Pesti Srácok

Jelentős siker az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában

Jelentős siker az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában

Kiemelkedően sikeres volt az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) március elején indult földértékesítési programjának első üteme. A program lényege, hogy az állami tulajdonban álló, kisméretű – 3 hektár alatti –, osztatlan közös tulajdonban fennálló állami tulajdoni hányadokat és a nehezen hasznosítható földeket értékesíteni tudja az érintett tulajdonosok és a helyben lakó gazdák javára egy nyilvános eljárás keretében – ismertette Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár.

A program első ütemének ajánlattételi határideje április 1-jén ért véget, és ennek keretében az értékesítésre meghirdetett mindösszesen 6540 db földterületre közel 7200 vételi ajánlat érkezett. Átlagosan a meghirdetett földek 60%-ára érkeztek ajánlatok, összesen közel 3,5 milliárd forint értékben. Ez azt jelenti, hogy ezeket a jellemzően 1 hektár alatti földeket és tulajdoni hányadokat is 1 millió Ft-ot meghaladó hektáronkénti áron kívánják megvásárolni a gazdák. Az NFK a napokban megkezdi a vételi ajánlattal érintett földekre az értékbecsléseket, hogy a végleges értékesítési árak kialakulhassanak. Az állam vállalja az 1 hektár alatti méretű földek esetében az értékbecslések költségét, ezzel is segítve a gazdákat. A kihirdetett veszélyhelyzetre való tekintettel törekednek arra, hogy a teljes értékesítési folyamatot minél kevesebb személyes kontaktus mellett tudják lefolytatni. Ezért a mostani ajánlattevőktől is türelmet kérnek; az adásvételi szerződések aláírását a kormány intézkedéseihez igazítja majd az NFK és minden érintett időben értesítést fog kapni a folyamat további lépéseiről. A program folytatódik: április végén várható egy újabb, hasonló területnagyságú és mennyiségű földterület értékesítése. Az első értékesítési ütemben el nem adott földek ezzel egy időben ismételten nyilvánosan meghirdetésre kerülnek és azokra újra bárki tehet majd vételi ajánlatot.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.