Pesti Srácok

Katari egészségügyi minisztérium: a rovarok nem tartoznak az iszlám által megengedett élelmiszerek közé

Katari egészségügyi minisztérium: a rovarok nem tartoznak az iszlám által megengedett élelmiszerek közé

A rovaralapú termékek nem felelnek meg az iszlám által megengedett (halal) étkezés szabályainak, ezért tilos azok fogyasztása – írta csütörtök esti közleményében a katari egészségügyi minisztérium.

– pontosított a minisztérium. A közlemény szerint a bejelentést az indokolta, hogy egyes országok elfogadták a rovarok élelmiszerként való hasznosítását. Az Európai Bizottság például január elején engedélyezte a lisztkukac és a házi tücsök étkezési célú felhasználását. Az Európai Unió eddig négy rovart fogadott el új élelmiszerként.

A rovarok régóta olcsó fehérjeforrást jelentenek a világ bizonyos közösségei számára, és fogyasztásuk alternatívát jelenthet a hússal, valamint egyéb, az üvegházhatású gázok mértéktelen kibocsátásával járó élelmiszerekkel szemben. Muszlim teológusok szerint az iszlám nem tiltja egyértelműen a rovarok fogyasztását. A hittudósok többsége halal, azaz megengedett élelmiszernek tartja a sáskát, mert a Koránban említést tesznek róla, míg mások tisztátalan állatoknak tekintik a rovarokat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.