Jelentős többséget szerzett a hivatalos adatok szerint is a szivárványkoalíció Franciaországban, külön-külön az egyes pártoknak azonban nincs értelmezhető fölénye, így a kormányalakítás is igencsak nehézkes lehet. Macronéknak és a szélsőbaloldali blokknak azonban mindenképp együtt kell kormányozniuk, ugyanis a Nemzeti Tömörülés a Republikánusokkal koalícióban relatív többséget tudna szerezni.
A baloldali koalíció, 182, Macron mozgalma 163, míg a Nemzeti tömörülés 143 mandátumot szerzett a francia Nemzetgyűlés 577 tagú testületében. Bár a két baloldali erő együtt jelentős fölényt tudhat magáénak, valójában már a kampány során jelentős feszültségek ütköztek ki a felek között, Macron pedig egyenesen szélsőségesnek nevezte a Mélanchon-féle koalíciót. Most azonban a felek kénytelenek lesznek együtt kormányozni, ugyanis negyedik szereplőként a Republikánusok 68 széket foglalhatnak el a Nemzetgyűlésben, ami abban az esetben elegendő lenne egy kisebbségi kormány megalakításához a Nemzeti Tömörüléssel, ha Macron és Mélanchon nem képes megállapodni a kabinet felállításában. Igaz, erre– látván a második forduló előtti összeborulást– igencsak alacsony az esély.
182 députés du Nouveau Front populaire, 163 du camp présidentiel, 143 pour le Rassemblement national et ses alliés
➡ Les résultats définitifs des élections législatives pic.twitter.com/Qub5pHSdOo
— BFMTV (@BFMTV) July 7, 2024
Mindenestre a választási eredmények, illetve a kényszerű koalíciós partnerség vélhetően egy nehéz parlamenti ciklus elé fogja állítani Franciaországot, valamint Emmanuel Macron elnököt.
Fotó: MTI/AP/Michel Euler
Facebook
Twitter
YouTube
RSS