nem fogja többé a "Szeressük egymást, gyerekek mozgalom" kirakatfigurájának titulálni, mert az író-költő manifesztálta: ő "nem a minden áron való megbékélés híve, hanem a korrekt, értelmes vitáé". Ennek Jeszenszky Zsolt különösképpen örült is, mert mint emlékeztetett rá: úgy hírlik, Kukorelly jó bunyós. A műsorvezető a Pikó-Karácsony-féle törvénytelen adatgyűjtés kapcsán hiába hozta fel példaként, hogy 2002-ben a rendőrség tétlenségén és a választási iroda "mulasztásán" (is) múlt, hogy nem sikerült rábizonyítani a werberizálódó MSZP-re a törvénysértő választási "utaztatást", 2006-ban pedig az egész országban megfigyelt láncszavazások megszervezését, továbbá, hogy a rendőrség hivatali kötelessége a választási visszaélések feltárása és talán nem kellene megismételni a választás tisztaságát fenyegető hibákat; a műsor "vörös karéja" nem tágított, szerintük ugyanis Putyin módszereivel félemlíti meg Orbán Viktor a fővárosi ellenzéket.Ugye, mennyire hiányoztak? – Újraindult a Szabadfogás, Nagy Józsi állva magyarázta az igazát (videó)
A nyári szünet után tegnap ismét új adással jelentkezett a Hír TV pankrációsorozata, a Szabadfogás, ahol Huth Gergely szokás szerint felcímkézte a vendégeket, nehogy a tisztelt nézők iránytű nélkül maradjanak. Így került a színre Nagy József, akinek a nyár is kevés volt arra, hogy azt a bizonyos két szót belekiáltsa a pusztába, továbbá Jeszenszky Zsolt, az egy személyben reinkarnálódott Antall-kormány, Kukorelly Endre, a Szívtipró gimi irodalomtanára, Dézsy Zoltán, az ügynökök paradicsommadara, Nagy Attila Tibor, a két lábon járó Révai-nagylexikon és Pesty László, a rendszerváltozás Bíbor Gibson gitárja. A rózsaszín karéj és a narancsfront ezúttal sem értett egyet semmiben, még a magyar kifejezések jelentésében sem, de Kukorelly Endre legalább békességre intette az egyre hevesebben vitatkozó feleket.Szabadfogás: Miért baj az, hogy egy magyar vállalkozás lép egy multi helyébe?
A Hír TV Szabadfogás című műsorában Huth Gergely moderálása mentén Nagy József, a 24.hu újságírója, Jeszenszky Zsolt „politikai hobbista”, Kukorelly Endre író, Kereki Gergely, a Mandiner főszerkesztő-helyettese, Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője és Pesty László dokumentumfilmes a hazai közélet és politika aktuális eseményeit vitatták meg, tabuk és a politikai korrektség kényszerű korlátjai nélkül.Ajánljuk még

















