Pesti Srácok

Kásler: nyolc kulturális programmal készül az Európa Tanács magyar elnökségére az Emmi

Kásler: nyolc kulturális programmal készül az Európa Tanács magyar elnökségére az Emmi

Három városban nyolc programmal, koncertekkel, kiállításokkal és konferenciákkal is készül az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága magyar elnökségének idejére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A programok a tárca szociális ügyekért felelős államtitkársága, kulturális államtitkársága, valamint a nemzetközi és Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős államtitkársága szervezésében valósulnak meg Budapesten, Debrecenben és Szentendrén – közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán, a soros elnökség kulturális programjait beharangozó budapesti sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós emlékeztett arra, hogy Magyarország május 21-én vette át Németországtól az Európa Tanács Miniszteri Bizottságában ellátandó elnökségi feladatokat.

– tette hozzá. Kiemelte, Magyarország az elnökség ideje alatt törekszik arra, hogy a környező és más európai országokkal együttműködjön minden olyan kérdésben, amely erősíti az emberi jogokat, a demokratikus értékeket, a jogállamiságot védi és támogatja. Mint mondta, a soros elnöki tevékenység célja a demokratikus intézmények védelmének előmozdítása, a különféle nemzetek politikai, jogi, szociális, kulturális együttműködésének erősítése, valamint a küzdelem a vallási intolerancia és a kisebbségek hátrányos megkülönböztetése ellen. Kásler Miklós szerint Magyarország tevékenységével erősíti Európa stabilitását, az elnökség pedig jelentősen hozzájárulhat Magyarország pozitív megítéléséhez a szervezetben és a nemzetközi közösségekben.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A magyarországi programok mellett az Európa Tanács székhelyén, Strasbourgban is rendeznek szabadtéri kiállítást és koncertet adnak a Kis Virtuózok – mondta a miniszter, kiemelve, hogy a rendezvények több mint 122 millió forintból valósulnak meg.

Vásáry Tamás zongoraművész, karmester elmondta, hogy a kulturális programsorozat augusztus 17-én veszi kezdetét a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar koncertjével Debrecenben, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon; másnap a zenekar Budapesten, a Hősök terén lép fel. A műsoron Kodály Zoltán Háry János című daljátéka és Beethoven 7. szimfóniája is szerepel. Vásáry Tamás kitért arra is, hogy a zenekar augusztus 16-án a Pesti Vigadóban ad koncertet a Covid-árvák megsegítésére létrehozott Regőczi István Alapítvány javára. A koncertek mellett augusztus 19-én Kulturális örökségünk felfedezése címmel nyílik Szentendrén fotókiállítás. A nevelőszülőségről tartanak konferenciát Budapesten szeptember 28-án, október 13. és 14. között pedig online konferenciát szerveznek az európai környezettudatos kulturális turizmusról. A program zárásaként október 25-én Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban nyílik válogatás a könyvtár régi nyomtatványaiból. Strasbourgban szeptember 15. és október 10. között mutatkozik be a Kulturális útvonalak Magyarországon és az Innováció a kultúra területén a Covid-19 időszak alatt című szabadtéri tárlat. A Kis Virtuózok szeptember 29-én adnak koncertet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.