Pesti Srácok

Karácsony most már tagadja, hogy Tóth Csaba megfenyegette

Karácsony most már tagadja, hogy Tóth Csaba megfenyegette

Karácsony Gergellyel is interjút készített a Partizán, mint miniszterelnök-jelölt-jelölttel. A főpolgármester újra átírta korábbi kijelentéseit, mint Gulyás Márton műsorában elmondta, ő mindig is támogatta a DK-t és Tóth Csaba soha nem fenyegette meg sem őt, sem a családját, sőt mindig is barátok voltak.

Negyedik miniszterelnök-jelöltként adott interjút a Partizánnak Karácsony Gergely, a beszélgetés péntek este jelent meg a csatornán. Korábban Fekete-Győr András ebben a műsorban szerepelt annyira gyengén áprilisban, hogy jelentősen romlottak utána a pozíciói az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségért folyó harcban. Megjelent itt Márki-Zay Péter is, aki többek között arról beszélt, hogy tart attól, hogy az ellenzék elárulja az előválasztást. A múlt héten pedig Pálinkás Józseffel készült interjú – három nappal később kiderült, az egykori miniszter nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges 20 000 aláírást, így végleg kiszállt a versenyből – emlékeztet a Mandiner.

Karácsony a műsorban a korai, mediános éveiről, LMP-s korszakáról is beszélt. A nagyjából egyórás műsor felénél került szóba Karácsony zuglói polgármesteri korszaka. Egy ponton Gulyás Márton felvetette, hogy szinte minden kampányban előkerül Karácsonyról egy hangfelvétel, amelyben arról beszél, hogy ha valaha is visszatér Zuglóba őt "el fogják ásni".

PestiSracok facebook image

– mondta Karácsony a híres elásós hanganyagról, amit szerinte nem a munkatársa vett fel. Egyben azt is mondta, hogy sem őt, sem a családját nem fenyegette meg Tóth Csaba.

– jelentette ki Karácsony, aki Gulyás kérdésére leszögezte: Tóth Csabának nincsenek kétes ügyei, ha lennének, nem támogatná.

– jósolta meg a zuglói előválasztás eredményét a kerület egykori vezetője.

– védte meg Tóth Csabát ismét Karácsony. A műsorvezető másik érdekes felvetése a 2018-as választások előtti "szélsőségesen egyenlőtlen" MSZP-DK paktum hátterének megkapargatása volt. Emlékezetes, az akkor még háromszor erősebb szocialista párt 46 helyen lépett vissza Gyurcsányék javára, köztük az ellenzék számára nyerhető budapesti választókerületekben, ezzel hozzásegítve a DK-t, hogy éppen megugorja az öt százalékos parlamenti küszöböt.

– mentegetőzött Karácsony, aki szerint ez „nem is volt annyira rossz deal”. Arra a felvetésre, hogy a DK ennek köszönheti a politikai túlélését, Karácsony úgy reagált, hogy neki nem volt olyan célja, hogy ne legyen DK-s frakció a 2018-as parlamentben. Gulyás Márton ezután továbbvitte a DK-s szálat, és felvetette, hogy azóta a Gyurcsány-párt mindig kihasználja Karácsony ingatagságát, mint például akkor, amikor ráindították Kálmán Olgát a budapesti főpolgármesteri előválasztáson.

– érkezett a meglepő válasz Karácsonytól. Végül szóba került az előválasztás is.

– védte meg a posztkommunista balliberális kormányzást a miniszterelnök-jelölt. Egy esetleges ellenzéki győzelem esetén megvalósuló forgatókönyvekről azt mondta: minden pártnak meghatározó súlya lesz egy kormánykoalícióban, majd párhuzamot vont a mostani budapesti kormányzással, amelyről azt mondta: "Kimegy valaki pisilni, és nincs többségünk".

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.