Pesti Srácok

Karácsonyék fillérekért elkótyavetyélték volna, Fürjes Balázs megmenti a Haggenmacher-villát

Karácsonyék fillérekért elkótyavetyélték volna, Fürjes Balázs megmenti a Haggenmacher-villát

Köztulajdonban maradhat a Haggenmacher-villa a Normafa közelében található műemlék épülete, amelyet Fürjes Balázs előterjesztésére végül az állam vesz meg, élve elővásárlási jogával – számolt be róla az Index. A főváros mindössze négyszázmillió forintért adta volna el az épületet, amelyet már 2005-ben is másfél milliárdra becsültek.

– írta kedden, a Facebookon közzétett bejegyzésében Fürjes Balázs, és bejelentette: sikerült megakadályozni, hogy a főváros privatizálja a XII. kerületi Haggenmacher-villát. A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára – aki egyben a kormánypártok képviselőjelöltje a kerületben – úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

A Normafa közelében lévő ingatlant úgy próbálta értékesíteni a főváros, hogy a vevővel kialkudott négyszázmillió forintos vételár mindössze a kétharmada annak, amennyire már több mint húsz éve is becsülték az ingatlant. Egy 2001 februárjában, Demszky Gábor főpolgármestersége idején, a baloldali városvezetés által készíttetett értékbecslő dokumentum szerint ugyanis már akkor is 632 millió forintot ért a Haggenmacher-villa, pedig akkoriban még lényegesen alacsonyabb ingatlanárak voltak, így ma akár a többszöröse is lehet a 2001-ben meghatározottnak a villa értéke.

Nem ez lett volna az első eset, amikor a főváros áron alul értékesít egy ingatlant a Hegyvidéken. A Városháza-ügyben érintett egyik ingatlaneladás esetében is hasonló történt. Az Istenhegyi úton mindössze 256,5 millió forintért adott el egy kiemelkedően értékes telket a főváros, amelyet új tulajdonosa néhány hónappal később már kétszázmillió forinttal többért kínálhatott eladásra.

Fürjes Balázs korábban ígéretet tett rá, hogy megmenti a Haggenmacher-villát. A politikus előterjesztést készített a kormánynak, amelyet elfogadva az állam él elővásárlási jogával, és biztosítja azt a bruttó 508 millió forintot, amelyet korábban vételárként a főváros kialkudott az ingatlan megvásárlására szerződő vevővel. Az állami közbeavatkozásnak köszönhetően köztulajdonban maradhat a Haggenmacher-villa mintegy hétszáz négyzetméteres műemlék épülete, amelyet klasszicista stílusban építettek, és korábban Istenszeme néven fogadóként működött. A villában kialakított fogadóban szállt meg korábban Kossuth Lajos is, akit a közeli parkban fogtak el 1837-ben a betiltott Országgyűlési Tudósítások terjesztéséért. Az épület és a hozzá tartozó közel négyhektáros ősfás telek később Haggenmacher Károly sörgyáros, majd a főváros tulajdonába került. Az épület a szocializmus alatt több funkciót is betöltött, és folyamatosan romlott az állapota. Most viszont végleg megmenekülhet az épület, amelynek jövőjéről Fürjes Balázs azt írta:

Forrás: Index; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.