Pesti Srácok

Jövő péntektől hamarabb zár a Tesco

Jövő péntektől hamarabb zár a Tesco

Jövő csütörtöktől a megszokottól eltérően zárnak majd az ország Tesco áruházai, hiszen átlagosan két órával fognak hamarabb zárni a boltok. A Magyar Nemzet pénteki számában arról ír, hogy a vásárlók és a bolti munkavállalók érdekében hozott friss döntés szerint az új működési rendről az áruházak bejáratánál és a cég weboldalán tájékoztatnak majd.

– indokolta a lapnak a döntését az áruházlánc. Áprilistól az eddig éjjel-nappal üzemelő Tesco hipermarketek egységesen 6 és 22 óra között lesznek nyitva. Az Express üzletek eddig 6-tól 22 óráig működtek, a jellemzően lakóházak között lévő kisebb üzletek a következő hónaptól két órával hamarabb, vagyis 20 órakor zárnak. Azok a boltok, amelyek korábban este 9-ig voltak nyitva, azok a jövőben este 7-kor már zárnak majd. Azt írják, hogy több expressz üzlet reggel 8 és este 8 óra között üzemelt országszerte, ezek délután 4 órakor bezárnak.

PestiSracok facebook image

– mondta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Bubenkó Csaba szerint az emberek is kevesebb időt töltenek majd a nyilvános bevásárlóhelyeken; a már érvényes korlátozásokkal így jobban érvényesül a Maradj otthon! kampány küldetése. A szakszervezeti vezető közölte: néhány napja újra megfontoltan, pánik nélkül vásárol a lakosság; ilyen időszakban lehet rövidíteni a működési időn.

Kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.