Pesti Srácok

Ismét nagy volt az érdeklődés a legfontosabb hazai marketingverseny iránt

Ismét nagy volt az érdeklődés a legfontosabb hazai marketingverseny iránt

Több, mint hat éve díjazza a kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodók kommunikációs aktivitásait a Marketing Diamond Awards. A verseny nemcsak teret ad ezeknek a cégeknek, de célja, hogy segítse a hatékony marketinggyakorlatok terjedését is. A pandémia idén fenekestül felforgatta a kommunikációs szakmát, mégis minden eddigi eredményt és várakozást túlszárnyalt az egyik legfontosabb hazai marketingverseny iránti érdeklődés.

Idén közel 40 ember dolgozott azon, hogy minden gördülékenyen menjen a megmérettetésen, köztük 23 zsűritag – akik közül 12 visszatérő és 11 új –, a Magyar Marketing Szövetség kollégái, valamit a Lounge Group dedikált csapata. A beérkezett 125 pályázat összesen több, mint 600 oldalt tett ki, a kéthetes zsűrizési folyamat alatt ezek alapján választották ki a díjazottakat. Idén a két fődíjat a Billingo Technologies Zrt., a Kreatív Vonalak Kft. érdemelte ki, míg különdíjat a Klausz Social Group Kft. és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház kapott. Idén először neves ügynökségi partnerrel, a Lounge Grouppal együttműködésben díjazták a pályázatokat; ennek köszönhetően nemcsak színvonalas szakmai előadásokkal gazdagodhatnak a legjobbak, de az érdeklődők is betekinthettek a kulisszák mögé. A versenyről, pályázókról és a nyertesekről, összesen 42 interjúalannyal 55 kisvideó készült, közel 24 órányi videónyersanyagból. A filmek megtekinthetők a Lounge Group weboldalán.

A díjátadó a pandémia miatt a megszokottól eltérően alakult, hiszen vendégek nélkül, a járványügyi előírások miatt két napra bontva, fél órás etapokban valósult meg. A díjazottak külön-külön kapták meg az elismeréseket, rekordmennyiségüknek köszönhetően ezért az átadó összesen 16 órát vett igénybe. A boldog pillanatok 1-2 perces videókivonatai szintén megtekinthetők a cégcsoport honlapján. Minden, a szakmai zsűri által eredményesnek ítélt pályázó bekerül a Diamond List felsorolásba, valamint megkapja a Marketing Diamond elismerő védjegyét is. Az elmúlt években 4 olyan ügynökség is volt, amelyiknek több, mint 10 gyémántdíjjal sikerült felkerülnie a listára.

Forrás: newland.hu; Fotó: marketingdiamond.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.