Sürgős lépéseket sürgetett helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban David Beasley, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) vezetője, aki szerint éhínség kopogtat a világ ajtaján, amely “tökéletes viharral tetézett tökéletes viharral néz szembe”. Az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban a diplomata arra kérte az Öböl menti országokat és a világ milliárdosait, hogy áldozzák fel “pár napi profitjukat”, hogy segítsenek megoldani a műtrágyaellátás problémáit, máskülönben jövőre súlyos élelmiszerhiány lesz világszerte.
Káosz lesz az egész világon
– figyelmeztetett a WFP főigazgatója. Az amerikai politikus rámutatott, hogy amikor öt és fél évvel ezelőtt átvette a szervezet vezetését, “csak” 80 millió embert fenyegetett éhezés a világon, és azt gondolta, hogy mandátuma végére akár az is előfordulhat, hogy a WFP-nek nem marad tennivalója. Ennek ellenére a klímaválság miatt 135 millióra, majd a koronavírus-járvány következtében még annak is a duplájára, 275 millióra nőtt azok száma, akiket éhínség fenyeget. Majd jött az ukrajnai háború, ami miatt energia-, műtrágya és élelmiszerhiány alakult ki, és már 345 millió azok száma, akik nem tudják, mikor és mit fognak legközelebb enni.
Ezen belül 50 millió azoknak a száma 45 országban, akik az éhínség kapuján kopogtatnak, és ha nem tudunk eljutni hozzájuk, akkor éhínség lesz, éhezés, és még 2007–2008-ban és 2011-ben sem látott mértékben fognak országok destabilizálódni, és megindul a tömeges migráció
– figyelmeztetett Beasley.
Lépnünk kell, most!
– szögezte le.
Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlésének elnöke az általános vita megnyitásakor azt mondta: “úgy tűnik, folyamatos humanitárius vészhelyzet állapotában vagyunk”. António Guterres ENSZ-főtitkár pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy minden korábbinál nagyobb a szakadék: 32 milliárd dollár hiányzik a világszervezet humanitárius tevékenységének forrásigénye és a rendelkezésre álló pénz között.
Beasley kiemelte: Ukrajna 400 millió ember táplálásához elegendő élelmiszert állít elő, és a háború miatt az oroszországi szállításokban is zavar támadt. Rámutatott, hogy súlyosbítja a helyzetet az infláció és az is, hogy sokan nem tudnak boldogulni, mert a koronavírus-járvány “gazdaságilag megsemmisítő csapást mért rájuk”.
Ez a tökéletes viharral tetézett tökéletes vihar
– fogalmazott az amerikai politikus, rámutatva, hogy az anyáknak a világon választaniuk kell, hogy étolajat vesznek, és enni adnak a gyerekeiknek, vagy fűtőolajat, hogy ne fagyjanak meg, mert mindkettőre nem futja. A WFP főigazgatója kifejtette, hogy a világ 7,7 milliárd ember élelmiszerigényeit képes ellátni, de ennek fele annak köszönhető, hogy a gazdák műtrágyát használnak, ami nélkül nem képesek ilyen mennyiségű élelmiszert megtermelni.
A világ legnagyobb műtrágyagyártója, Kína leállította az exportot, az orosz export pedig alig jut ki a világpiacra
– magyarázta Beasley.
Útnak kell indítani azt a műtrágyát, méghozzá gyorsan. Az ázsiai rizstermelés kérdése kritikus, a magok már a földben vannak
– hangsúlyozta a WFP vezetője. Beasley kitért arra is, hogy hazája, az Egyesült Államok 5 milliárd dollárral emelte hozzájárulását, Németország, Franciaország és az EU is hajlandó mélyebben a zsebébe nyúlni, ezért a magas olajárak miatt az Öböl-menti országokat kérte arra, hogy tegyenek többet, főleg a térségükben lévő országokért, Jemenért, Afganisztánért, Szomáliáért.
Nem ezermilliárdokat kérünk; pár napi profitjukról lenne szó, hogy stabilizálni lehessen a világot
– húzta alá David Beasley, aki elmondta, hogy külön megbeszélést folytatott több milliárdossal, és figyelmeztette őket, hogy erkölcsi kötelességük, hogy foglalkozzanak a rászorulókkal.
Ha nem is nekem adják, ha nem az Élelmezési Világprogramot segítik, akkor is tegyék oda magukat. Ideje elkezdeni szeretni felebarátaikat és segíteni nekik. Emberek szenvednek és halnak meg szerte a világon. Amikor öt másodpercenként hal éhen egy gyerek, az mindannyiunk szégyene
– hangoztatta David Beasley, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának főigazgatója.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Ibrahim Noruzi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS