
Elbocsátott pedagógusok az új pedagóguséletpálya-törvény ellen tartott budapesti vonulásos demonstráción, az ADOM Diákmozgalom, a Civil Közoktatási Platform és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) rendezvényén 2023. június 5-én – ezzel a leírással jelent meg néhány fotó az MTI-n arról a rendezvényről, ahol ismét a diákok szerették volna tanáraik felé szolidaritásukat kifejezni egy kis “orbánozással”. A kormánybuktatás érdeklődés hiányában azonban ezúttal is elmaradt, a rendezvény nyomokban Pankotai Lilit és még néhány, évek óta szörnyű sorsban tengődő, elnyomott, kirúgott, felmondott, megalázott (éppen melyik) pedagógust is tartalmazott.
Hétfő délután háromnegyed ötkor indult el az Oktogonról a Civil Közoktatási Platform, az ADOM Diákmozgalom és a PDSZ – Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közös vonulása, amely fél óra múlva ért a Belügyminisztérium elé. A pedagógusnap alkalmából a bosszútörvénynek nevezett tervezet ellen tiltakoztak. Az esemény Facebook-oldalán azt írták:
egy pedagógusnapi kiállás keretében megmutathatjuk, hálásak vagyunk tanárainknak, együtt érzünk velük. Ezen a délutánon a tanároké a főszerep: a fokozódó indulatok közepette lassítsunk le egy kicsit, és ünnepeljük őket! Hívjuk fel a figyelmet a tanári hivatás fontosságára! Gyere el és köszöntsük együtt a tanárokat, pedagógusokat, ped. asszisztenseket, kistanárokat, óvoda pedagógusokat, bölcsődei dolgozókat, oktatókat és az iskolai dolgozókat!
A hétfői vonulást beszédek követték, ezután közel tucatnyi pedagógusnak, köztük Törley Katalinnak, illetve Palya Tamásnak virágot adtak át a pedagógusnap alkalmával, majd szétszéledtek.
A PestiSrácok fotóriportere, Hatlaczki Balázs örökített meg néhány felejthetetlen pillanatot az utókor számára a 2023-ban éppen szolidárisként feltűnösködő ifjúság aktuális lázadásáról. Nézzék meg a képeket, érdemes!
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
lesi
2023-06-07 at 12:09
ez a csőcselék azért megy ne keljen nékik tanulni szarházi banda
Rezeda Kázmér
2023-06-07 at 09:43
A világ nemesebb része már halálosan unja a szemfényvesztő, erkölcstelen, rabló, globalista szivárvány Nyugat csillapíthatatlan hatalomvágyát és sz@rkeverését.
Mária néni
2023-06-06 at 18:14
Csak azt tudnám, miért volt olyan sok külföldi ?
Péter Pál
2023-06-06 at 15:42
Tetvek!
Sétálgassatok a pokolba !
varga eszter
2023-06-06 at 15:05
2 ÉNAKI2023-06-06 at 07:52
Hofi után szabadon a jövő zálogáról:
Dögöljek meg ha kiváltom.
Orientál
2023-06-06 at 14:48
Szerintem inkább a Dobrev villa elé kellett volna vonulniuk mert Gyurcsány-Dabrev klán vezetésével a hazai balliberálisok zöldek eu-s elvtársaik akadályozzák a covid miatti helyreállítási milliárdok hazánknak megadását. És abból a kormány végre is foglya hajtani a tanárok bérük eu-s nagy emelését. Csakhát ezekre a milliárdokra is Gyurcsányéknak fáj a foguk.
Fekete brumi
2023-06-06 at 10:21
Büfé szakos molológus hallgatók előre hozták a vidám ballagást.
Joszif Hitler és Adolf Sztálin
2023-06-06 at 09:03
“Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk – csüccs!”
Közel felnőttként: idióta hülyegyerekek.
Elseperni
2023-06-06 at 08:34
Lakásom bejárata fölé kiírtam egy idézetet :
“Minden magyar ember számít ”
A mocskos, buzi pedagógusok és az eszeveszett barom fiatalok valójában NEM IS MAGYAROK !
2 ÉNAKI
2023-06-06 at 07:52
Ezek nem a tanárok mellett tüntettek,inkább vonzotta őket az igérgetés,esetleg a kézhez kapott anyagiak. Mi lesz belőletek? Egy befolyasolható,ingatag,a társadalomba nem való senkik.
A mai fiataloknak a nagy része, nagyot fog csalódni
2023-06-06 at 07:18
A mai fiataloknak a nagy része, nagyot fog csalódni, amikor el hitte azt, hogy ész nélkül is lehet éldegélni! Egyetlen esélyük van csak, ha az általuk nagyon szidott kormány, egyik hivatalában, közalkalmazottként, fogják alkalmazni őket, mert valódi értéket ezek a fiatalok soha sem fognak tudni teremteni, előállítani!
Angie
2023-06-06 at 06:39
Ha ezek a fiatalok csak fele annyit foglalkoznának a céljaikkal, mint ezzel a tüncikézéssel, sokkal többre vinnék, mint így. Aztán meg kesereg, hogy szar az élet.
khm
2023-06-06 at 06:20
Na!
Az a gép,amit ezek szétszednek,soha nem lesz többé semmire sem alkalmas.
huda
2023-06-06 at 03:13
A liberális oktatás szine java ,agymosott fiatalok , tizen huszon évesen kiküldik őket uszítani tüncizni , ezért kell minél fiatalabb korban az agymosás , és ha ez megvan akkor még arra is rávehető egy tizenéves ,hogy levágassa a farkát az ideologia nevében .
Sas
2023-06-06 at 00:07
Megint le vannak szólva.Pedig történt jó dolog is-az egyik lány úgy érezte, hogy megfogta a mellét Lenin.
Theo
2023-06-06 at 00:01
Örülök hogy elbulzgatnak, de miattuk olyankor a náluk sókkal értékesebb dolgozó emberek tízezrei szenvednek a dugóban.
Úgyhogy nem vicces, nem jópofa, nem rendes dolog ez.
Joszif Hitler és Adolf Sztálin
2023-06-05 at 22:15
A kurvaanyjuk büdös picsájába sétálgassanak oda valók, abból gyüttek…
aladin
2023-06-05 at 21:24
Tiszta kabaré a fiatalok a saját hülyeségeiket röhögték, ezt is a Soros féle Amnesty internazionál rendezte és fizette.
Annonim
2023-06-05 at 21:19
Vajon ma is megvernek? Áll egy plakáton. Meg kellene,ti eszeveszett barmok,az árnyékszék kiszolgàlói. Az Isten ne adjon nektek az életben csak annyi örömet,hogy tüntetgessetek.Okadék vagytok,borzadunk tőletek.
csipa
2023-06-05 at 21:15
Dicső magyar fiataljaink ügyesen kiszolgálják a nyugati birodalmak felforgató politikáját. Szomorú ezt látni, remélem gyorsan felnőnek és rájönnek, hogy a külföldi ellenségeik (!) eszközei voltak.
Teljesen legitim a Kormány ellen tüntetni, ehhez normális keretek között mindenkinek joga van. Csakhogy én is voltam 16-18 éves és bár jóban voltam a tanáraimmal, sose tüntettem volna értük. Ezeknél a fiataloknál sem hiszem el, hogy ennyire “jóemberek” lennének.
Dr. Belák Ferenc
2023-06-05 at 21:01
Amint elnézem ezeket a gyerekeket megdöbbenek. Milyen minőségű ez a generáció? Egyáltalán tisztában vannak vele, hogy mit csinálnak, hogy viselkednek?
Rolo
2023-06-05 at 20:59
????
Ott volt a “többség” megint?????
Ungarn über alles
2023-06-05 at 20:59
na most tisztázzuk : az “elbocsájtott pedagógusok” mocskos buzi uszítók, és jobbára külföldről fizetett hazaárulók