
A PestiSrácok.hu információi szerint néhány héttel ezelőtt Portik Tamás a ’90-es évek elejétől a letartóztatásáig rögzített, több százórányi hangfelvételét foglalta le a rendőrség. Úgy tudjuk, a vágatlan felvételek egy részén Portik az alvilági üzlettársai mellett a közélet több szereplőjével, köztük a Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamással is hosszú beszélgetéseket folytat. A több házkutatás után megszerzett, kisteherautónyi adatrögzítő feldolgozása jelenleg is folyamatban van, de azt már most tudni lehet, hogy a Fenyő-ügy megoldása mellett a hangfelvételek választ adhatnak az 1990-es és 2000-es évek szervezett bűnözésének meghatározó mozzanataira. A kriminalisztikai szenzációval is felérő hangfelvételekhez feltételezhetően egy nyomozati alku vezette el a hatóságokat.
A történet előzménye, hogy a leszámolásos gyilkosságok nyomozására rálátó forrásunk szerint a ’90-es évek maffiaügyeiben eljárást folytató Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és az őket segítő Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tavaly december elején olyan információk birtokába jutott, hogy Portik Tamás évtizedekkel korábbi üzlettársa, D. I. A. és a vele kapcsolatban álló, az Energol-vezérhez ugyancsak köthető személyek tavaly nyár végén – a 2017-ben megkezdett zsarolási kísérlet folytatásaként – e-mailben, német álnéven bejelentkezve többször is megkeresték a Fenyő-ügyben felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamás ügyvédjét, Bánáti Jánost, hogy rendelkeznek a Gyárfás-Portik hangfelvételek vágatlan verziójával. Egyértelművé tették, ezért pénzt kérnek, de pontos összeget nem mondtak, csupán azt közölték, hogy ők csak „tárolási díjra” tartanak igényt, de azt Gyárfás határozza meg. Forrásunk hangsúlyozta, a zsarolók utaltak rá, hogy ők állnak a korábbi, a Fenyő-ügyet kirobbantó 2017-es megkeresések mögött is, és hogy szándékaik komolyságát bizonyítsák, a legutóbb elküldött, rossz minőségű, a rendőrséghez is eljutott vágott hanganyag jobb minőségű verzióját postán elküldték Bánátinak. Forrásunk megjegyezte, a korábbi sajtóhírekkel ellentétben eddig csak az a felvétel állt a hatóságok rendelkezésére, amit Gyárfás végül kényszerből átadott a nyomozóknak.

A bíróság elsőfokú döntése értelmében Bánáti János nem védheti tovább Gyárfást. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Hangfelvételek a temetőben
A levélváltás később tisztázatlan okokból megszakadt és a leszámolásos ügyekre rálátó informátorunk szerint az NNI és az NVSZ csak hónapokkal később szerzett tudomást az újabb zsarolási kísérletről. Ezután a hatóságok 2018. december 6-án D. I. A.-nál és további hat helyen házkutatást tartottak. Ők voltak azok, akik tudtak a felvételekről, illetve a Gyárfással szemben megfogalmazott követelésekről – emelte ki forrásunk, hozzátéve, hogy egyesek a felvételek „rendszerezésében” is részt vettek. Értesüléseink szerint a lakásokon és ingatlanokon kívül még egy temető közelében is kutakodtak a rendőrök, és végül egy kisteherautónyi adathordozót foglaltak le ezeken a helyszíneken.
Gyárfás hónapokig ült a bizonyítékon
A rendőrök emellett kapcsolatba léptek Bánáti Jánossal is, akinek a számítógépéből előhívták a levelezést és azokat a Fenyő-gyilkosság bizonyítékaihoz csatolták, majd megkísérelték lefoglalni a korábban említett, jobb minőségű vágott hangfelvételt is, de kiderült, Bánáti azt rögtön továbbadta Gyárfás Tamásnak, aki a házkutatások idején éppen Kínában volt, ám később, a rendőrség felszólítására átadta a bizonyítékot. Értesüléseink szerint utóbbi történésnek a következménye, hogy Bánátit kizárták a Fenyő-ügyből. Megjegyzendő még, hogy Gyárfás eddig részben azzal próbált védekezni, hogy azért sincs semmi köze Fenyő lelövetéséhez, mert mindenben együttműködik a hatóságokkal. Nos, ezúttal több hónapja volt arra, hogy beszámoljon a fenti eseményekről és átadja a nála lévő bizonyítékot. Ezt mégsem tette. Az persze más kérdés, hogy akkor miként szereztek tudomást a bűnüldöző szervek a kapcsolatfelvételről, illetve az elrejtett hangfelvételekről.

Sokaknak lehet álmatlan éjszakája Portik titokban rögzített felvételei miatt. Fotó: PS
Egy nyomozati alku segíthette a rendőröket
Portálunk úgy értesült, hogy egy nyomozati alkunak köszönhetően tudtak lépni a nyomozók és tudták lefoglalni azt a több százórányi hangfelvételt, melyeknek az elemzése információink szerint megkezdődött, de az óriási mennyiségre tekintettel a kiértékelés még több hónapig is eltarthat. Az ugyanakkor kijelenthető, példátlan a magyar kriminalisztika történetében, hogy ilyen mennyiségű, bűnözői körök által készített felvétel álljon rendelkezésre, amely elképzelhető, hogy teljesen más megvilágításba helyezi az 1990-es és 2000-es évek bűnözői és közéleti szereplőinek a megítélését. A hanganyagok többségét nagy valószínűséggel mind Portik és köre rögzítette. Az Energol-vezérről egy ideje már egyébként is tudható, hogy minden fontosabb beszélgetését felvette, így ezzel még sokaknak okozhat álmatlan éjszakát a közeljövőben. Még az sem elképzelhetetlen, hogy az új bizonyítékoknak köszönhetően újabb büntetőeljárások indulnak majd.
Vezető kép: lokal.hu
Chris
2019-01-16 at 15:23
zsoti ezt hol olvastad?
A listában szereplő 1954-es születésű Riskó Judit lánya Riskó Alma az, Aki Portiknak sokáig élettársa (talán felesége is) volt és egyben gyermekei édesanyja (3 vagy 4 gyerek van ha jól tudom)
Beobachter
2019-01-14 at 19:19
A D.I.A monogramú versenyző él, de tulajdonképpen már meghalt!
Báro
2019-01-16 at 14:52
Vagyis meghalt de tulajdonképpen még él!
Zebulon 8
2019-01-14 at 19:10
És az mellet nehéz elmenni hogy most sem ròzsás minden, de 94-98 és 2002-2010 között olyan alacsony volt az igazságszolgáltatás szìnvonala,hogy minden féle köztörvényes ki-be mászkált a Parlamentbe, joystickkal irányìtották a politikusainkat, bìrokat cseréltek le ügyek előtt és közben, ha kellett valakinek a mindene, szòval bárki aki azt mondja hogy cseréljük le a messze nem tökéletes kormányt ezekre meg kölykeikre, az egy hülye vagy érdekei vannak, vagy anarchista és hazaárulò.
Zebulon 8
2019-01-14 at 19:00
Akik a mostani elitnek már nem kellenek, illetve kell a valamilyük és feláldozhatòak, akkor azoknak börtön, öngyilkosság. Gyárfásra rárohad a műanyag lakat, a Kuncze valszeg megússza, miniszter volt, illetve öreg, hagyják Tökölön, pedig ő kapta meg az első nyomozati anyagot, 100 oldalbòl eltünt 20, és az miatt akadt meg a ügy, már 98-ban tudták mi a helyzet, a Kuncze félrevezette a nyomozást, mert a pártársak és koaliciòs partnerek is érintettek voltak, plussz kiderült volna hogy napi szinten csencselnek és igénybe veszik az Arany Kéz utcában nemrég robbantò Portik szolgálatait.
Zebulon 8
2019-01-14 at 18:46
A D.I.A. valòszìnűleg az a Dombrovich (? vagy valami mindenképpen hasonlò) István, aki 90′ évek elején a portiknak volt a mentora, és együtt kezdtek olajozni is, meg Energolozni, második ember a portik mögött a bandában.
Tudálékos
2019-01-14 at 19:36
Drobilics
Az első gépfegyveres benzinkút kirablása is az ő nevéhez köthető.
TS
2019-01-14 at 21:11
Nem lehetett könnyű egy gépfegyveres benzinkutat kirabolni.
Báro
2019-01-16 at 14:49
Így van!
Kkk
2019-01-15 at 09:20
Dósa István
http://valasz.hu/itthon/karitativ-tagozat-63410
Zoltan
2019-01-14 at 18:41
Szerintem senki sem fog bűnhődni, mint eddig.
Benedek Károly
2019-01-14 at 17:37
Péter Horváth (fb)!
A bűnüldözők érdeke, akik közvetve minket képviselnek, hogy elkapjanak
minden aljas bűnözőt, akár évtizedek múlva is.
Ennek az is az üzenete, hogy ne számítson arra senki, hogy a bűnei
évtizedek múlva sem derülnek ki.
Mindig l esz valaki, akinek megéri, hogy köpjön, elindítsa a dominósort,
és akkor dőlnek szépen, sorban…
A sportéletbe beleszőtték magukat a maffiózók, pitiánerektől kezdve a
nagyjátékosokig. Lásd, a hétvégén jelent meg egy cikk, hogy az egyik
kézilabdás játékost akarta bekapcsolni az egyik “menedzser” az
árfelvevő akciójába, de nem talált partnerre. Sőt!
Ha ez a kis patkány meg merte ezt lépni, akkor milyen nagy
disznóságok folynak a legfelső vezetésekben, egészen, pl. a FINA-ig?
Beszédes
2019-01-14 at 17:12
Zörögnek a csontvázak a szekrényben, mi lesz ennek a vége és főleg mikor!?
Benedek Károly
2019-01-14 at 17:39
Lehet, hogy nem dőlnek ki mindannyian, csak kicsit megmozgatják a tagjaikat, vagy csak helyet cserélnek? Döntsd a tÖkét, ne siránkozz…. 😛
tothjozsef
2019-01-14 at 17:11
ki a D.I.A.???
saghi rozalia
2019-01-14 at 17:28
Én nemtom. Más???
Kkk
2019-01-15 at 09:17
Dósa István
http://valasz.hu/itthon/karitativ-tagozat-63410
Én
2019-01-14 at 16:03
horn és kuncze megúszta, a többi sutyerák csak mellékszereplő.
zsoti
2019-01-14 at 15:39
“portik élettársa RISKÓ GÉZA LEÁNYTESTVÉRE” :))))
Ki szült Portiknak 4 gyereket, a ma 73 éves, vagy a ma 65 éves lánytestvér?
Szerintem egyik sem.
“Riskó Tibor orvos, tüdőgyógyász, ortopéd
sebész, rehabilitációs szakorvos.
Született: Debrecen, 1923. júl. 4. Özvegy (nős:
1944-1996-ig, Harkó Viola). Gyermekei: Zoltán 1945, Ágnes,
1946, Géza 1949, Judit 1954. 11 unokája és 7 dédunokája
van (2011-ig).”
https://riskotibor.wordpress.com/eletrajz/
VAM
2019-01-14 at 16:08
Riskó Géza egykori sportriporterről van szó.
Joachim
2019-01-14 at 17:45
http://www.primissima.hu/dijazottak/risko-geza/297/
Netta
2019-01-14 at 14:47
Bánáti mehet az atyaúristenhez. Bizonyítékot visszatartani bűncselekmény. Ha Gyárfásnak nincs mit titkolnia, szaladt volna az ügyészségre, hogy itt a teljes anyag. Lebuktak. És még mindig szabadlábon?
Jurka
2019-01-14 at 15:48
Ne reménykedjünk! Szerintem ezért is kereste a hatóság annyira szorgalmasan a felvételeket.
Gedeon Szánti
2019-01-14 at 14:40
…miért?…van valami KONKRÉT ÜGY IS ?????…vagy csak marinéni mesélte
Benedek Károly
2019-01-14 at 14:49
Értelmezni nehez?
Brut
2019-01-14 at 14:38
Már régen megjósoltam, szerintem Portik megúnta, hogy ő ül, a politikai maffia akik benyelték a kenőpénzeket 100 milliós nagyságrendben szabadlábon röhög a markába. Ez atombomba, hallhatjuk még azokon a szalagokon, Horn Gy., Kuncze, szb hangját.
kivagyok!
2019-01-14 at 14:25
Bánátit kizárták az ügyből? Hű, ebből még balhé is lehet, eddig minden baloldali kapcsolatokkal rendelkező rohadékot ő védett.
Na meg ő az ügyvédi kamra elnöke, szigorú, de igazságtalan.
Benedek Károly
2019-01-14 at 14:13
És mindegyik életfogytiglannal felérő váddal szabadon grasszálhat, mint Gyárfás?!
KÖV-ek nélküli ország
2019-01-14 at 14:11
NE reménykedjünk! Ezt is megússzák.
gyárfás már az 1996-os atlantai olimpia előtt jegyzőkönyveket hamisított meg és így több olyan úszónak biztosított az adóforintjainkból kellemes, többhetes tengerentúli nyaralást, akik nem úszták meg az előírt, ol. részvételre jogosító szintidőt.
pufff
2019-01-14 at 15:00
Balliberális ellenzékieknél vannak azok az ellopott , be nem fizetett adó milliárdjaik amikből ügyvédeket és a bírókat lefizetik.
TS
2019-01-14 at 16:24
Ugyan már! Versenyjegyzőkönyv meghamisítása! Az mi ehhez képest?
Benedek Károly
2019-01-14 at 22:54
Kicsiben kezdte, nagyban folytatta…
buznyák
2019-01-16 at 15:29
persze,hogy ne reménykedjünk.Mióta szívatnak minket ,már a Boros Tamás elkezdte fölfejteni a szálakat.Állandóan pofáznak,hogy ilyen meg olyan politikusok nevei,aztán a bróker ügy,ott is micsoda nevek vannak…stb.stb…..aztán kuss van ha nem lenne tragikus akkor nevethetnénk …
Barna Memics
2019-01-14 at 14:08
Nagyon örülnék, ha fekete-fehéren kiderülne a teljes volt maszop-szadesz bagázs mély érintettsége s legalább ezért, ha nem politikai rémtetteikért, le lehetne sittelni a ma élőket Kunczétől és Petőtől Meggyesin át Ildikóig és a Bangónékig.
sanyi
2019-01-14 at 16:09
Ájjaj!
Összeszorul a szárnyasbetét a baloldali fembot commandóban.