Pesti Srácok

Kárpátaljáért szól az orgona – A koncertsorozat most szombaton Fonyódon folytatódik

Kárpátaljáért szól az orgona – A koncertsorozat most szombaton Fonyódon folytatódik

A legnehezebb sorsú nemzetrész támogatására szervez jótékonysági orgonakoncert-sorozatot Teleki Miklós orgona- és zongoraművésszel a Nemzeti Összetartozás Alapítvány. A turné bevételeivel kárpátaljai magyar oktatási és szociális intézményeknek nyújtanak támogatást. A legközelebbi orgonakoncertet október 7-én szombaton a fonyódi plébániatemplomban rendezik meg, ahol az adományok mellett tanszerfelajánlásokat is fogadnak.

Az Alapítvány közleménye felidézi, a Kárpátaljáért szervezett jótékonysági orgonakoncert-sorozat szeptember 23-án indult útjára a székesfehérvári Szent István király székesegyházból, ahol Bach, Liszt, Mozart, Mendelssohn és Szigeti Kilián művei csendültek fel Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész közreműködésében. A Nemzeti Együttműködési Alap által nyújtott pályázati támogatásból megvalósuló orgonakoncert-sorozat az ősi koronázóváros után Kiskunfélegyházán járt, és október 7-én érkezik Fonyódra, a PestiSrácokkal hosszú idők óta jó kapcsolatot ápoló, polgári reneszánszát élő Balaton-parti városba. Teleki Miklós orgonaművész lélekemelő hangversenye 17 órakor kezdődik a káprázatos fekvésű Nagyboldogasszony-plébániatemplomban.

A szervezők kérése, hogy a belépőjegyre szánt összeget dobják a helyszínen kihelyezett urnába. Az ajánlott adomány fejenként 1.500–5.000 Ft, melyeket az alapítvány kárpátaljai magyar oktatási és szociális intézményeknek juttat el. A helyszíneken emellett tanszereket is gyűjtenek a háború sújtotta tartományban magyar nyelven tanuló általános iskolás gyerekek részére.

PestiSracok facebook image

A jótékonysági turné október 14-én Ócsán, majd október 21-én Mezőtúron folytatódik, záró állomása pedig a felvidéki Ipolyság lesz október 28-án.

Aki nem tud részt venni az orgonakoncerteken, hozzájárulását a Nemzeti Összetartozás Alapítvány OTP Banknál vezetett 11711003-21469525 számú bankszámlájára küldheti el. Megjegyzésnek kéretik beírni, hogy Kárpátalja. (IBAN: HU36117110032146952500000000, SWIFT / BIC kód: OTPVHUHB)

Forrás: Nemzeti Összetartozás Alapítvány

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.