Pesti Srácok

Jogállam európai módra: úgy ítélkeztek Magyarország felett Strasbourgban, hogy lehetőséget sem kaptunk a védekezésre

Jogállam európai módra: úgy ítélkeztek Magyarország felett Strasbourgban, hogy lehetőséget sem kaptunk a védekezésre

Már régen tudjuk, hogy Brüsszel számára az számít jogállamnak, ahol azt teszik, amit ők mondanak. Jó példa erre, hogy a lengyelországi események, melyek konkrétan az alkotmányos rendet sértik egyáltalán nem érdeklik az eurokratákat. Most ismét bemutatták, hogyan is működik a kettős mérce, a téma nem volt más, mint a brutális budapesti antifa-támadások ügyében letartóztatott olasz nő ügye, aminek kapcsán Magyarország kapott is egy szigorú ejnye-bejnyét, arra viszont nem kaptunk lehetőséget, hogy képviselőink bemutathassák a valóságot.

Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése hétfő este rövid vitát tartott a magyarországi fogva tartás körülményeiről, miután az olasz Ilaria Salis esete bejárta az olasz sajtót és felháborodást keltett. Hogy Salis állításaiból mi volt igaz, arról bővebben ITT írtunk, röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy semmi. A terrorcica egészen elképesztő vádakkal illette hazánkat, majd a bíróságon mosolyogva, nevetgélve bizonyította, hogy mennyire "szenved".

Külön érdekesség, hogy a vita során a magyar képviselők nem kaptak lehetőséget arra, hogy kifejtsék véleményüket. A vita során tehát semmi más nem hangozhatott el, csak, amit a liberális sajtó összehordott Salis hazugságai alapján. Deutsch Tamás a vitát követően újságíróknak nyilatkozva kiemelte, hogy minden jóérzésű ember, magyar és nem magyar az áldozatokkal érez együtt. Ezzel szemben mind az elkövetők, mind az európai és magyar dollárbaloldal által médiában kreált, Magyarországot lejáratni szándékozó cikk semmibe veszi az áldozatokat, miközben az elkövetőt akarják sajnáltatni.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a politikus. Győri Enikő a vitát követő, napirend előtti felszólalása során kijelentette, hogy teljesen világos, hogy az európai baloldal azzal a céllal vette napirendre az ügyet, hogy Magyarországot újra alaptalan vádakkal járassa le és politikai hangulatkeltéssel avatkozzon be az olasz és magyar miniszterelnök kapcsolatába. Az Európai Parlament vezetése pedig ismét partner a baloldali többség hazugságokon alapuló lejáratásában azzal, hogy napirendre vette az ügyet. Iliana Salisnak és bűntársainak a Magyarországon brutális kegyetlenséggel, magyar és külföldi állampolgárok ellen elkövetett tetteikért felelniük kell.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.