Nem, aki ezt a címet adta nem részeg, bár lehet hogy ha mi is letolnánk egy unicumot, mint Karácsony mielőtt Gyurcsánnyal tárgyal, könnyebben értelmeznénk a főpolgármester online megnyilvánulásait. Az a digitális környezetszennyezés ugyanis, amit GeLgő művel nagyobb lábnyomot hagy, mint kéttucat műfenyő.
Év végéhez közeledve szürrealitás verseny indult az ellenzéki politikusok között. Először a DK egyiptomi származású politikusa indul mamelukok élén visszafoglalni a történelmi Magyarországot Gyurcsány Ferenctől, aztán Jakab Péter vállalja fel a kaméleonokkal való szellemi közösséget, minderre rátronfol Magyar Petike, aki az ovis szerelmeiről mesél (mielőtt majdnem elsírja magát Menczer Tamás egy kérdésétől). De mindez semmi ahhoz képest, amit most Karácsony előadott.
Budapest hercege ugyanis feltöltött egy videót a TikTok-oldalára, amin körbetekert egy gyereket, mint mondta egy “úgynevezett embert” egy égősorral, akinek ez nem tetszett és ebből levezette, hogy a fák nem szeretik, ha feldíszítik őket az ünnepek alkalmából. Nem hiszik? Nézzék meg:
Azon most felesleges vitatkozni, hogy minek van nagyobb ökológiai lábnyoma egy plasztik műfenyőnek, vagy egy valódi fának. Nem ez a lényeg, a lényeg az, hogy az ellenzéki politikusok ezt láthatólag direkt csinálják velünk. Van még négy hét az évből és rettegve várjuk, hogy mi lesz a következő lépés, Gyöngyösi elmegy egy Széder-estre? ja, bocs, az már megvolt…
Fotó: Hatlaczki Balázs/Pestisrácok
Facebook
Twitter
YouTube
RSS