Pesti Srácok

Ismét szigorítanak Franciaországban, miután lassan halad az oltás, a kórházak kapacitása pedig kimerülőben

Ismét szigorítanak Franciaországban, miután lassan halad az oltás, a kórházak kapacitása pedig kimerülőben

Kéthetes lezárás kezdődött mától Franciaországban, miután az intenzív osztályon kezelt betegek száma átlépte az ötezer főt. A mostani lezárás legalább egy hónapig fog tartani, ezt követően tárgyalnak majd az esetleges lazításokról.

Keddtől a francia iskolák ismét átállnak a távoktatásra. A nem létszükségletű boltok újra zárnak, emellett pedig az emberek szabad mozgását is korlátozzák, hiszen a lakhelyétől senki nem mehet tíz kilométernél nagyobb távolságra. Ezúttal azonban mégsem annyira szigorú a boltzár, mint tavaly tavasszal. A fodrászok, könyvesboltok, virágárusok, zeneboltok és az autókereskedők mind nyitva maradhatnak. Emellett továbbra is életben marad a kijárási korlátozás este 7 és reggel 6 óra között. A régiók közötti utazást is korlátozzák.

Franciaországban átlagosan közel negyvenezer új fertőzöttet regisztrálnak naponta, és már az 5000-et is átlépte az intenzív osztályon kezelt betegek száma. Emmanuel Macron korábban megígérte, hogy bővíteni fogják a kórházi ágyak számát, valamint hangsúlyozta, hogy még keményebben fognak dolgozni azon, hogy minél több embert be tudjanak oltani. A francia elnök azt ígérte, hogy minden hatvan év feletti számára elérhető lesz az oltás április közepétől. Azonban a francia oltási program rendkívül lassan halad, részben az elhibázott brüsszeli beszerzés miatt. Eddig a lakosság 13,37 százalékát sikerült beoltani, míg Magyarországon ez az arány 23 százalék.

Forrás: Origo; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.