Pesti Srácok

Pesti Riporter – Karácsony Budapestjén megszüntetik, a Dunakanyarban fejlesztik a közösségi hajózást (Videó!) 

Pesti Riporter – Karácsony Budapestjén megszüntetik, a Dunakanyarban fejlesztik a közösségi hajózást (Videó!) 

A Pesti Riporter hétfői adásában Vésey Kovács László kollégánk annak járt utána, miért kellett Karácsony Gergelynek megszüntetnie a Dunán a BKV-hajók közlekedését, amelyek népszerűek voltak a helyiek és a turisták körében is. A főváros természetesen ezúttal is pénzhiányra hivatkozik, de a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Karácsonyéknak sok mindenre van anyagi fedezetük, leginkább saját klientúrájuk kiszolgálásához. Az ügyben nyilvánosságra hozott, hétfői Facebook-bejegyzésében Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy amíg Karácsony Gergely megszüntet egy fontos, közkedvelt szolgáltatást a fővárosban, addig a Dunakanyarban komoly fejlesztések vannak folyamatban a vízi közlekedésben, a politikus szerint ehhez azonban hozzáértésre és cselekvőképességre is szükség van. A Pesti Riporter hétfői adásának vendége volt Wintermantel Zsolt, Újpest volt polgármestere a műsorban hangsúlyozta: látszólag a közösségi közlekedés egy pici szeletéről van szó, de ha megnézzük azt az indoklást, amit adtak, hogy azért kell többek között beszüntetni, mert a bevételek nem fedezik a kiadásokat, akkor ez egy nagyon rossz hír a budapestieknek, mert ez a teljes közösségi közlekedésre igaz.

A Pesti Riporter stábja hiába fordult a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósági elnökéhez, Draskovics Tiborhoz, az egykori Gyurcsány-kormány pénzügyminiszteréhez, választ nem kaptak a hajójáratok leállításának hátteréről. A történet pikantériája, hogy maga Karácsony is a dunai hajózás korszerűsítésével, új járművek vásárlásával kampányolt 2019-ben. Sokan nem értik ezt a pálfordulást, többek között Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára sem, aki a következő bejegyzést tette közzé közösségi oldalán:

Karácsonyék arra hivatkozva, hogy nem nyereséges a közlekedésnek ezen fajtája, leállították a menetrend szerinti járatokat. Ilyenkor persze joggal tehetjük fel a kérdést, hogy a várost labirintus módjára behálózó bicikliutak ugyan mikor voltak, vagy lesznek nyereségesek. A témával kapcsolatban Wintermantel Zsolt közlekedésmérnök, a BKK igazgatóságának tagja, Újpest egykori polgármestere is megszólalt a Pesti Riporter hétfői vendégeként:

PestiSracok facebook image

A Pesti Riporter teljes adása ITT nézhető vissza. A műsor minden hétköznap 19 órától látható. Szóljon hozzá élőben, jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Forrás, fotó, videó: Pesti TV

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.