Pesti Srácok

Josep Borrell szerint Törökország kilépése az Isztambuli Egyezményből egy veszélyes üzenet

Josep Borrell szerint Törökország kilépése az Isztambuli Egyezményből egy veszélyes üzenet

Törökország kilépése az Isztambuli Egyezményből veszélyes üzenetet küld a világnak – írta Josep Borrell, az Európai Bizottság alelnöke vasárnapi közleményében, miután az ankarai vezetés szombaton úgy döntött, hogy kilép a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott nemzetközi megállapodásból.

A Recep Tayyip Erdoğan vezette kormánypárt korábban többször bírálta az egyezményt, amiért az kinyilvánítja a nemek közötti egyenlőséget, és elítéli a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést. Borrell felhívta Törökország figyelmét, hogy az Isztambuli Egyezmény célja a nők és a lányok alapvető jogi védelmének biztosítása az egész világon, különösen a járvány idején, amikor a nemi alapú erőszak egyre fokozódik.

– hangsúlyozta. Borrell reményét fejezte ki, hogy a török vezetés visszavonja a határozatot, és újra együttműködik az EU-val a nők és lányok jogainak védelmében, "amely az emberi jogok, a béke, a biztonság és az egyenlőség alapvető eleme a XXI. században".

PestiSracok facebook image

2011 májusában, Isztambulban nyitották meg a csatlakozás lehetőségét a strasbourgi, 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács által megalkotott nemzetközi egyezményhez. 2012-ban Törökország volt az első, amely ratifikálta a határozatot.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.