Pesti Srácok

Jogerős: letartóztatásban marad a Hableányt elsüllyesztő szállodahajó kapitánya

Jogerős: letartóztatásban marad a Hableányt elsüllyesztő szállodahajó kapitánya

Letartóztatásban marad a május végi dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított szállodahajó-kapitány – döntött csütörtökön másodfokon a Fővárosi Törvényszék. A törvényszék közleménye szerint helybenhagyták a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) július 31-én hozott végzését, amelyben az elsőfokú testület egy hónapra elrendelte az ukrán állampolgárságú hajóskapitány letartóztatását.

Jurij Csaplinszkijt vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsíja az ügyészség – emlékeztetett közleményében a Fővárosi Törvényszék. Az elsőfokú végzéssel szemben a gyanúsított és védője, illetve az ügyészség is fellebbezett, a védő a gyanúsított szabadlábra helyezését vagy enyhébb kényszerintézkedés elrendelését kérte, az ügyészség viszont azt indítványozta: a másodfokú bíróság állapítsa meg, hogy a gyanúsított és a büntetőeljárásban részt vevő személyek viszonya is okot ad a bizonyítási eljárás megnehezítésére.

A másodfokú végzés szerint a BKKB helyesen állapította meg, hogy a gyanúsítottnál fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, és ezek kiküszöbölése csak a letartóztatás alkalmazásával biztosítható, így a kényszerintézkedés mellőzésére, enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására a Fővárosi Törvényszék sem látott lehetőséget. A másodfokon eljáró bíróság azt is megállapította, hogy a gyanúsított és a büntetőeljárásban részt vevő személyek viszonya az eljárás megnehezítésének veszélyével szorosan összefügg, így az elsőfokú végzést az indoklás kiegészítésével hagyta helyben.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon harmincöten utaztak, harminchárom dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreait sikerült kimenteni, és azóta huszonhét holttestet találtak meg, egy áldozatot még keresnek.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/PS; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.