A kormány elindította a dunai hajójáratokat, most pedig Karácsony Gergely helyettese úgy tesz, mintha ők intézkedtek volna erre. Karácsony Gergely egyik helyettese, Tüttő Kata félrevezetően úgy kommunikál, mintha a főváros indította volna el a Dunán azokat a hajójáratokat, amivel a kormány kisegíti a budapestieket és a turistákat. Korábban a baloldali városvezetés döntött úgy, hogy megszüntetik a népszerű hajójáratokat – írja az Origo.
Az Origo arról ír, hogy mentesítő hajójáratot indít a kormány Budapesten, ezzel is segítve a Lánchíd lezárása miatt is nehezebb közlekedést a fővárosban – ezt jelentette be szerda reggel Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebookon. A videóban Szentkirályi arról beszél, hogy a járat turisztikai szempontból is rendkívül előnyös, hiszen a pesti belváros és a Várnegyed hajójárattal történő összekapcsolása a főváros két legfrekventáltabb, turisták által leglátogatottabb részét hozza közel egymáshoz, a fővárosi turizmus pedig a helyi vállalkozások újraindításában óriási szerepet játszik.
Mint arról az Origo is ír, ezután nem sokkal később Tüttő Kata, Karácsony egyik helyettese az Instagram-oldalára tette ki az alábbi képet:
Tüttő jól láthatóan azt a képet sugallja a közvélemény felé, mintha a főváros indította volna el a hajójáratot. A valóság ezzel szemben az, hogy a Karácsony által vezetett budapesti önkormányzat volt az, amely beszüntette a hajójáratokat, és a kormány indította újra.
Mint arról korábban beszámoltunk, idén nem indította el a menetrend szerinti hajóközlekedést a Duna budapesti szakaszán a BKV. A Pesti TV Pesti Riporter egyik adásában Vésey Kovács László kollégánk annak járt utána, miért kellett Karácsony Gergelynek megszüntetnie a Dunán a BKV-hajók közlekedését, amelyek népszerűek voltak a helyiek és a turisták körében is. A főváros természetesen ezúttal is pénzhiányra hivatkozik, de a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Karácsonyéknak sok mindenre van anyagi fedezetük, leginkább saját klientúrájuk kiszolgálásához. Az ügyben közölt Facebook-bejegyzésében Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy amíg Karácsony Gergely megszüntet egy fontos, közkedvelt szolgáltatást a fővárosban, addig a Dunakanyarban komoly fejlesztések vannak folyamatban a vízi közlekedésben, a politikus szerint ehhez azonban hozzáértésre és cselekvőképességre is szükség van.
Forrás: Origo; Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS