
Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat, “azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni” – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Kásler Miklós közölte: a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) nyolc oldalon összegezte a köznevelési intézmények részére a járvány kialakulásának megelőzésére és az esetenként mégis kialakuló fertőzések megállítására vonatkozó javaslatokat.
Azokból minden iskola ki tudja választani az adott intézményhez “passzoló” eljárásrendet, ami három dolog együttes teljesítését igényli
– tette hozzá. A miniszter ezek között említette “a vírusnak a levegőn és a felületeken keresztüli terjedésének megakadályozását”. Ennek – mint elmondta – minden lehetőségét felsorolták, azok teljesítése lehetséges.
Ehhez minden szakmai és anyagi támogatást a kormányzat megad
– hangoztatta. Úgy fogalmazott: “a tanévkezdés ennek megfelelően hagyományosan indulhat, azzal a többlettel, hogy ezeket a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni”. Egyúttal figyelmeztetett arra, hogy kerülni kell a diákok nagy létszámú csoportosulását, meg kell tartani a másfél-kétméteres távolságot, szájmaszkot kell viselni és nagyon gyakran kezet kell mosni. Kásler Miklós azt valószínűsítette, hogy előfordulhatnak fertőzések az iskolákban egy-egy, vagy néhány osztályban. Szerinte azonban rendkívül csekély annak a valószínűsége, hogy egy-egy iskola minden osztályában egyszerre alakuljanak ki fertőzések. Közlése szerint ha a több, mint háromezer magyar köznevelési intézmény közül néhányban megjelenik a fertőzés, akkor egy-egy osztály, kiterjedtebb esetszámok esetén pedig több osztály vagy az egész iskola átáll digitális oktatásra.
Arról, hogy több mint tízezer, a hátrányos helyzetű fiatalok oktatását végző pedagógus kap egyszeri bruttó 500 ezer forintos támogatást, a miniszter elmondta: ők a többiekhez képest lényegesen nagyobb lelki és testi terhelésnek vannak kitéve, illetve a járvány idején folyamatosan foglalkoztak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokkal.
Ezért döntött úgy a kormány, hogy kijelöli azt a négyszáz hátrányos helyzetű települést, ahol a pedagógusok megkapják a bruttó 500 ezer forintos kiegészítő jövedelmet
– közölte, azt is leszögezve, hogy az érintettek pályázat nélkül kapják meg az összeget. Az ellenzéki sajtóban megjelent, ezzel ellentétes információkra Kásler Miklós szerint nincs más magyarázat, mint hogy “feszültséget akarnak gerjeszteni a pedagógusok között.
A minisztert kérdezték a 2021 és 2030 közötti időszakra vonatkozó köznevelési stratégiáról is, amelynek célja többek között a tehetséggondozás, az oktatás színvonalának erősítése és a pedagógusok megbecsültségének erősítése. Kásler Miklós összegzése szerint 2030-ban, a stratégia eredményeképpen az oktatás és a nevelés egyensúlyát szeretnék látni, amit korszerű módszereket használó, felkészült és megbecsült pedagógusok valósítanak meg modern infrastruktúra segítségével. Megjegyezte, hogy a kormány 2010 óta 796 milliárd forinttal többet fordított a köznevelésre, hiszen “az ifjúság a magyar nemzet jövője”.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor
moliere
2020-08-30 at 15:28
Galamb! Nem hal meg senki. (Ebben…) De ha túlpörgik, a gazdaság tényleg nagyon megsínyli, pedig már dögrováson van. Nem baj, majd betippelik, hogy további 5 % visszaesést kell elviselnünk, a sikeres második hullámos védekezés okán, nincs mit tenni, aztán majd arról is kiderül, hogy további 10%, csak hát ugye elszámolták. De majd jön egy helyettes államtitkárocska, és éjjel 11-kor a die hard fideszes Károlybácsiknak elmagyarázza, hogy igenám, de ez kiugróan jó adat a bergengóciai és az óperenciai büdösmigránsbarát brüsszelita adatokhoz képest. Akik nem voltak elég óvatosak. És hullanak náluk az idős beteg emberek. Bezzeg nálunk.
moliere
2020-08-30 at 15:24
Gyere Kásler, és vetesd komolyan a tizenévesekkel!!!! Mutasd meg, hogy kell, te polihisztor, reneszánsz ember! (Persze aki akkor született, annak könnyű.)
Megint a nyúl viszi a puskát. Igen, én nem tudom csinálni, ezért tanítom. És aki nem tudja tanítani, az igazgatja. Aki még igazgatni se tudná, az lesz a miniszter, aki egy sarki kocsmai kártyaasztal szintjén beugatja, hogy “mekkell akadályozni”. Intézd helyben Kásler! Tudod mit? Szabadíts fel harmincezer szakképzős iskolai széket három nap alatt! Szerintem az menne.
TS
2020-08-30 at 13:44
Erre most végre leesett, hogy így nem lehet tanítani. Oktatni talán, nevelni nem. De oktatni is csak alacsonyabb hatásfokkal. Alsóban meg szinte sehogy.
Galamb
2020-08-30 at 13:20
Tavasszal a mostaninál kisebb napi fertőzési számoknál a Kormány bevezette az online oktatást. Úgy gondolom az, hogy hazánk eddig ilyen olcsón megúszta a járványt nagyban ennek köszönhető. Erre most…
Cser Borbála
2020-08-30 at 13:03
Galamb: akkor Önnek mi a javaslata? ( véres fej nélkül, és lassú lépésben előadva). meghallgatjuk.
Galamb
2020-08-30 at 10:42
Véres fejjel fog menekülni a Kormány ettől a baromságtól! Majd a sok ezer karantén jobb lesz, amit a gyerekek hazacipelnek az iskolából?! Majd az tesz be a gazdaságnak, ha a szülőknek ez miatt kell otthon maradni. A nagyszülők meg mennek a temetőbe…
TS
2020-08-30 at 09:37
Ezek baromságok. Másfél méter távolság; már látom, amint az alsósok másfél méterről verekednek meg lökdösődnek meg homokoznak.
Ez a Kásler-szöveg afféle “bőrpapír”: mi szóltunk, ugye.
Borsodban meg szaladnak a cigánygyerekek mindig kezet mosni. Az órák ezzel fognak telni, de ez is a tanulás része.
Sün
2020-08-30 at 09:17
Szájkosárban se dolgozni, se tanulni rendesen nem lehet. Főleg a szemüvegeseknek nem, örökké párásodik, nincs rendes oxigéncsere! Én például allergiás asztmásként egy percig se tudom viselni. Hagyni kéne ezt a baromságot.