Pesti Srácok

Karácsony Gergely elmondta, mire fordítják a Lánchíd lecserélt kandelábereinek eladásából befolyó összeget

Karácsony Gergely elmondta, mire fordítják a Lánchíd lecserélt kandelábereinek eladásából befolyó összeget

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán jelentette be, hogy ukrajnai látogatásakor átadta Beregszász kórházának és a frontról hazatérők rehabilitációjára szánt fővárosi adományt, amelyet a Lánchíd régi, a híd felújítása során lecserélt kandelábereinek elárverezéséből fedeznek majd. A főpolgármester emellett átadott egy szegecset is a Lánchídból Babják Zoltán beregszászi polgármesternek – írja az Index.hu.

– írta a főpolgármester közösségi oldalán. Hozzátette, hogy egy személyes ajándékkal is meglepte Babják Zoltánt, aki egy szegecset kapott a Lánchídból. Karácsony Gergely ezzel szeretné kifejezni azt a szolidaritást, ami szegecsként összetartja városaikat a „háború által szétszakított világban”.

PestiSracok facebook image

Elárverezik a Lánchíd lecserélt kandelábereit

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Zrt. néhány nappal ezelőtt bocsátotta árverésre a Széchenyi lánchíd 14 kandeláberét. A kiírás szerint az árverésen az vehet részt, aki július 31. 15 óráig kiveszi az árverési dokumentációt, elfogadja az abban foglaltakat, majd beadja a regisztrációs dokumentációt augusztus 2. 10 óráig, illetve kifizeti a 200 ezer forint összegű árverési biztosítékot augusztus elsejéig – írja a portál. A kandeláberekre elektronikus árverésen lehet licitálni augusztus 14-én, 10 órától. A kandeláberek összetétele változó: vannak komplett és csak lámpatestből és oszlopból álló, rövid példányok is. Az árak ugyancsak széles spektrumon helyezkednek el, többek között aszerint, hogy a kandeláber díszített-e. A minimális vételárak nettó 675 ezer és 1,1 millió forint között mozognak.

Újragyártották az eredeti kandelábereket

A Lánchíd felújítási munkálatai 2021 júniusában kezdődtek meg. A felújítás során a kandeláberek is megújultak, örökségvédelmi szakértők bevonásával 32 oszlopot rekonstruáltak, valamint 24-et restauráltak – írja az Építészfórum.

Forrás: index.hu, Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.