Pesti Srácok

Jövő év elején indulhatnak a szomszédos országokkal az Interreg-pályázatok

Jövő év elején indulhatnak a szomszédos országokkal az Interreg-pályázatok

Az Európai Bizottság a közelmúltban jóváhagyta a határmenti fejlesztéseket támogató Interreg program tervét, így jövő év elejétől indulhatnak a Magyarország számára kiemelt jelentőségű pályázatok – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Még ha uniós összevetésben viszonylag szerényebb európai költségkeret is társul ezekhez a programokhoz, az együttműködés keretében 2215 kilométer hosszú határszakaszon, 7 országban, 19 különböző megyében valósulnak meg fejlesztések a régiónkban – részletezte a miniszter. Magyar vezetéssel három szomszédos országgal, Szlovákiával, Romániával és Ukrajnával működünk szorosan együtt, ami azt is jelenti, hogy a Kárpát-medencei magyarságnak mintegy felét érintik az Interreg program keretében meghozott döntések – mutatott rá. Szavai szerint a kisebb költségvetése ellenére a programnak meghatározó szerepe van a határ menti térségek fejlesztésében és jószomszédi viszony fenntartásában a szlovák, a román és az ukrán relációban egyaránt.

Szijjártó Péter kiemelte, Magyarország most ismét élére állt az együttműködésnek, és mint a program irányító hatósága 2022. április 1-jén benyújtotta a következő 7 éves időszakra vonatkozó programtervet az Európai Bizottságnak, amelyet most októberben végül jóvá is hagyott a bizottság belső döntéshozó fóruma. Ez azt jelenti a miniszter ismertetése szerint, hogy 2029 végéig mintegy 60 millió euró uniós keretösszeg áll rendelkezésünkre, hogy a szlovákokkal, a románokkal és az ukránokkal közösen fejlesszük a számunkra fontos határmenti projekteket.

A magyar vezetésű program az első ezen kezdeményezések sorában, amelyben Ukrajna is részesül, és ez talán mindennél többet elmond a magyar szomszédságpolitikáról.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint az Európai Bizottság a program előlegét az év végéig kiutalja, ezáltal a jövő év elején megnyílhatnak a pályázati lehetőségek. Magyarország esetében ez Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érinti, ami különösen fontos, hiszen a határmenti települések lakóinak különösen sok kihívással kellett szembenéznie az elmúlt időszakban.

– szögezte le Szijjártó Péter.

MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.