Pesti Srácok

Ismét meghaladta a várakozásokat a GDP növekedése

Ismét meghaladta a várakozásokat a GDP növekedése

Felülmúlta a piaci várakozásokat a bruttó hazai termék (GDP) első negyedévi 5,3 százalékos növekedése az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik ugyanakkor a következő negyedévekben fokozatos lassulásra számítanak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett első becslése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 5,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva és kiegyensúlyozva 5,2 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az előző negyedévhez mérten 1,5 százalékos volt a gazdasági növekedés szezonálisan, naptárhatással kiigazítva és kiegyensúlyozva.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője jelezte: jelentősen gyorsult az ipar és különösen az építőipar kibocsátása, a kiskereskedelmi forgalom gyorsulása továbbra is élénk fogyasztásra utal, a külkereskedelmi egyenleg csökkenése pedig az ipari termelés élénkülésének köszönhetően kisebb mértékben rontotta a GDP-t. Az elemző a következő negyedévekben az egyre magasabb bázis miatt fokozatos lassulásra számít, de úgy látja, hogy a GDP növekedése így is elérheti idén a 4,7 százalékot, míg jövőre 3,7 százalékos lehet. Kommentárjában kifejtette: a két számjegyű béremelkedés és a családvédelmi akcióterv hatására a fogyasztás tartós oszlopa marad a növekedésnek. A beruházási boom folytatódik az irodapiac, az ipar, a logisztika, a szálláshely-szolgáltatás és a kereskedelem területén. Idén várható a lakásátadások érdemi felfutása, ami a következő években tetőzhet; a kedvezményes újlakás-áfa kivezetését részben ellensúlyozhatja a csok kiterjesztése.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte, hogy a magyar gazdaság továbbra is jól teljesít, ezzel az adattal várhatóan ismét az uniós országok élvonalába tartozhatott. Az erős teljesítmény ellenére úgy véli, hogy a GDP-növekedés 2019 egészében veszíthet tavalyi lendületéből.

PestiSracok facebook image

- állapította meg az elemző, hozzátéve, hogy ennél is magasabb növekedési ütemre számított. A kapacitáskorlátok, a külső kereslet visszafogott alakulása és a tavalyi magas bázis miatt az idei év egészére Virovácz Péter 4,3 százalékos gazdasági növekedést prognosztizál, ami egyben azt is jelenti, hogy a következő negyedévekben vélhetően mérséklődik majd a növekedés üteme.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője hangsúlyozta, hogy az elemzői várakozásokat meghaladó, kiugró magyar GDP-növekedés egy nem annyira kedvező külső környezetben következett be: Magyarország legfontosabb export-célországa, Németország növekedése nem érte el az 1 százalékot. A szakértő az első negyedéves adatra alapozva arra számít, hogy a gazdaság növekedése az év egészében meghaladja a 4 százalékot.

- tette hozzá.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője kifejtette, hogy az első negyedév után a GDP-tempó lassulására számít. Kommentárja szerint az építőiparban továbbra is erős lesz a növekedés, de az első három hónapban látott extrém teljesítmény várhatóan lassul, emiatt az ágazat 0,6 százalékponttal alacsonyabb mértékben járulhat hozzá a GDP bővüléséhez. A mezőgazdaság számára az év eleje nem volt bíztató, ezért lefelé mutató kockázatot jelent az agrárium hozzájárulása.

- fogalmazott a szakértő. Németh Dávid szerint a mostani kilátások alapján a magyar gazdaság összességében 4-4,5 százalékos növekedésre lehet képes ebben az évben.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője az idei kilátásokról szólva hangsúlyozta: továbbra is úgy látja, hogy a növekedés egyik legfontosabb hajtóerejét a lakossági fogyasztás jelenti majd. A feszes munkaerőpiac, a folytatódó bérkiáramlás, illetve a magas szinten lévő fogyasztói bizalom nem sugallja a fogyasztás lassulását erre az évre.

- fejtette ki. A tavalyi 4,9 százalékhoz képest lassulhat, de továbbra is erős marad a hazai GDP növekedése.

- közölte a szakértő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/MTVA

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.