Ahogyan már portálunk is beszámolt róla, Karácsony Gergelyről önpusztító hangfelvétel szivárgott ki, amelyben vastagon keni be sárral a baloldalt, de elsősorban a szocialistákat. Ilyen hangfelvételt már hallottunk Gyurcsány Ferenctől is – tudjuk, mi történt azt követően. Karácsony azonban menekülés közben még igyekszik visszalőni, és saját oldalát lejárató, egyértelmű üzeneteit figyelmen kívül hagyva a felvétel készítését és kiszivárogtatását is csípőből a Fideszre fogja. Tulajdonképpen letagadja azt, amit mindenki kristálytisztán hallott. Olyan ez, mint amikor a kisgyermek nem bírja visszatartani, bekakil, majd másokra mutogat, hogy nem ő volt, hanem a másik ovis, pedig ott vannak az árulkodó jelek. Ismert, hogy a 444.hu jelentette meg a felvételt a Jobbikhoz köthető Herbal Reality Youtube-csatornájáról lehalászva azt, így igencsak nehézkes belelátni ebbe a mindenható és mindent látó Fideszt. Karácsony Gergely mai sajtótájékoztatóján mégis a szánalmas védekezést és hárítást választotta, harsányan szidva és titkosszolgálati módszerekkel gyanúsítva a Fideszt, miközben a számtalan jogos kérdésre csak kitérő választ adott, tovább erősítve az alkalmatlanságáról és erélytelenségéről kialakult képet. Hiába próbálták a megjelent médiumok – köztük a PestiSrácok.hu stábja – szembesíteni a mondataival, a zuglói szocialisták maffiamódszereiről, arról, hogy szerinte szétlopnák a kerületet, nem kaptunk érdemi válaszokat, Ahogy arra sem, hogy Tóth Csaba, szocialista politikus valóban megfenyegette-e a családját. Minden kérdésre a Fidesz volt a válasz, de kíváncsiak voltunk arra is, hogy a sajtótájékoztatón részt vevő Gy. Németh Erzsébetre miért mondta a felvételen, hogy “nem fenyeget az a veszély, hogy megnyeri a XVII. kerületet”. Karácsony láthatóan rendkívül kellemetlenül érezte magát, megroppant, szövetségesei ímmel-ámmal kiálltak ugyan mellette, de nem volt nehéz észrevenni a virtuális kést a kezükben, ami Karácsony hátát karcolta a sajtótájékoztató alatt. Telefonon elértük Tóth Csaba szocialista politikust is, aki ugyancsak tagadta, hogy megfenyegette volna Karácsony családját. Nézzék meg videónkat!
A videót készítette: Szabó Gergő és Tihanyi Rita. Fotó: PS
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS