Pesti Srácok

Kémper: felmentette a Kúria MSZP-s bírája Gyurcsány titkosszolgáit (PS-videó+galéria!)

Helybenhagyta a Kaposvári Törvényszék korábbi határozatát kedden az úgynevezett kémperben a Kúria, a legfelsőbb bírói testület a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatóját, Galambos Lajost, utódját, Laborc Sándort, a Gyurcsány-kormány egykori titokminiszterét, Szilvásy Györgyöt, valamint P. László magánszemélyt a korábbiaktól eltérően nem bizonyítottság, hanem mindannyiuk esetében bűncselekmény hiányában mentette fel. A döntést annak a Mészár Rózának a bírói tanácsa hozta meg, aki korábban az MSZP alkotmánybíró-jelöltje volt 2010-ben, pikáns körülmény, hogy a bírónő indulását akkor a később titokzatos külföldi bankszámláiról elhíresült Simon Gábor jelentette be. Mészár Róza mentette fel korábban a Kúrián a korábbi újbudai polgármestert, a későbbi MSZP-elnököt, Molnár Gyulát, és az SZDSZ-es Lakos Imre alpolgármestert a hivatali visszaélés bűntette alól, holott Molnár másodfokon letöltendő börtönbüntetést kapott.

A Kúria keddi döntésének indokolása korlátozottan ugyan, de legalább nyilvános volt, így már a közvélemény is megismerhet hivatalos részleteket a kémperből. Az ügyben a vádat képviselő Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint 2007-ben Galambos Lajos a bolgár titkosszolgálatok egyik vezetőjével találkozott, mert poligráfos vizsgálatra akarta kötelezni az NBH néhány munkatársát, akik között szivárogtatót sejtett. A szakterületükön akkoriban nemzetközi szinten is kimagaslónak számító bolgárok Budapestre utaztak, és elvégezték a feladatot, de az ahhoz alkalmazott két tolmácsról kiderült, valójában az orosz hírszerzésnek dolgoztak, s így Magyarország biztonságára nézve veszélyes, bizalmas információkhoz juthattak hozzá. A Kúria döntésének csak egy részét lehetett nyilvánosságra hozni, mivel az ügyet 2041-ig titkosították, így természetesen az sem derült ki, hogy mi lehetett az oroszok valódi szerepe, és milyen adatokat juttathattak ki hazánkból. A Kúria indokolása szerint ugyan bebizonyosodott az orosz érintettség, de a kémkedés nem bizonyított, és ez igaz Galambos Lajosra is. A sajátságos érvelés folyománya, hogy ha Galambos Lajos nem segédkezett a kémkedésben, akkor a többiek sem tehették, ebből következően bűncselekmény sincs, ezért annak hiányában mindenkit fel kellett menteni.

Minden szocit felmentett

Mészár Róza 2007-ben, a Gyurcsány-kormány idején került át a Baranya Megyei Bíróságról a Kúria elődjére, a Legfelsőbb Bíróságra. Férje az MSZP, korábban pedig MSZMP-közelinek tartott milliárdos vállalkozó, Varga Jenő, aki a rendszerváltoztatás előtt, a pártállam utolsó időszakában az MSZMP pécsi alapszervezetének vezetője volt, akkor a megyében a KISZ-t olyan potentátok erősítették, mint Gyurcsány Ferenc. Vargáról tudható, hogy az említett időszakban a két baloldali erős emberhez, Puch Lászlóhoz, az MSZP pártpénztárnokához és Lusztig Péter volt MSZP-s országgyűlési képviselőhöz, megyei rendőrfőkapitányhoz kötődött szorosan. Varga Jenő az egyik legsikeresebb hazai felszámolóbiztos, nevéhéz fűződik egyebek mellett a Malév, a MAL és a Gyulai Húsipari Zrt. felszámolása is. Mészár Róza egyik elhíresült kúriai döntése az volt, amikor a korábbi újbudai polgármestert, Molnár Gyulát – a későbbi MSZP-elnököt – és az SZDSZ-es Lakos Imre alpolgármestert úgy mentette fel a hivatali visszaélés bűntette alól, hogy Molnár korábban másodfokon letöltendó börtönbüntetést kapott.

PestiSracok facebook image

A nyilvánosságot tartja megoldásnak a Legfőbb Ügyészség

Magyarország Ügyészsége tudomásul veszi a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott döntését az úgynevezett kémügyben, a közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében ugyanakkor célszerűnek tartaná az ország biztonságát nem érintő, minősített ügyiratok titkosságának a feloldását, és azok tartalmának nyilvánosság elé tárását. A Kúria határozatának írásba foglalását követően, az ügyészség haladéktalanul megteszi az erre vonatkozó kezdeményezését – olvasható a Legfőbb Ügyészség kedden, a Kúria ítélethirdetése után kiadott közleményében.

Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója, elsőrendű Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titokminisztere, másodrendű P. László, egy biztonsági cég vezetője, harmadrendű és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója, negyedrendű vádlott  az úgynevezett kémper tárgyalásán a Kúria tárgyalótermében 2018. május 29-én. Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."