Egyszer volt, hol nem volt egy állam, amit egyedül Adolf Hitler ismert el. Egy napig létezett csupán, de arra azért volt ideje a vezetőinek, hogy koncentrációs táborokat hozzon létre, ahová a magyar értelmiségieket és azokat a ruszinokat internálják, akik nem voltak hajlandóak egyik napról a másikra ukránnak vallani magukat. Egyszer volt, hol nem volt, volt egy politikus, aki nagyzási hóbortjával megkeserítette a kárpátaljaiak háború előtti, utolsó békés éveit, és egy csapásra ellehetetlenítette a ruszin függetlenségről szőtt álmokat. Következzék egy mese Kárpát Ukrajnáról és Avgusztin Volosinról, a Kárpátok Tesco-gazdaságos Hitleréről.
A földet elvették, a ruszinokat elárulták, a magyarokat megölték. Röviden így jellemezhetnénk Kárpátalja huszadik századi történelmét. Az azelőttit pedig önmagában nem is lehet. Hiszen szülőföldem, Erdéllyel ellentétben, soha nem törekedett függetlenségre, talán a Thököly-szabadságharc alatt beszélhettünk volna önálló Kárpátaljáról, de akkor még senki nem hívta így, pusztán a keleti vármegyék azon része volt, amit az első kuruc vezér, s később nevelt fia hadjárataik kiindulópontjaként használtak.
A XX. század azonban (amit Nagy Feró óta, minden önérzetes jobboldali ember utál) szűkebb hazámat is “zsebre vágta”. Trianon után megszületett Kárpátalja, mint fogalom, éppen akkor, mikor elszakították tőlünk az anyaországtól. Itt térjünk is ki gyorsan Kárpátalja nemzetiségeire. A múlt század elején is kevert népességű fold volt: bár a lakosság nagy részét a magyarok tették ki. Hatvan-hetven százalékban beszélhetünk magyar többségről, de ezek a korabeli adatok azért is kétesek, mert a csehek előszeretettel hamisították meg őket a föld lenyúlása után, és azért is, mert az ott élő zsidók és svábok, de a városi ruszinok is elsősorban magyarnak vallották magukat. A lakosság másik legnagyobb részét a ruszinok, vagy rutének tették ki (ahogy tennék ki ma is, ha majd száz év különböző nagytestvérek által rájuk erőltetett identitáspolitikája nem feledtette volna el velük, hogy egykor önálló, büszke nemzet voltak).
Ruszinok a végeken
A ruszinok érdekérvényesítő tevékenysége meglehetősen erős volt. Nem meglepő, hiszen Huszton saját főiskolájuk, Ungváron, Munkácson pedig nyomtatott napilapjuk is volt. Talán ennek, és népeink történelmi barátságának köszönhető, hogy a nép értelmiségi rétege az elszakítást követően elég erősen kiállt Magyarország és magyarság mellett. Ennek a harcos kiállásnak volt köszönhető, hogy a nagyhatalmak azzal a feltétellel adták Kárpátalját Csehszlovákiának, hogy kötelezték az újszülött államot: biztosítsanak önrendelkezési jogot a ruszinoknak, és adjanak lehetőséget arra, hogy Kárpátalja a szlovákokéhoz hasonló jogokat kapjon az országon belül. Prága ezt természetesen megígérte. Prága természetesen hazudott.
Az autonómiatörekvések egyik élharcosa Bródy András (ruszinul Андрей Броды), volt. Bródy a ruszinok egyik nemzeti hőse lett. Az első világháborúban a frontvonalon tüntették ki, és léptették elő hadnaggyá, leszerelése után jogot tanult Budapesten, ahol komoly karrier állt előtte még a háború utáni káoszban is, ő azonban hazament és Munkácson a Kárpáti Futár című magyar nyelvű politikai napilap szerkesztője lett, majd ezzel párhuzamosan elindított egy ruszin nyelvű folyóiratot is, a Ruszkij Visztniket. Mind a helyi magyarok, mind a ruszinok körében tiszteletnek örvendett, kiállt a Magyarországgal való viszony rendezéséért, és a ruszin önrendelkezés mellett. 1933-ban bejutott a csehszlovák parlamentbe, ahol többször is követelte a nagyhatalmaknak tett ígéretek betartását, és egy népszavazás kiírását Kárpátalján. Mondanunk sem kell, hogy a csehek nem szerették.
Bródy András, a magyarok barátja, a ruszinok hőse
Volt viszont, akit sokkal jobban szívleltek. Ő pedig nem volt más, mint Avgusztin Volosin, aki egészen addig ruszin volt, míg ez lehetőséget nyújtott neki, hogy bejusson a prágai parlamentbe. Később, mikor a csehek megijedtek a ruszin önrendelkezési követelések megerősödésétől megkérdezték tőle, hogy
Te Avguszt? Nem akarsz te inkább ukrán lenni?
Mivel Volosin nem akart ostobának tűnni, így nem kérdezett vissza arról, hogy mi az az ukrán, és inkább elfogadta az ajánlatot. Ez a cseheknek azért is előnyös volt, mert ők nagyon szerették volna, hogyha alakul valahol egy ukrán állam, amivel kissé odaszúrhatnak a lengyeleknek. Persze, ők azt szerették volna, ha ez Volhíniában jön létre, de az egy másik történet. Az alapvető terv tehát az lett volna, hogy megosszák a kárpátaljai ruszinokat ruszinokra és ukránokra, ennek érdekében menekültstátuszt is adtak a mai Nyugat-Ukrajna területéről (a lengyelek elől) menekülő ukrán nacionalistáknak is. A rossz nyelvek szerint azonban Volosin nem csak Prágának dolgozott. A későbbi események ugyanis arra utalnak, hogy a kiugrott papnak volt némi kötődése Berlinhez is, mármint azokhoz, akik 1933. után hatalomra jutottak a német fővárosban. Itt halkan megjegyeznénk, hogy Volosin életpályája, tudniillik, hogy otthagyta a görögkatolikus papi pályát, majd egy félkatonai erőszakcsoporttal megpróbált a németek keze alatt egy protektorátust létrehozni, miközben erősen eljátszott a népirtás gondolatával, meglehetősen sok hasonlóságot mutat egy bizonyos Sztepan Banderával. Persze, véletlenül sem állítanánk olyat, hogy egy külföldi szervezet szándékosan fordította volna a pravoszláv többségű országok lakóit az anyanemzet ellen a görögkatolikus egyház ellen. Nem, ilyen eszünkbe sem jut.
A müncheni egyezményt követően Csehszlovákia tulajdonképpen megszűnt, csak még nem tudott róla. Kárpátalja viszont megkapta az autonómiáját az államalakulaton belül. Első miniszterelnöke Bródy András lett, aki részt vett a komáromi tárgyalásokon, és megpróbálta elérni, hogy Felvidékhez hasonlóan Kárpátalján is népszavazást tartsanak a terület hovatartozásáról. Bródy célja Kárpátalja autonómiájának megtartása lett volna, azonban Csehszlovákia helyett Magyarország kötelékében. Ez azonban a haldokló államnak nem tetszett, Bródyt letartóztatták, helyére Volosint nevezték ki (Benes meg lelépett az államkasszával), majd beküldtek egy páncélos alakulatot Munkács alá, hogy “fenntartsák a rendet”.
Kárpáti zseb-Hitler
Volosin kapott a lehetőségen. Volinyi mintára megalakította a saját szicsgárdáját, és felkészült arra, hogy létrehozza a saját zsebdiktatúráját. Volt mire alapoznia, hiszen ekkora már mindenki tudta, hogy a Harmadik Birodalom támogatni fogja Szlovákia önállósodását egy általuk vezérelt bábkormányon keresztül. Volosin hasonló ígéretet kapott a náciktól, azzal a különbséggel, hogy míg a szlovákok hajlottak arra, hogy önállóak legyenek, addig Kárpátalján senki nem akart teljes függetlenséget. Különösképpen a ruszinok nem, akik annyira felháborodtak az általuk nemzeti hősként tisztelt Bródy letartóztatásán, hogy teljesen a magyarok mellé álltak.
Avgusztin barátunk erre azt csinálta, amit akkoriban mindenki, aki maga mögött érezte Hitler támogatását: létrehozott egy koncentrációs tábort, ahova internálta a helyi magyarság vezetőit, és azokat a ruszin értelmiségieket, akik nem voltak hajlandóak ukránnak vallani magukat. Mivel az első bécsi döntés értelmében Ungvár újra magyar föld lett, a fővárost hirtelen Husztra helyezte, és 1939. március 9-én megpróbálta kikiáltani a független Kárpát Ukrajnát. Igen ám, azonban Huszt máig egy ruszin többségű település, ahol még ma is megtartották nemzeti identitásukat, annak ellenére, hogy a Szovjetunió után Ukrajna sem hajlandó elismerni őket önálló nemzetként. Akkor is így volt ez, és a huszti ruszinok kis híján szétverték Volosin nemzetgyűlését (amiben egyébként nem is kaptak volna helyet), a szicsgárdisták alig tudták fenntartani a rendet, a szervezet teljes erejét be kellett vonni a városba, hogy Volosint és bandáját ne lincseljék meg.
Korabeli újságcikk Volosin koncentrációs táborairól
Időközben a korábban oda vezényelt cseh egységek meg akarták támadni Munkácsot, azonban azt a nem sokkal korábban újjászervezett és Kárpátaljára küldött rongyosgárda, valamint a ruszin csendőrség megakadályozta (egy sinkocsi után kötött első világháborús ágyúval, amit egy munkácsi lakos rejtegetett az udvarában, ennek némileg romantizált, irodalmi átdolgozása ezen sorok szerzőjének tollából ITT olvasható). Volosin végül 1939. március 14-én kiáltotta ki saját államát, és azonnal táviratozott Berlinbe, hogy várja az elismerést, amit a szlovákok már megkaptak.
Hitler azonban nem válaszolt. ennek pedig az volt az oka, hogy a magyar külpolitika akkor kifejezetten jól teljesített: Teleki már korábban számított arra, hogy a német diktátor bábkormányokat akar létrehozni Csehszlovákia utódállamainak élén, ezért diplomáciai küldöttséget indított Varsóba és Rómába, hogy előre jelezze a magyar szándékokat a térségben. Mikor Berlin erről tudomást szerzett jelezte Budapestnek, hogy Szlovákia függetlenségét azonnal el fogják ismerni, amint kikiáltják, Kárpát Ukrajna esetében azonban várnak huszonnégy órát (lelki szemeink előtt meglehetősen vigasztaló képet fest Volosin, ahogy ül a telefon mellett, és egy megcsalt szerelmes tekintetével várja, hogy Hitler felvegye neki).
A honvédségnek pedig elég volt ez az egy nap. A szicsgárdát tulajdonképpen harc nélkül lefegyverezték. Volosin belső körét letartóztatták, az önjelölt diktátort azonban már nem tudták kézre keríteni, ő ugyanis a német megszállás alatt álló Prágába menekült, ahol egészen a szovjet csapatok megérkezéséig boldogan élt. Aztán kivégezték. Happy end.
Azaz csak az volna. Ez a kritikus pár hét Volosin vezetése alatt, és az az átkozott huszonnégy óra ugyanis alapot teremtett arra, hogy Kárpát Ukrajnáról beszéljenek a történelemhamisítók, ahogyan a ruszinoknak megígért függetlenséget is ellehetetlenítette, hiszen a nyugodtan hivatkozhat rá bárki: ők megkapták, csak nem tudtak vele mit kezdeni, bezzeg az ukránok… Bródy András álmát pedig eltörölték.
Fotó: Wikipedia
Facebook
Twitter
YouTube
RSS