Pesti Srácok

Kanadával vívott gazdasági harc miatt szállt ki Trump a G7 csúcstalálkozó zárónyilatkozatából

Kanadával vívott gazdasági harc miatt szállt ki Trump a G7 csúcstalálkozó zárónyilatkozatából

Donald Trump amerikai elnök visszavonta a G7-csúcs résztvevőinek közös zárónyilatkozatának támogatását, amit Justin Trudeau kanadai kormányfő „hamis állításaival” indokolt. A keddi amerikai – észak-koreai csúcs miatt Szingapúrba tartó Trump mindezt a Twitteren jelentette ki.

A kanadai kormányfő arról beszélt, hogy „sértőnek találja” az amerikai vámtarifákat, melyeket Washington mások mellett Kanadára vetett ki. Fogadkozott, hogy július 1-től Ottawa megtorló intézkedéseket hoz az Egyesült Államokkal szemben.

– fogalmazott Trudeau. Trump azonban nehezményezte, hogy – szavai szerint – míg a csúcson Trudeau „nyájas és szelíd”, a sajtótájékoztatóján „nagyon tisztességtelen és gyenge” volt. Az amerikai elnök állítása szerint Kanada óriási vámtarifákkal sújtja az amerikai földműveseket, munkásokat és cégeket, ezért is vonta vissza a zárónyilatkozat támogatását, kormánya pedig „az amerikai piacot ellepő” kanadai gépjárművek ellen fontolgat tarifákat.

PestiSracok facebook image

A kanadai kormányfői hivatal a Twitteren reagált az amerikai államfő megnyilvánulására. Közölte: Trudeau nem mondott semmi olyat a sajtótájékoztatón, amit a csúcs alatt nem közölt egyaránt négyszemközt és nyilvánosan Trumppal. Trudeau sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy közölte az amerikai elnökkel, július 1-től életbe léptetik megtorló tarifáikat az Egyesült Államokkal szemben. Hozzátette: Trump erre azt mondta, hogy szerinte az hiba lenne. A személyeskedésig fajult diplomáciai vitát követően az EU-s országok jelezték: ragaszkodnak a zárónyilatkozathoz.

Chuck Schumer, a demokrata párti szenátorok frakcióvezetője, valamint Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi frakcióvezetője az esettel kapcsolatban oroszpártisággal, G7-szövetségesei elidegenítésével, valamint az amerikai nemzetbiztonságra veszélyes kínai cég megerősítésével vádolta Trumpot. Az amerikai elnök a G7 csúcson ugyanis javasolta, hogy a 2014 óta nem meghívott Oroszországnak ismét részt kellene vennie a csúcstalálkozón, amit az európai tagok elutasítottak. A kínai ZTE távközlési vállalatot korábban alapvető tevékenységeinek beszüntetésére kényszerítette Washington azzal, hogy megtiltotta az amerikai vállalatoknak a kínai cég felé történő alkatrész-szállításokat és szolgáltatásokat, amiért az nem teljesítette az Irán és Észak-Korea ellen elrendelt szankciók megsértése miatt még 2017 márciusában kötött megállapodás egyes feltételeit. A demokrata párti bírálat alapja, hogy az Egyesült Államok csütörtökön végül megállapodott a ZTE-vel.

MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.