Pesti Srácok

Kártalanították a bolgár-magyar meccs jegytulajdonosait

Kártalanították a bolgár-magyar meccs jegytulajdonosait

Megtörtént azoknak a szurkolónak a kártalanítása, akik ott akartak lenni csütörtökön (ma) a Bulgária-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn, amelyet azonban végül nézők nélkül rendeznek meg.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja arról számolt be, hogy mindazoknak, akik a szervezet jegyértékesítési rendszerén keresztül belépőt vásároltak a találkozóra, az MLSZ jegyértékesítő partnere már intézkedett a belépők árának visszafizetéséről. Továbbá azoknak a szurkolóknak, akik légitársaságuktól, szállodájuktól nem kapták vissza a foglalásuk díját, az MLSZ a múlt héten felajánlotta a károk rendezésének kezelését. Ez a folyamat is a végéhez érkezett. Az MLSZ hangsúlyozta, hogy a mérkőzésre különjáratot indító WizzAir példásan járt el és kompenzálta a károsultakat. A fönnmaradó repülőjegy- és szálláskárokat az MLSZ csütörtökön kifizette a dokumentumokat elküldő magyar károsultak pénzintézete felé.

A szövetség közleménye kiemelte, egyértelmű, hogy a mérkőzés körül kialakult helyzetet a bolgár szövetség intézkedései eredményezték, nem az MLSZ hibája, hogy nem lehetnek ott szurkolók a találkozón, ennek ellenére a magyar szövetség abban bízik, hogy ezen intézkedéseket követően nem marad rossz érzés a magyar csapatot Bulgáriában is biztatni kívánó szurkolókban. A szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban a lengyel Daniel Stefanski sípjelére közép-európai idő szerint 18 órakor kezdődik a bolgár-magyar zárt kapus mérkőzés, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetít. A veretlenül éllovas nemzeti együttes már döntetlennel is bebiztosítja Eb-részvételét, míg győzelemmel biztosan csoportelsőként zár.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.