Hosszú választ küldött a PestiSrácok.hu-nak Szász Károly, a Semmelweis Egyetem kancellárja azok után, hogy a múlt héten oknyomozó cikkünkben megírtuk, francia multicég milliárdos pénzlapátolásához asszisztál az egyetem. Amellett, hogy a SOTE sérelmezi, hogy tényfeltáró írásunkat az egyetem jelenlegi vezetőit ábrázoló fotóval illusztráltuk, miközben Szél Ágoston rektor 2012. júliusa óta, Szász Károly kancellár pedig 2014. novembere óta tölti be tisztségét, Szász Károly öt oldalas leveléből kiderül, hogy a PestiSrácok.hu által megírt ügyben folyamatban van a nyomozás a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Szász Károly szerint ugyanis az egyetem “a bűncselekmény gyanújára tekintettel nem nyugodott bele a nyomozást megszüntető határozatba, hanem panaszt nyújtott be, amely eredményre vezetett”. Szász Károly válaszában azt írja, az általunk feltárt, bűncselekmények sorának a gyanúját felvető SOTE-Veolia hőszolgáltatási szerződést és annak valamennyi módosítását nem a Semmelweis Egyetem jelenlegi, hanem a korábbi vezetése kötötte meg, írta alá.
Nagy port kavart a PestiSrácok.hu múlt heti oknyomozó cikke, amelyben megírtuk, külföldi multicég bizonyítható, horribilis és pofátlan csalására, egy állami intézmény érthetetlen, milliárdos kárt okozó szemhunyására és az adófizetői pénzek kitalicskázásához való asszisztálására bukkantunk a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Portálunk a SOTE szerződései között egy olyan, 2006 óta érvényben lévő hőszolgáltatási kontraktust talált, amely egyértelműen felveti a csalás, a hűtlen kezelés és súlyos szerződésszegések sorozatának gyanúját, és amely legalább 3-4 milliárd forintos kárt okozott már az egyetemnek. Az ügyeskedő multi zsíros szerződésével szemben ezidáig Szász Károly, a SOTE kancellárja sem tette meg a szükséges lépéseket, bár a milliárdokat többször is visszaszerezhette volna. Hónapokig tartó oknyomozásunk után bemutattuk, a magyar energia-, víz- és hulladékgazdálkodási piac egyik vezető szereplője, a francia Veolia a SOTE felelőtlen döntéssorozatainak is köszönhetően hogyan lapátolta ki a milliárdokat az intézményből, és hogyan lehet 2019-ig a Veolia aranybányája a SOTE.
Cikkünk megjelenése után hosszú választ küldött a PestiSrácok.hu-nak Szász Károly, a Semmelweis Egyetem kancellárja, aki leszögezte, az általunk feltárt, bűncselekmények sorának a gyanúját felvető SOTE-Veolia hőszolgáltatási szerződést és annak valamennyi módosítását nem a Semmelweis Egyetem jelenlegi, hanem a korábbi vezetése kötötte meg, írta alá. Kiderült, hogy a PestiSrácok.hu által megírt ügyben folyamatban van a nyomozás a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Szász Károly szerint ugyanis az egyetem “a bűncselekmény gyanújára tekintettel nem nyugodott bele a nyomozást megszüntető határozatba, hanem panaszt nyújtott be, amely eredményre vezetett”.
“A közvagyon védelme érdekében mindenekelőtt az egyetem előző vezetésének kellett volna olyan szerződéseket kötnie, hogy kétség se férjen a szerződések tisztaságához, törvényességéhez. Az egyetem jelenlegi vezetése minden lehetséges törvényes eszközt igénybe vett a közvagyon védelme érdekében” – állítja Szász Károly. Hozzátette, a SOTE a törvényes lehetőségeivel élt, “jogon kívüli eszközöket nem vett és nem kíván igénybe venni”.
Szász Károly levelét az ügy súlya és további oknyomozásunkra tekintettel változtatás nélkül, teljes terjedelmében közöljük.
Vezető kép: MTI Fotó: Földi Imre
Facebook
Twitter
YouTube
RSS