Pesti Srácok

Öt perc – Daniel Freund tudja, hogy fáj Magyarországnak a visszatartott uniós forrás, éppen ezért hergel ellenünk

Daniel Freund a héten azt találta mondani, hogy tudja, mennyire fáj Magyarországnak, hogy nem kapjuk meg a nekünk járó uniós forrásokat. Így írásba adta, hogy szándékosan, a magyar emberek érdekének ellenében hoznak politikai döntéseket Brüsszelben. Aki pedig ezt szóvá meri tenni, arra egyből lecsap a liberális véleménycenzúra. Legyen az ember átlag újságíró, vagy a világ leggazdagabb embere, hiszen legutóbb éppen Elon Musk kapta meg a kérdést, hogy minek mondja el a véleményét, ha az sérti egyes vásárlóinak, de legalábbis a mainstream média "mecénásainak" érzékeny lelkét. A helyzet azonban idehaza is hasonló, hiszen Baranyi Krisztina, mint az igazi sajtó meghatározására felkent egyetlen alkalmas személy, éppen a héten szavazta le, hogy átköltöztessék a lakókat egy olyan önkormányzati bérlakásból, amelynek három emeletén is leszakadt a lépcső – de ez persze "az igazi független-objektív sajtó" berkein belül senkit sem érdekelt.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.