Pesti Srácok

Jó csapatnak szerencséje van? Úgy tűnik, igen! Ferencváros–Slavia Praha 2–0

Jó csapatnak szerencséje van? Úgy tűnik, igen! Ferencváros–Slavia Praha 2–0

Ha egy szóval kéne jellemezni a mai estét, akkor az elképesztő lenne a helyes szóhasználat. A találkozót a Slavia Praha kezdte jobban, de amilyen jól játszottak, annyira peches napot fogtak ki, ami szerencsére gólokban mutatkozott meg a Fradi javára. Az első félidőben elég meredek prágai helyzeteket követően a védő Kacharaba hazaadta a kapusának a labdát, akinek lábfeje előtt megpattant a játékszer és becsorgott a kapuba. A második félidőben pedig büntetőhöz jutott a Ferencváros, amit Haratin értékesített. A mai estén a Fradi csak a meccs utolsó perceiben játszott kielégítően, de legalább ott már csapatként működtek együtt egy rendkívül nehéz ellenfél ellen. A jövő heti folytatás nem lesz egyszerű, így kifejezetten örülhetünk, hogy 2–0-s előnnyel utazik a magyar csapat a cseh fővárosba.

A Fradi nagyon szépen kezdte a szezont és biztatóak az új igazolások, de a hazai pályán elszenvedett vereség a bajnokságban, a Kisvárda ellen több mint kijózanító pofon volt mind a szurkolóknak, mind pedig a Fradi-családnak. Úgyhogy semmi meglepő nincsen abban, ha a szurkolók a csapat új arculatát várták ma este. Így volt ezzel Peter Stöger is, aki látszólag összerúgta a port Bolival, így Baturina nevével találkozhatunk a kispadon, és a tegnapi sajtótájékoztatón is jelezte: szerdán egy másik arcát kell mutassa a csapat.

Ferencváros–Slavia Praha. Budapest, Groupama Aréna. Vezeti: Gil (spanyol) FTC: Dibusz – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Civic – Laidouni, Haratin – Tokmac Nguen, Zachariassen, Uzuni – R. Mmaee. Vezetőedző: Peter Stöger A kispadon: Bogdán (k), Baturina, Botka, Csontos, Kovacevic, Loncar, Mak, Vécsei, ZubkovSLAVIA: Kolár – Masopust, Kacharaba, Zima, Dorley – Bah, Sevcík, Holes, Stanciu, Plavsic – Kuchta. Vezetőedző: Jindrich Trpisovsky A kispadon: Ch. Fülöp (k), Mandous (k), Ousou, Olayinka, Sima, Samek, Hromada, Schranz, Ibrahim Traoré, Lingr, Musa

ERŐS PRÁGAI KEZDÉS, BIZONYTALAN FERENCVÁROS

PestiSracok facebook image

A Slavia Praha a térségünk egyik legeredményesebb klubja és rendkívül erős játékoskerettel rendelkezik, ellenük a győzelem mindenképpen a bravúr kategória lenne. A mérkőzés elején a himnusz eléneklése a telt házas Groupama Arénában mindenképpen bravúros húzás volt. A prágaiak nagyot meneteltek a tavalyi Európa Liga-sorozatban, hiszen negyeddöntőt játszottak, és a mai meccsen mindjárt a nyitópercekben lehetett érezni: ez bizony nem egy álmoskásan kezdő, bizonytalan csapat, amelyik nem tudja, mit akar. Az első percekben nem tudott a vendégcsapat igazán veszélyes helyzetet kidolgozni, de azért megdolgoztatták Dibusz Dénest és remek letámadásokkal hozták zavarba a Fradit. Az első negyedórát követően is inkább arról lehetett beszélni, hogy vajon meddig bírja ezt a tempót a prágai csapat a lelkileg nem a legerősebb pillanatai élő Fradi ellen. Azonban Laidouni elszánt arckifejezése, miközben vitte a labdát, némileg megnyugtató volt. Óriási szükség volt a munkájára, illetve a csehek sérülései miatt adódott rövid kényszerszünetek is jót tettek a Fradinak, amelynek muszáj volt rendezni a sorokat.

Aissa Laidouni, a Ferencváros (j) és Jan Kuchta, a Slavia Praha játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott mérkőzésen a Groupama Arénában 2021. augusztus 4-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Slavia csapata a huszonegyedik percben elvégezhetett egy szabadrúgást, de Dibusz jól helyezkedett és végre elindíthatta csapattársait, akiknél sajnos nem sokáig maradt a labda. Az első félidő harmincadik perce felé járva sem tudott a Fradi teljes mértékben irányítani, ami hazai pályán nem túl jó hír. A huszonkilencedik percben pedig Dibusz óriási védésére volt szükség, Stanciu ugyanis egészen közelről küldött rá egy bombát. A harmincadik percet követően végre kezdett szóhoz jutni a Fradi, ami azt jelentette, hogy sokkal többet volt a magyar csapatnál a labda, igaz, közben azért belefért egy-egy távoli lövés a csehek részéről, amelyeket nagyszerűen hárított Dibusz. A harminckilencedik percben pedig végre Tokmac előtt adódott egy lehetőség, de a becsorgó labdát rosszul találta el, így elkerülte a Slavia kapuját. Kacharaba lövése azonban már nem kerülte el, így a negyvennegyedik percben vezetést szerzett a Fradi egy olyan öngólból, amire nagyon ritkán van példa. A cseh védő ugyanis hazapasszolta a labdát, de a Slavia kapusa nem tudta lekezelni, így simán becsorgott a kapuba. Vezet a Fradi egy olyan meccsen, ahol valljuk be, ez nagyon nem volt kilátásban, de kit érdekel? Ondrej Kolárnak köszönjük. 1–0-val zárta a félidőt a Ferencváros.

Aissa Laidouni (b) és Miha Blazic, a Ferencváros, valamint Jan Kuchta, a Slavia Praha játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott mérkőzésen a Groupama Arénában 2021. augusztus 4-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

FORTUNA TOVÁBBRA IS A FRADIVAL VAN

Az első játékrészben a szerencse nagyon a Fradi mellé állt, de az is elképzelhető, hogy egy vakond dugta ki a fejét a pályán és róla pattant be, ki tudja. Mindenesetre nem lehet csakis arra alapozni, hogy majd valamilyen külső segítség által meg lehet nyerni ezt a párharcot, és ahogy leírom ezen sorokat, büntetőt kap a Fradi. Ismét Kacharaba mozdult szerencsétlenül, de a lényeg: Haratin állt a labda mögé a büntetőnél, és bár a kapus jó felé vetődött, a szépen helyezett lövés a kapuban landolt, így 2–0 az ötvenedik percben. A legdurvább az volt ezen a mai estén, hogy az első gólt követően véletlenül 2–0-át írtak ki a televíziós kollégák, ami akkor megmosolyogtató volt, de úgy látszik, ez az állás kódolva volt a mai estében. Ami még érdekesebb, hogy Tokmac az ötvenharmadik percben egy az egyben vihette rá a labdát a Slavia kapujára, de ezúttal védeni tudott a prágaiak portása. Kis híján eldőlhetett volna a meccs és talán a párharc is, de ez azért a látottak alapján már tényleg túlzás lett volna.

Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa véd a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában a Slavia Praha ellen játszott mérkőzésen a Groupama Arénában 2021. augusztus 4-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A hatvanhetedik percben Uzuni szerette volna eldönteni újra akár az egész párharc sorsát is, de nem sikerült jól kilőnie a rövid sarkot. Szerencsére a meccs ezen szakasza már igazi játékot hozott, és amíg a prágaiak mindenképpen szépíteni szerettek volna, addig a magyar csapat a háromgólos előny megszerzéséért harcolt. A következő percekben kiegyenlített játékot mutatott és mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek. Az utolsó percek is mozgalmasan teltek, rengeteget támadott a Slavia, de el lehet mondani, a Fradi nagyon jól védekezett, a támadók is segítették a védők munkáját. A nyolcvanhatodik percben Zubkov és Botka Endre is a pályára került, ami jól mutatja: van mélysége a Fradi-kispadnak, ami örvendetes tény és ezekre a nemzetközi meccsekre már elengedhetetlen. A végjátékban, a cseréknek is köszönhetően elkezdett nagyon ügyesen játszani a Fradi és kicsit elfeledtette a meccs korábbi szakaszában mutatott képet. Ez nagyon fontos, hiszen Prágában a pokol fog várni minket, főleg a ma történtek után. Mindenesetre a csatát egyelőre a Fradi vezeti, és 2–0-ás előnnyel utazhat a Slavia otthonába, ahol jövő héten szerdán eldől, ki harcolhat tovább a Bajnokok Ligájában.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.