Pesti Srácok

J.K. Rowlingot és Elon Muskot is beperelte a nők közt szereplő férfi bokszoló, Imane Khelif

J.K. Rowlingot és Elon Muskot is beperelte a nők közt szereplő férfi bokszoló, Imane Khelif

Az olimpiai játékokat követően a ringen kívül harcol tovább Imane Khelif algériai sportoló, aki mint ismert annak ellenére indulhatott női ökölvívásban a párizsi olimpián és nyert végül aranyérmet, hogy korábban orvosi vizsgálatok kiderítették, y kromoszómával is rendelkezik. Khelif úgy döntött, hogy pert indít a francia hatóságoknál netes zaklatások miatt. Ügyvédje, a Párizsban székelő Nabil Boudi megerősítette, hogy bár maga a per az X (azaz a Twitter) ellen irányul, tehát a francia törvények értelmében ismeretlen tettesek ellen zajlik, a keresetben J.K. Rowling és Elon Musk neve is szerepel - írja a hu.ign.com.

A lap felidézi, hogy Imane Khelif komoly támadások kereszttüzébe került, kvázi az egész világ nemiségének kérdésén csámcsogott, miután az olasz boxolónő kiütése után címlapokra került, hogy a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) korábban kitiltotta a világbajnokságról, mivel állítólag két genderteszt is azt mutatta, hogy férfiakra jellemző XY kromoszómái vannak.

Azonban az IBA-t korrupciós vádak miatt kitiltották az Olimpiáról, így a bokszot a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szervezte. A NOB viszont az alapján döntött ki indulhat a női mezőnyben, hogy mi szerepel a sportoló útlevelében.

Khelif kromoszómáin a fél világ csámcsogott a közösségi médiában, ezért aztán a bokszoló úgy döntött, hogy pert indít a francia hatóságoknál netes zaklatások miatt

-fogalmaz a hu.ign.com cikke.

PestiSracok facebook image

-idézik Imane Khelif ügyvédjét.

A keresetet ugyan Franciaországban nyújtották be, de "más országok polgárait is lehet támadni vele, mivel az ügyészségi hivatalnak annak érdekében, hogy harcolni tudjon a netes gyűlöletbeszéd ellen, lehetőség van jogi segítséghez folyamodnia más országoknál.

Vezető kép: AI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.