
Nemcsak a politikában létezik kettős mérce az Unión belül, hanem az élelmiszeriparban is. A lényeg mindig ugyanaz, a keletiek járnak rosszabbul. Egy most elkészült vizsgálat szerint az ugyanolyan csomagolású élelmiszerek 25,6 százalékánál gyengébb a minőség keleten, mint nyugaton. Legalábbis ez derül ki a Nébih napokban közzé tett jelentéséből, amely arról a kutatásról számolt be, aminek keretében Berlinben, Bécsben és Budapesten vizsgálták ugyanazokat a terméket.
A rendszerváltás után a magyar fogyasztók itthon is megvehették azokat a nyugati árukat, amelyeket szinte lehetetlen volt korábban elérni. Sőt, mint tudjuk csöbörből vödörbe estünk, hiszen a nyugati márkák szinte minden mást kiszorítottak a piacról. A multinacionális cégek betelepültek hazánkba és gyakorlatilag az egész élelmiszeripart felvásárolták. Az így megszerzett gyárakat a legtöbb esetben becsukták, míg máskor átalakították őket és elkezdték gyártani a saját termékeiket.
Keleten minden kicsit silányabb
Ekkoriban kezdték észrevenni azt a fogyasztók, és nemcsak nálunk, hanem egész Kelet-Európában, hogy valami nem stimmel ezekkel a termékekkel. Valahogy nem olyan a minőségük, az ízük, vagy az állaguk, mint amilyen ugyanannak a terméknek Bécsben, vagy Berlinben. Valamiért több mint egy évtizedig tartott, hogy a a keleti országok hatóságainak is feltűnjön a dolog és nagy nehezen rászánják magukat a vizsgálódásra. Talán először a szlovákok kezdték el tudományos módszerekkel, laborban vizsgálni a gyanús élelmiszereket. De legyünk korrektek, ezután nem sokkal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nálunk is kutakodni kezdett a boltok polcain. 2017-ben aztán már hivatalos jelentést tettek közzé. Így például kiderült, hogy a Coca-Cola esetében is szembetűnő volt a különbség. A Magyarországon kapható változat illata kevésbé telt, kevésbé összetett, ami a felhasznált aromák minőségének különbségből eredhet a Nébih szerint. Az összetételt tekintve a magyar Coca-Cola cukortartalma kicsit magasabb volt (0,6 százalékkal), ráadásul az osztrák verzióval ellentétben olcsóbb, kukoricaalapú édesítő felhasználásával készült. Erről akkoriban a Magyar Idők számolt be. A Nesquik kakaópor magyar változatának illatában és ízében a kakaós jelleg gyengébb, főként az édes íz dominál, míg az osztrák mintát a harmonikusabb, intenzívebb kakaós illat, telt kakaós-csokis íz jellemzi. A vizsgált tejtermékek – Paula puding, Landliebe tejberizs, Actimel joghurt ital – érzékszervi tulajdonságainak mérlege egyértelműen az osztrák minták felé billen. A magyar puding hígabb, az édes íz dominál, a kakaós-vaníliás íz gyenge. Az osztrák tejberizs teltebb ízű, tejszínesebbnek, krémesebbnek érződik, a joghurtnál pedig az aroma különbsége miatt a magyar harsányabb ízű és édesebb, az osztrák változat inkább a valódi gyümölcsre emlékeztet.
Vagy példának okáért Knorr marhahúsleves kagylótésztával és húsgombóccal megnevezésű termék csomagjában a magyar vásárló 48 gramm, míg az osztrák fogyasztó 60 gramm levesport kap a pénzéért. Mindkét változatból három adag leves készíthető el, ám az osztrák vásárló 2 százalékkal több tésztát, közel duplaannyi húsgombócot és 3 százalékkal több répát kap a csomagban, így ugyanakkora adagban ötödével sűrűbb, intenzívebb ízű levest fogyaszthat el, mint magyar szomszédja.
Az ügy idővel elkerült az Európai Bizottsághoz, hiszen az érintett országok elég intenzíven kezdtek el reklamálni az úgynevezett kettős minőség ügyében. Lényegében kiderült, hogy az Uniónak oly kedves multi cégek a kelet-európai bennszülötteket rosszabb minőségű élelmiszerekkel látják el, mondván nekünk ez is jó. Még az akkor éppen regnáló Juncker főbiztos úr is kellően felháborodottan nyilatkozott:
Nem fogadható el, hogy Európa egyes részein azonos csomagolással és márkajelzéssel alacsonyabb minőségű élelmiszereket árulnak.
Nagy nehezen az Európai Parlament, amelyik általában felesleges dolgokkal szokott foglalkozni, – meghozott egy jogszabályt, amely lényegében megtiltja a kettős minőséget az unió országaiban. Ennek lényege, ugyanazon a címke alatt ugyanolyan terméknek kell lenni. Ha valahol a helyi sajátosságokat figyelembe veszik és némileg másképp ízesítik a terméket, akkor azt a csomagoláson jelezni kell.
Semmi se történt
Ezután azt gondolná az ember, hogy a gyártók és forgalmazók szép csendben egységesítették a gyártást és felszámolták a kettős minőséget. De nem, a multik továbbra sem tartják be a törvényeket. Napokban tett közzé a Nébih egy új jelentést. Egy kutatás során három ország – Ausztria, Magyarország és Németország – üzleteiben beszerzett 78 terméktrió és 39 duó, összesen 117 termék összehasonlítására került sor (312 db egyedi minta vizsgálatával). Eszerint lényeges eltérés a vizsgálat alá vont termékek 25,6 százalékánál igazolódott.
A kutatás azt is megerősítette, hogy az eltérések különböző okokra és körülményekre vezethetők vissza. Fakadhatnak például az eltérő nemzeti szabályozásból, helyi alapanyagok felhasználásából, eltérő gyártási körülményekből. Sok esetben hivatkoztak a vállalkozások a fogyasztói preferenciára és ízlésre is az eltérések okának indoklásaként.
A multikat nem érdeklik a törvények
Tehát kifogás van, egységes minőség továbbra sincs. Lényeg, hogy a multik továbbra is azt csinálnak, amit akarnak. Profánul mondva, azzal etetnek minket, amivel csak akarnak. Azért mégiscsak elképesztő, hogy a véletlenszerűen kiválasztott termékek negyedére igaz, hogy a keletiek gyengébb minőséget kapnak. Mit lehet tenni? Elméletileg 2022-ben megváltozhat a helyzet, hiszen akkor lép hatályba a már meghozott törvény. Ennek értelmében tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatként lesz szankcionálható a kettős minőség, azaz ha egy árut egy uniós tagállamban úgy forgalmaznak, hogy márkanevében, küllemében megegyezik egy másutt forgalmazott termékkel, összetételük vagy más jellemzőik azonban jelentősen eltérnek.
Ez szépen hangzik, de persze egy törvény akkor ér valamit, ha az érintettek betartják.
csakafidesz
2021-08-02 at 12:28
hivő 2021-08-01 at 14:13
Tényleg jó kérdés, hogy miből készül az a “sajt” amelyiknek másfél év a lejárati ideje a csomagoláson.
Namond
2021-08-02 at 12:13
Mint látjuk nagyon sikeres volt az orbán kormány ebben az ügyben.
Bár közel sem annyira mint az ez ügyben folytatott szájalásban és közhivatal építésben.
Péter Pál
2021-08-02 at 08:23
Piszkosul meg kell büntetni a multikat !
vélemény
2021-08-01 at 20:09
A bevizsgált, kifogásolt minőségű árúkat fekete listára kell tenni mindaddig, amíg a cégek nem csinálnak rendet a saját portájukon.
Megint csak az eredménytelen sunnyogás, sipítozás folyik, míg az érdemtelenül szerzett nyereség
tovább ömlik a csaló cégek kasszájába.
T. Fleischer
2021-08-01 at 18:45
Idézet az “Indul a bakterház” c. filmből amikor a banya a földről szedi fel a kiborult túrót: “megeszik ezt a túrót a pesti úri népek, a tíz ujjukat is megnyalják utána” Ilyen szemlélettel készít élelmi-és egyéb árucikket keleteurópának és ki tudja még kiknek a nagyonbecsületes, tisztességes, egyenminőséget gyártó nyugati termelők egy része. Azt volt pofájuk mondani, hogy ők csak a helyi igényeket elégítik ki. Ez egyenlő a jó lesz az nekik úgy is.
Éliás Zsolt András
2021-08-01 at 18:31
Éppen ezért kell hazai termékeket vásárolni, Ikea, kokakóla, danon, mondelez, nestlé, douwe egberts, gilette… ezek jó része még gendergeci is!!!! Mellesleg Magyar ember nem vesz dácsiát se!!!
molnar
2021-08-01 at 18:06
A magyarok 70% mèg most is EU brüsszel szolga!Tehàt a màsodrangú keleti polgàrok csak màsodrangù termèket èrdemelnek!Ez a fizetèsekre is èrvènyes!A felebaràti nyugat EU igy is azt pofàzza ,hogy “ők tartanak” el minket!Bezzeg amig nemkaptàk meg a vàmmentes piacot ès az olcsò munkaerőt addig nem volt ekkora pofàjuk a felebaràtoknak!Nemetorszàgnak az EU piac nèlkûl màr 12 Mill munkanèlkùli lenne!A brutàlisan erős DM korlàtozta az export piacoc ami előbb utóbb “tùltermelèshez”= munkanèlkùlisèghez vezet!Nics piac akkor nen kell termelni!Csak mint info kelet europa eu tagsàgàval kb 100Milliò potenziàllis termèk vàsàrlot kapta!
Fuinta Andrád
2021-08-01 at 17:52
Amit ide (is) írunk, az a Sziszifusz (i.e.2.szd?) próbálkozása. Aki iciri-picirit is ért a műszaki-gazdasági folyamatokhoz, az érti. Legkésőbb 1995-tól. Amikor visszatérés után ‘aktivizálni tudták’ az eetársak’ magukat, a lopott holmi birtokában, bankilag /mint pl. cwag/ lekönyvelve. EZ itt, most egy primitív ‘felvetés’ Amit 1993-1995 közötti felelősségem jelent, pl. a Salgótarján SKÜ-átalakítása-sorsa a SAC Rt. felé. Dolgozói létszáma megtartása, szakkultúrája felé./ Salgótarjánnak, a térségnek, tartozom a hiteles történtekkel !/ Meghívásuk estén, ezt bevállalom.
Orientál
2021-08-01 at 17:00
Ez olyan mint a gyarmatosító múltjuk is ,bezzeg politikusaik belepofáznak még a belügyeinkbe is , a Soros szélsőséges szervezeteivel és sajtós talpnyalóival együtt.
TS
2021-08-01 at 16:10
Gondolkodó! Az újabb kutatások szerint 1980 óta 332 milliárd dollárt talicskàztak ki az országból a “nyugatiak”, így még őket is mi tartjuk el részben.
Gondolkodó
2021-08-01 at 15:11
Nem hangzott el senkitől, hogy a kutatás alapján 75% az nem különböző, tehát vélhetően azonos minőségű. Ez összeségében azért jó.
De én is azt tapasztalom, hogy amit az Aldiban veszek osztrák terméket, az jó, amit máshol és nem osztrák terméket, ugyanazt, az gyatrább.
Egyébként sajnos van alapja, hogy lenézik a magyart.
Gondoljatok bele: mi mint magyarság nem tudjuk eltartani magunkat, egymást, ezért külföldről kell befektetőket importálni, hogy több munkahely legyen. Hát nem szégyen? Igénytelenség, önzőség, inkább prémium kocsikat vesznek mint fel egy új alkalmazottat vagy több fizetést adni, mert nálunk még megy a felvágás a pénisznövelő drága autókkal.
Persze ballibék ennyit se tennének (befektetők idehozása), sőt gyárakat záratnának be és persze a 40 év kommunizmus és a vesztes világháborúk is ott vannak mögötte.
És ott van, amit Szentesi is megírt a fb-ján, hogy van Mo-on egynéhány millió magyar, aki sajnos ugyanúgy szavaz, mint mások, de se fejlődni, se előrehaladni, se bármi értelmeset tenni, se dolgozni nem akar.
És ezek egyrészt vásárlók, másrészt választók. Azonos méretű nyugati vagy északibb országokban több helyen nincs a lakosság 10%-át elérő tudatilag mélyszegény réteg.
Lista
2021-08-01 at 14:32
PS, dobjatok fel egy részletes listát a kerülendő termékekről, amelyeknek gyengébb itt a minősége.
Köszönöm.
hivő
2021-08-01 at 14:13
Ki mer a multikhoz hozzányulni.
Az élelmiszer ipar 10
cartel és
az alvállalataik kezében van az
egész világon.Ha valahol éhinség van
az a cartel döntése miatt van.
Ma az élelmiszerboltokban csak
10 százalék az amit ehetőnek
lehetne nyilvánitani ha jol
megvizsgálnák.
Pepe
2021-08-01 at 14:01
Ez az ügy már lefutott az EU parlamentben. Az EU szóban elítélte a multik ez irányú diszkriminációját és kész. Semmi sem változott meg. És amíg a magyar proli megveszi a boltokban ezeket a szarokat, addig a multi nyugodtan alszik, mert bizonyítottnak látja, hogy a kelet-európai emberek tényleg igénytelenek, és tényleg jó nekik a silány minőség is. Akkor meg minek hozzon jó minőséget?
Ettől függetlenül pár millió euró büntetést rájuk lehetne verni.Bár lehet, hogy ez sem használ.
Illey
2021-08-01 at 13:24
Na EU képviselőink!
Csináljatok ügyeket ezekből! Az ételek és a ruházati cikkek közötti ordító különbséget mindenki tapasztalja. Most a NÉBIH is megerősíti ezt.
– Elfogadják a multik a NÉBIH jelentését, vagy semmit nem ér az egész?
Kellene egy jó jogász közöttetek, mert így ez csak egy sajnálkozás…
Contrabass
2021-08-01 at 12:38
Javasolnám, hogy hasonlóképpen bánjunk velük. Gulyásleves helyett, hamis gulyás, libamáj helyett, csirkemáj, palacsinta helyett, kétszersült, pálinka helyett rézalja stb…
énteőmitiők
2021-08-01 at 12:37
Sokan csodálkoznak, hogy a szigorítás és a viszonylag jó magyar egészségügy ellenére miért haltak meg relatíve sokan Covidban. Hát pontosan a fentiek miatt. Lélegeztetőgép volt, orvosok voltak, maszkot hordtunk, de hulladékokkal etetnek minket évtizedek óta, ez pedig visszaköszön a betegségekben, halálokban. Ki tudja, hogy miféle új vírusokat fognak keverni Bill bácsiék a következő évtizedekben, ne adjuk meg nekik azt az örömöt, hogy gyorsan eltehetnek minket láb alól. Aki teheti vegyen vidéki és/vagy természetes árukat, felejtsük el a nyugati moslékot és a csokoládéba, zöldségekbe és üdítős flakonokba zárt halálos mérgeket.
Poppy
2021-08-01 at 12:04
Következmény?
sanyó
2021-08-01 at 11:09
“Azért mégiscsak elképesztő, hogy a véletlenszerűen kiválasztott termékek negyedére igaz, hogy a keletiek gyengébb minőséget kapnak. Mit lehet tenni?
Azt, amit nem csináltatok.
Megkellett volna nevezni, hogy melyek azok a termékek!
Bressa
2021-08-01 at 11:01
kmh!
Egyetértek, sőt minden lehető helyen nyilvánosságra kell hozni a silány minőségű nyugati áruk listáját és bojkottálni kell!
khm
2021-08-01 at 10:56
Esetleg a Nébih nyilvánosságra hozhatná a megvizsgált és eltérő minőségű termékek listáját.!
És azokat kifüggeszteni a multi üzletláncoknál. 🙂
Döme
2021-08-01 at 10:51
Nem csak élelmiszernél érvényesül a kettős mérce.
Münchenben vettem fürdőszobába való felszerelési tárgyakat. hosszú-hosszú évekig megőrizték a minőségüket.
Később, már itthon ugyanattól a gyártótól, ugyanazon márkanév alatt vásároltam még, négy hónap után eltört.
Galamb
2021-08-01 at 10:49
Nemcsak az élelmiszer, a ruházatnál ugyanez a helyzet. Angliában vásárolt, azonos márkájú, márkás farmer 5 év elhordási idő, hazai beszerzésből 1 év. Angliában vett pólók egyszerűen nem akarnak tönkre menni, az itthon vett meg egykét mosás aztán, mint a felmosórongy.
Beszédes
2021-08-01 at 10:36
Ami nem az övék, azt mind kicsinálják. A leújabb a libamáj, előtte a fűszerpaprika a nyers és feldolgozott hús. Az uniónak tehát vannak hátrányai is!
csakafidesz
2021-08-01 at 10:22
Konecsnyi Bence 2021-08-01 at 10:16
Figyelj seggfej! Nem rajtunk áll, hogy megvesszük-e, mert az élelmiszergyárainkat és az élelmiszer-kereskedelmet vették megh bagóért legelőször. Ezek pontos terv szerint gyarmatosítottak minket és csak akkor vettek fel 2004-ben az Unióba amikor már minden fontos dologra rátették az enyves kezüket.
csakafidesz
2021-08-01 at 10:19
Az is arcpiritó amit a Danone tesz. Én ettem Párizsban Danone joghurtot. Össze se lehet hasonlítani a miénkkel. “Ezeknek jó lesz ez is” leasajnáló szemlélettel állnak a dologhoz. Máris érthető, hogy a holland miniszterelnök “térdre akar kényszeríteni” minket és úgy bánnak a kelet-európaiakkal, mint a cselédekkel anno.
Nos ezért is gyűlölöm ez Európai Uniót és örülnék, ha jönne egy új Mózes és kivezetne minket innen.
Konecsnyi Bence
2021-08-01 at 10:16
Rajtunk múlik, megvesszük-e.
A cikkben felsorolt termékek nélkül még élhetünk teljes értékű életet.
Ők pedig nem adhatnak mást, csak mi lényegük: lehúzást.
A legjobb érvről lemaradtunk: Konyak Marcit kellett volna nálunk forgalmazottal megkínálni. Attól biztosan nem maradt volna talpon.