
Több ellenzéki támadta az MSZP EP-képviselőjét, Ujhelyi István azért, mert népszavazást akart kezdeményezni arról, hogy maradjunk-e az EU tagjai avagy sem. Sokan úgy vélik ugyanis, hogy ez a népszavazás a kormánypártok malmára hajtaná a vizet. Emiatt most a momentum egyik politikusa és Ujhelyi között alakult ki a kandúrharc, utóbbi fideszbérencezik, mivel a momentumos politikuscsemete korábban az Innovációs és Technológiai Minisztérium alkalmazottja volt, előbbi pedig azt hánytorgatta fel, hogy a szocialista politikus karrierje a politikában kezdődött, így nem csoda, hogy még csak most csodálkozik rá, hogy vannak, akik úgynevezett munkahelyeken is megfordulnak életük során.
Megy az üzengetés a közösségi médiában Ujhelyi István és a momentumos Kele János között, ugyanis a szocialista EP-képviselőnek üzent Twitter-oldalán a nemrég megválasztott momentumos elnökségi tag, miszerint
Tóni telefonált?
Utalva arra, hogy Ujhelyi azért akarja a népszavazást az EU-tagságunkról, mert a kormánypártok kottájából játszik. A szocialista képviselő viszont nem hagyta szó nélkül az ügyet és ma azt írta a közösségi oldalán válaszul, hogy
Na, olyan ellenzéki engem aztán végképp ne Fidesz-bérencezzen, aki nemrég még a Fidesz-kormány alkalmazottja volt!
Ujhelyi ezt arra értette, hogy Kele János korábban az ITM uniós források felhasználásáért felelős helyettes államtitkárságokon dolgozott. A momentumos politikus szintén a Facebookon válaszolt Ujhelyinek, mégpedig azt, hogy
Nocsak, nocsak! A 19 éves kora óta(!) főállásban politizáló szocialista EP-képviselő rácsodálkozik, hogy más emberek ún. munkahelyeken is megfordulnak életükben. Mit mondjak, érdekes.
Hozzátette, hogy
rengeteg minisztériumban, nagyon sok tisztességes, becsületes, szakmailag is kifogástalan embert foglalkoztatnak. Pláne az olyan speciális területeken, mint az EU-val való együttműködés, vagy éppen a kohéziós források felhasználása.
Kele továbbá megjegyzi azt is, hogy
Meglep, hogy annak, aki egész felnőtt életében a politikából élt, magyarázni kell azt, hogy mit jelent a köz szolgálata, és miben különbözik ez a pártok szolgálatától.
Képzeljük el, mi lenne, ha ezek az emberek nem szövetségben lennének.
Forrás: Facebook, fotó: MTI
Manó
2022-08-16 at 10:22
A kormányváltó erő………
Béla
2022-08-16 at 09:22
Újhülye megint pofára esett.
aladin
2022-08-16 at 07:24
Ujhelyi úgy adja elö magát az ATV.-ben, mintha ö tölle fügne a mi sorsunk az EU.-ban és mindent ö intéz, közben még a vc. kulcs sincs rábizva, hülye pojáca még az ellenzék is hülyének nézi. Mi lenne ha tényleg pénzt kapnánk az EU.-tól, rögtön azt mondaná, hogy ezt ö intézte el.
Ungarn über alles !
2022-08-16 at 07:21
vörös kutyaszar ez, nem kandúr !
János bácsi
2022-08-16 at 06:52
Újhelyinél haszontalanabb létformát nehéz találni az állatvilágban. Talán a kullancs, nem is tudom.
Palmimi85
2022-08-16 at 02:46
Ez a politikust játszó – vagy politikusi szerepben tetszelgő – balfék elmebéli állapota mélyen a búvár béka alatt van. Azt mondta a múltkor egy riportban, hogy ő az EP-ben nem Magyarország ellen politizál, csak az Orbán kormány ellen… Talán csak nem ő, a szarjancsi úlyhüje képviseli az EP-ben Magyarországot??? Vagy netán az őt csicskáztató dögkeselyű gyurcsótány és bolgár bárisnyája??? Ez az emberszerű fehérjehalmaz nemcsak az arcát vesztette el, de az egész bőrfelületét, amit most tömnek a mi pénzünkkel (a fizuja! mert azt nem a EP, hanem mi, a delegáló ország fizet) és a szaros pénzzel…
obsitos
2022-08-16 at 00:12
Újhelyi szerepelhetne azon a karikatúrán, amit még gyerekkoromban (’60-as évek eleje) láttam :
Pétain marsall (FR) álldogál egy utcán, nyakában egy üres mozgóárus tálca; kisfiú megkérdezi:-Mit árul, bácsi?
-Semmit, kisfiam, én már mindent elárultam!!!- volt a válasz.
G
2022-08-15 at 23:49
Szar helyzetben van az újhülye ,nem tartanak már igényt a szolgálataira kint sem a libsik,mert már mindent elárult meghamisított Magyarországról amire szükségük volt,és persze meg is szavazott.
Itthon ugyan az a helyzet ,nem kell senkinek!
Vagy a dk marad neki opcióként ,vagy egy rendes állás!De hát aki sosem dolgozott még …
oks
2022-08-15 at 23:29
Újhülye beírhatta volna azt is hogy “igen” és még jól is jött volna ki belőle
de ő annyira nyomorult hogy nyitott szájjal futva megy az erdőbe
Királytigris
2022-08-15 at 22:19
Vihar egy biliben….