Pesti Srácok

Jön a recesszió: az USA kormánya egybillió dollárral többet nyomtatott a kelleténél

Jön a recesszió: az USA kormánya egybillió dollárral többet nyomtatott a kelleténél

Az amerikai gazdaság a recesszió közelébe jutott, ami idővel az egész nyugati világot magával fogja rántani. Ugyanakkor az amerikai vezetők bajban vannak az igazmondással: csak nehezen, mismásolva ismerik el, milyen nagy is baj. Kivéve Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét, aki szerint a recesszió másfél évig fog tartani, és ennek fő oka, hogy az USA kormánya egybillió – ezer milliárd – dollárral többet nyomtatott, mint amennyire fedezete van.

– jelentette ki Jamie Dimon, a JPMorgan Chase & Co. vezetője. Dimon szerint

PestiSracok facebook image

A szakmai körökben nevesnek számító közgazdász úgy tűnik, túlmehetett a szólásszabadság határain, mert néhány nap múlva már módosította az álláspontját, és úgy vélekedett, hogy a recesszió esélye csupán harminc százalék. Ebből a közjátékból az látszik, hogy vannak olyan pénzügyi körök, amelyeknek a recesszió tudatosítása a közvéleményben egyszerűen nem érdeke.

Ennél egyértelműbb volt David Malpass, a Világbank elnöke, aki úgy nyilatkozott: nem könnyű elképzelni, miként fogjuk elkerülni a recessziót. Szerinte a kínai koronavírus-lezárások is fokozzák a lassulással kapcsolatos aggodalmakat. Malpass hozzátette:

Elon Musk, a világ leggazdagabb embere, a Tesla és a SpaceX tulajdonosa azonban nem kertelt, kijelentette, hogy Amerika már most recesszióban van, és várhatóan ez jó sokáig így lesz. Úgy vélte, hogy a válság akár egy-másfél évig is eltarthat. A válság ugyanakkor akár jó hatással is lehet, mert az ilyen dolgok egyszer elmúlnak, majd következik a fellendülés. Musk szintén az inflációt hibáztatta, de érdekes módon nem az oroszokat vagy a kínaiakat okolta, hanem az amerikai kormányt. Ahogy fogalmazott:

Kincstári optimizmus és a beismert tévedés

Az amerikai pénzügyminiszter, Janet Yellen, aki korábban a FED elnöke is volt, önkritikus hangot ütött meg, ugyanis tévedett az infláció várható pályáját illetően:

Egy interjúban feltették a kérdést a pénzügyminiszternek, rosszabb lehet-e a helyzet rövid távon. Yellen hosszas gondolkodás után végül azt mondta: nem zárhatjuk ki a további sokkhatásokat. A cikk szerzője ezzel kapcsolatban ezt mondta a kommentárjában:

„Biden ura a helyzetnek”

Tehát ma már mindenki kezd tisztában lenni azzal, hogy a pénznyomtatás, az energiaárak emelkedése és a kínai termelés akadozása válsághoz fog vezetni a nyugati gazdaságokban. Erről talán egy ember nem tud még, maga Biden elnök, de az ő esetében a hajlott kora és szenilitása miatt kérdéses, miről van fogalma és miről nincs. Mi pedig „megnyugodhatunk”, a szabad világ jó kezekben van.

Fotó: MTI/EPA/Consolidated News Photos pool/Stefani Reynolds

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.