Pesti Srácok

Ismét lehet pályázni családbarát munkahelyek kialakítására

Ismét lehet pályázni családbarát munkahelyek kialakítására

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkársága 13. alkalommal hirdet pályázatot családbarát munkahelyek kialakítására. Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben azt írták: tavaly 54 pályázó nyerte el a családbarát munkahely címet. Idén a pályázat százmillió forint keretösszeggel jelent meg. A kiírásra kis-, közép- és nagyvállalatok, költségvetési szervek, valamint egyházi jogi személyek jelentkezhetnek június 30-ig. A pályázaton legfeljebb ötmillió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető - ismertették.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a kormány 2010 óta családbarát országot épít, ez a szemlélet ma már az élet számos területén - mások mellett a családtámogatások folyamatos bővítésében, vagy a különböző családbarát kezdeményezésekben is - tetten érhető. A tájékoztatás szerint a családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása című pályázat olyan családbarát munkahelyek kialakítását és fejlesztését megvalósító munkahelyi családbarát programokat, intézkedéseket támogat, amelyek elősegítik a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását. A felhívással a kiírók a munkahelyek már meglévő és tervbe vett családbarát intézkedéseit és fejlesztéseit díjazzák. A pályázati felhívás szerdától az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján (www.emet.gov.hu) érhető el.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.