Pesti Srácok

Késes gyilkosság történt egy német vonaton – A hatóságok mindent megtesznek, hogy ne derüljön ki, egy migráns volt az elkövető

Késes gyilkosság történt egy német vonaton – A hatóságok mindent megtesznek, hogy ne derüljön ki, egy migráns volt az elkövető

Két embert megölt és legkevesebb hét embert megsebesített egy késes támadó szerdán, Németország északi részén egy vonaton – jelentették német hírportálok.

A beszámolók szerint a Kiel és Hamburg között közlekedő regionális vonaton egy férfi rontott rá utasokra röviddel 15 óra előtt, amikor a szerelvény beérkezett a brokstedti vasútállomására. A feltételezett elkövetőt elfogták. Az állomást lezárták. A Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság rendőrségi adatokat ismertető jelentése szerint a két halálos áldozat mellett hárman súlyosan, négyen könnyebben megsebesültek. A feltételezett elkövető egy 20–30 év közötti férfi, aki ugyancsak megsebesült. Kórházba szállították, és amint lehet, kihallgatják. Kilétéről nincsenek adatok – írta hírportálján az NDR. A Bild viszont tudni vélte, hogy a támadó Szíriából érkezett menekült, majd azt írta, hogy palesztin. Életkorát nem lehet megállapítani, mert személyazonossági okmánya, egy ideiglenes tartózkodási engedély véres lett – írta hírportálján a Bild, amelynek értesüléseit hivatalos forrásból nem erősítették meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/DPA/Jonas Walzberg

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.