Pesti Srácok

Karácsony nem hajlandó egyeztetni – Hajókkal demonstráltak a főpolgármester döntése miatt

Karácsony nem hajlandó egyeztetni – Hajókkal demonstráltak a főpolgármester döntése miatt

Kirajzással egybekötött demonstrációt tartott a Duna budapesti szakaszán a Magyar Hajózási Országos Szövetség és a Személyhajósok Szövetsége. Huszonhét hajó részvételével tiltakoztak a Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása ellen, minderről az Index számolt be részletesen.

Karácsony Gergely március 31-én jelentette be, hogy felülvizsgálták és módosítják a Duna-parti Építési Szabályzatot. A főpolgármester szerint „bonyolult, sok egyeztetést igénylő tervezési, véleményezési folyamat végére értünk. Az állami, szakmai és civil szervezetektől érkezett vélemények több tucat oldalt tesznek ki, több partnerünkkel az utolsó pillanatig egyeztettünk”. Karácsony a szabályzat lényegét így foglalta össze:

A céljuk az, hogy „a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen, és minél egészségesebb egyensúlyt teremtsünk a folyó különböző célú használata közben”. A Magyar Hajózási Országos Szövetség és a Személyhajósok Szövetsége elutasítja a tervet.

A MAHOSZ és a Személyhajósok Szövetsége szombatra hirdetett kirajzással egybekötött demonstrációt. Az eseményen a Duna belvárosi szakaszán huszonhét hajó állt alakzatba, és szólaltatta meg a kürtjeit, miután a Bibic nevű hajó elhúzott köztük egy kifeszített magyar zászlóval. A szervezők szerint a részt vevő hajókon több mint négyezer utas volt.

Hívták konzultálni a főpolgármestert

Az esemény után a szervezők által kiadott közleményben úgy fogalmaztak, hogy „a Főpolgármesteri Hivatal a belvárosból teljesen kitiltaná a hajókat, az újlipótvárosi partszakaszon pedig a tartós várakozásra is alkalmas 24 kikötő helyett mindössze 9 olyan maradna, amelyeket csak ki-, illetve beszállításra lehetne használni. Az eddig az ezen a partszakaszon állomásozó mintegy 45 személyszállító hajó kizárólag utasok felvételére és leszállítására állhatna meg a megmaradt kikötőkben, ezt követően el kellene hagyniuk azt. Az utas nélküli hajóknak külvárosi, a többi között III., IV., XI., XXII. kerületi, de konkrétan meg nem nevezett, nem létező kikötőkben kellene várakozniuk”.

A szakmai szervezetek álláspontja szerint „a belvárosi kikötők megszüntetése nem megoldást jelent, hanem még több problémát szül: a külterületi anyakikötők és a belváros között még jobban megnő a hajóforgalom a Dunán, ami komoly közlekedésbiztonsági kockázatot jelent. Amennyiben a Fővárosi Közgyűlés elfogadja a DÉSZ módosítását, ez az összes budapesti hajós vállalkozást el fogja lehetetleníteni, csakúgy, mint a Budapestre érkező szállodahajók kikötését, illetve az érintett partszakaszon üzemelő iroda- és étteremhajók működését is”.

A közleményből kiderült az is, hogy „aggodalmaik megfogalmazására és a kikötőbezárások során felmerülő kérdéseik tisztázása érdekében a hajósok konzultációra hívták a főpolgármestert és a Fővárosi Közgyűlés tagjait, akik azonban a XXII. kerület képviselőjén kívül nem vettek részt az egyeztetésen”.

Forrás: Index; a vezető kép illusztráció: MTI/Máthé Zoltán
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.