A nyugati életellenes csoportok most az egyesült államokbeli Arkansas egyik városában provokálták a normalitás képviselőt. Egy majdnem tizenégy méter széles molinót függesztettek fel Eureka Springs városának Jézus-szobrára „Isten áldja az abortuszokat!” felirattal – írja a Magyar Nemzet.
Egy politikai aktivista, „művészeti” csoport egy majdnem tizennégy méter széles molinót függesztett fel az egyesült államokbeli Arkansas egyik városában egy Krisztus-szoborra „Isten áldja az abortuszokat” felirattal. Az aktivisták építőmunkásnak álcázták magukat, hogy bejussanak a telekre, ahol a szobor áll. Az Eureka Springs nevű városkában, az Ozark-hegység közelében 1966-ban állították fel az „Ozark Krisztusa” szobrot. Kent Butler, a szobrot karbantartó és aköré épülő rendezvényekért felelős szervezet, a The Great Passion Play igazgatója a The Christian Postnak elmondta: reméli, hogy az aktivisták politikai üzenete Jézusra irányítja az emberek figyelmét – írja a Magyar Nemzet.
Ti gonoszat terveltetek ellenem, de Isten jóra fordította azt
– idézte a Teremtés könyvét az igazgató. A szobor közelében hetente többször előadásokat is tartanak, amelyek Jézus szenvedéstörténtét, a passiót mutatják be az évi több mint ötszázezer látogatónak. Butler szerint a politikai aktivista csoport a Krisztus-szobrot reklámfogásként és politikai beszéd eszközeként használta fel. Az aktivisták elmondták, hogy az akció arra adott válasz, hogy egész Arkansasban és a déli államokban „drámai” módon törekednek az abortusz betiltására – írta a Fox News. A csoport közleménye az abortuszt „ünnepelni való csodának” nevezte, mondván, az „életeket ment meg”. Végül egy helyi fafeldolgozó vállalkozás segített eltávolítani a molinót a szoborról.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Twitter
ViAM
2021-07-12 at 14:15
Legalább annyiféle fogamzásgátló, megelőző szer van már régóta, mint ahányfélének nevezik magukat manapság az aberráltak. Akkor miért van annyi abortusz, ha nem akar valaki gyereket?! Ha pedig mégis – jó esetben – áldott állapotba kerül, az embrió, mint a “női test függeléke” a teremtés koronájától, a férfitől lesz, mivel így teremtődtünk. Vagyis nő és férfi egyenlő véleménye alapján lehetne csak dönteni még a nemkívánatos esetben is.
K
2021-07-12 at 10:59
Nem az amerikai papírpénzről van szó, nem ez a téma.
Ha már Soros Györgyről van szó, akkor azt is meg kell említeni hogy Soros György inkább a CIA embere, mert az ukrán felforgatásban a Majdan térről induló kormánybuktatásban Soros György és a CIA egymással megegyezően szinkronban ügyködött.
Tehát még az is lehet hogy Soros György kamu milliomos, vagy álmilliomos aki ezen fedőfoglalkozás álarca mögött CIA ügynük.
******
A fenti téma az abortusz.
Magyarországon jelenleg évi 25 ezer abortusz van.
Ez is tömeggyilkosság.
Magyarországon a nőknek egyáltalán nincs “gyerekvállalási kedve”, és ezt a kedvet már régen elvették tőlük.
A magyar nő alkalmatlan a szülésre mert retteg a szüléstől, alkalmatlan a gyereknevelésre, alkalmatlan a házasságra.
A magyar férfi alkalmatlan a gyereknevelésre, alkalmatlan a házasságra.
És a magyar társadalom alkalmatlan az emberséges szaporodásra.
Doktor
2021-07-12 at 08:59
Ne is szaporodjanak az agyamentek (Istent azért hagyják ebből a disznóságból!).
Jönnek a katolikus latin amerikaiak, ott van bőven gyerek, és lesz is.
Nesze neked USA!.
Tschutka Ádám
2021-07-12 at 08:27
Van megoldás!
Pofon, oszt még egy pofon.
De mindkettőből jó erős.
Oszt felvenni, s oktatófilmként terjöszteni!
moliere
2021-07-11 at 21:53
Miki
Jaja! Két perc nyafogás után utalnék ilyen alapnak. 😀
Olyan tizenöt éve lehetett olvasni, hogy Amerikában a nők 98%-a válaszolt úgy, hogy megszakíttatná a terhességét, ha genetikai bizonyíték van rá, hogy nagy esélye van az utód buziságának. Vajon most mi lehet a helyzet?
moliere
2021-07-11 at 21:50
Nem fért ki az egész.
GOD BLESS ABORTIONS OF EMBRYOS WITH GAY-ILLNESS DNA
Miki
2021-07-11 at 21:14
De ha annyira ciki megszületni szerintük,akkor miert nem öngyiznek azonnal,mikor raebrednek ,hogy ök is megszülettek?Jo,tudom,sokba kerül az eljaras öngyi utan,de az övekre gondolom költenenk nagy duzzogva
bl
2021-07-11 at 20:26
Az életellenesek problémája, hogy csak a másik életével szeretik eljátszani az életellenességet, valamint jelenleg kénytelenek liberális dogmák mögé bújva, közvetett módon hirdetni.
Ghandi
2021-07-11 at 19:03
A BLM, az LMBTQ, a migránstámogató szervezetek ellen a törvény teljes erejével kellene lesújtani!
Ghandi
2021-07-11 at 18:59
Egy pillanatra se felejtsük el, hogy annak az abortoszklinikának a vezetője, amely számára Cseh Katalin gyűjtött itthon adományokat (és amely a magzatok szerveivel való kereskedésnek köszönhetően egyébként is milliárdos szervezet), egy nyilatkozatában azt mondta, a törvény tilalma ellenére is meg tudnak szabadulni azon csecsemőktől, akik mégis túlélik az abortuszkísérletet, éspedig úgy, hogy születésük után egyszerűen otthagyják a műtőasztalon…
Ezek nem emberek, a támogatóik sem azok! Cseh Katalin is csak egy embernek tűnő, kártékony féreg!
Veritas Samu
2021-07-11 at 18:27
Valóban ez is nagyon magas szám,sajnos ennél volt magasabb is,de hogy 9 hónapos érett súlyú újszülötteket pusztitsanak el az EU-új szabályozása alapján-az megdöbbentő.Pláne akkor,hogy nálunk a gyakorlatban is megoldható,ha valaki nem óhajtja megtartani a kis ujszülöttet,akkor megvan a lehetősége a kicsit névtelenül elhelyezni,s a kórház kijelölt helyén lévő inkubátorba tenni.Ez sokkal emberibb!
K
2021-07-11 at 18:06
Magyarországon jelenleg évi 25 ezer abortusz van.
Ez is tömeggyilkosság.
pro-life
2021-07-11 at 17:23
Ha csak a tényeket nézzük, akkor az abortusz arról szól, hogy szívvel, vérrel, idegekkel rendelkező embereket előbb megkínoznak, majd hentes módszerrel apró darabokra vágva legyilkolnak. Sok videó van a youtube-on, végig lehet nézni milyen világot hoztunk létre. Ilyet a nácik csináltak a haláltáborokban, ma ez a progresszív, haladó gondolkodás.
Az emberiség semmit nem tanult a nácizmusból és a kommunizmusból. Szépen átnevezték Auschwitz-ot vagy Szibériát Planned Parenthood-ra, a tökéletes és felsőbbrendű árja fajt haladó européer vagy demokrata értelmiségre. Minden új nevet kapott, de igazából sosem állt le az embergyilkolás.
Csak a nő dönthet a saját testéről! Igen? Akkor ezek szerint az anyának 2 feje, négy lába, négy keze, két működő szíve van és két különböző DNS-e van. Nem is tudtam.
A nagyon elfogadó és toleráns baloldal, köztük Momentum, az Európai Unió és az amerikai Demokraták támogatja a leginkább az abortuszt. Érdekes, hogy pici emberek esetében már nem olyan elfogadóak, toleránsak és érzékenyek. Nem fogadják el az kisembert annak, ami, inkább legyilkolják. A nőnek öltözött férfi transz-jávorszarvas is “elfogadják”, de a világ legkiszolgáltatottabb embereit, az anyjuk hasában növekedő embert megvetik, megkínozzák és megölik. Gratulálok az elfogadáshoz!
Poppy
2021-07-11 at 16:46
Őket is abordálni kellett volna. Nem emberek.
Veritas Samu
2021-07-11 at 16:38
Ez borzalom.Mivel a baloldali EP-képviselők megszavazták a Fred Matic jelentést-a hazai balliberálisok is-egyetértenek azzal,hogy a magzati élet kioltása emberi jog,és így akár egy 9 hónapos,szülőcsatornában levő érett magzat is meggyilkolható.A magzatnak nem adatik meg az élethez való joga,azaz az,hogy ha az anyának nem kell az ujszülött,túlélhessen egy kórházi inkubátorban.Kimondhatjuk-Dobrev Klára,Cseh Katalin,Donát Anna szavazatával hosszabb távon tömeggyilkosságra adott engedélyt.
Tudományos libsizmus
2021-07-11 at 16:29
Ilyet szólnak a megveszekedett ateisták. Kurva nagy.
Vízöntő
2021-07-11 at 16:03
Nem értem, ha életellenesek akkor miért élnek?
Inkább mások életét ellenzők!
Vigyék ki őket egy napra a sivatagba, kaja és víz nélkül. Na jó, ne legyek kegyetlen, vizes marhabőrbe csavarva …
Pálos Özséb
2021-07-11 at 15:46
Isten majmolója, utánzója, az Antikrisztus, az Önistenítő jutott uralomra Nyugaton.
Polgar
2021-07-11 at 15:45
Ezek, ha megelik az öreg kort, ki foga eltartani őket!
bl
2021-07-11 at 15:21
Abortusz, gender, drogliberó, noborder, eutanázia, fejletthaladó(ellentmondásos) jogok. Ezek mind a sátán “termékei”. Az ilyen relatív jogokat aztán elképzelhetetlen mértékűre erősíti a liberalizmus, az egyén szubjektív véleményének oltárra emelése. Tegnap még csak néhány hónapos korig, ma 9 hónapos korig, holnap akármeddig, akár bármikor eladható módon. Jézus nem a rabszolgaságba vezető utat mutatta meg, Jézus szenved a molinó kirakói miatt. Az elpusztított magzatokban megtestesülve szenved.