Pesti Srácok

Karibi luxusban élt, magyar börtönben landolt a milliárdos csalássorozat elkövetője

A BRFK nyomozócsoportja csaknem három év nyomozás és nemzetközi együttműködés eredményeként fogta el a mindösszesen 30 éves T. Alexet, aki egy szövevényes csalásokra szakosodott bűnszervezetet irányított. A bűncselekményekkel okozott kár meghaladja az egymilliárd forintot. A férfi még 2014 nyarán kezdett bele a bűnözésbe. T. Alexet a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a bíróság már le is tartóztatta.

Szeptember 28-án érkezett Budapestre Németországból az a járat, amelyen a 30 éves T. Alex ült, aki Dominik C. néven rejtőzködött a Dominikai Köztársaságban, onnan működtetett egy rendkívül bonyolult csalásra szakosodott hálózatot. A mindössze érettségivel rendelkező férfinak összesen 487 rendbeli bűncselekménnyel kell szembenéznie. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2017 novembere óta folytatott nyomozást egy ingatlancsalásokra szakosodott bűnszervezet ellen; a férfi a karibi országból szervezett meg egy olyan bűnszervezetet, amely magyarországi sértettek sérelmére követett el csalásokat – írta a rendőrség.

A szerda délelőtt sajtótájékoztatón Farkas Péter, a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály vezetője elmondta: T. Alex először olyan lakásokat adott ki közvetítőkön keresztül, amelyeknek a tulajdonosa mit sem tudott az egészről. Később azonban módszerei egyre kifinomultabbá és szervezettebbé váltak, és már olyan ingatlan adás-vételeket is tető alá hozott, amelyekből a vásárlók sosem váltak lakástulajdonossá és a pénzüket sem látták viszont. A férfi foglaló és albérleti díj címén csalt ki összegeket profi módon áldozataitól. A lakások adatait és fotóit jellemzően ingatlanportálokról, vagy szállásfoglaló oldalakról másolta le, majd tett közzé egy saját hirdetést egy ténylegesen létező gazdasági társaság nevében.

A bérlőkkel való találkozásra a csaló álláshirdetések útján alkalmazott asszisztenseket, akiknek rendkívül kedvező bérezést és munkafeltételeket kínált. Alkalmazottjainak nagy része nem sejtette, hogy munkájukkal T. Alex strómanjává válnak; mások egy idő után felismerték, hogy bűncselekmények elkövetéséhez társultak, de sokan ezután is folytatták munkájukat. A férfi "alkalmazottainak" volt a feladata, hogy találkozzanak a hirdetésre jelentkező bérlőkkel, aláírassák a lakásbérleti foglaló nyilatkozatot és átvegyék a foglalókat, bérleti díjakat. Az átutalásokkal rendezett foglalóknál az asszisztensek T. Alex kérésére bankszámlákat nyitottak, majd az ide érkező pénzt felvették és főnökük által meghatározott számlára befizették, vagy egy nemzetközi pénzügyi szolgáltatón keresztül juttatták el.

PestiSracok facebook image

Mivel ezzel a módszerrel csak százezer forintokat tudott bezsebelni, módszert váltott: 2019 elejéig ugyancsak gazdasági társaságok nevében tett közzé ingatlanhirdetéseket, azonban itt már eladásra kínálta azokat. A lakásokat jellemzően egy szállásfoglaló oldalon választotta ki, majd bűntársa, V. Viktor a fővárosban kibérelte azokat. A lakásokat alkalmazottjai mutatták meg a hirdetésre jelentkezőknek, akiknek T. Alex azt állította, hogy az ingatlan tulajdonosa külföldön tartózkodik, és komoly vételi szándékuk igazolására a vételárat előre utalják át egy közjegyzői – valójában asszisztensei által nyitott – letéti számlára. Az átvert vevőket T. Alex egy másik ismerőse hívta fel, aki egy ismert ügyvéd nevével visszaélve biztosította az áldozatokat, hogy itt minden rendben van, minden jogszerű.

– közölte a rendőrség.

Több mint száz gyanúsított

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya két év leforgása 130 embert hallgatott ki gyanúsítottként és 487 olyan bűncselekményt tárt fel, amelyek elkövetésének megszervezésével T. Alex gyanúsítható. Amikor a szervezet vezetőjének több társa lebukott, T. Alex új módszert választott a pénzszerzéshez; már nem adás-vétel útján próbált meg hozzájutni az ingatlanhirdetésekre jelentkező ügyfelek pénzéhez, hanem adathalász programokkal szerezte meg ügyfelei bankszámlaadatait. Az elkövető áldozatainak azt állította, hogy az eladásra kínált ingatlant jelenleg nem tudják megtekinteni, de e-mailben tud küldeni a megvételre kínált lakásról egy videót. A videó átküldését követően T. Alex hozzáférést szerzett a sértettek számítógépéhez, és ezáltal banki azonosítójukhoz is, személyes adataikat felhasználva pedig asszisztensei hamis meghatalmazásokkal új SIM-kártyát kértek a sértettek hívószámához. T. Alex így ügyfeleinek bankszámlájához teljes hozzáférést nyert és azokról átutalásokat hajtott végre az általa felügyelt számlákra.

Az idei év elején jutott oda a rendőrség, hogy megindultak a tárgyalások a BRFK és a Dominikai Köztársaság Ügyészsége, majd a Fővárosi Főügyészség és a Dominikai Ügyészség között. Ennek eredményeként 2021. május közepén a BRFK háromfős delegációja kiutazott a Dominikai Köztársaságba, hogy közreműködjön T. Alex felkutatásában és elfogásában. Nehézséget az okozott, hogy T. Alex nemhiába tartózkodott a karibi országban, ugyanis annak nincs kiadatási egyezménye Magyarországgal.

Ebben a dominikai villában élt az ügy gyanúsítottja, T. Alex

A BRFK a 2014. március 15. és 2021. június 2. között elkövetett bűncselekmény-sorozatban az ügy gyanúsítottjaival szemben csalás, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, pénzmosás, információs rendszer vagy adat megsértése, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt folytatott eljárást. A gyanúsítottak a bűncselekmények során 21 közjegyző és hat ügyvéd nevével éltek vissza, 101 lakást hirdettek meg jogosulatlanul. A nyomozók 935 főt hallgattak ki tanúként, 477 strómant, azaz asszisztenst azonosítottak. A nyomozók 13 megyében és Budapesten 114 ingatlanban, a Dominikai Köztársaságban két ingatlanban hajtottak végre kutatást. A szervezet vezetőjének, T. Alexnek kihallgatását követően a BRFK nyomozói előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság elrendelt. A nyomozók az eljárás során 337 millió forintot foglaltak le. A rendőrség által nyilvánosságra hozott videókon látni, hogy az évek alatt összelopott vagyonból T. Alex luxuskörülmények között élt a karibi szigeten. T. Alexet a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a bíróság már le is tartóztatta.

Forrás: Police.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.