Pesti Srácok

Két éven belül negyedszer tarthatnak választásokat Izraelben

Két éven belül negyedszer tarthatnak választásokat Izraelben

A törvényhozók előzetes voksolásban megszavazták a kneszet feloszlatását, és ha a plénum további három olvasatban is hasonlóképpen dönt, akkor két éven belül negyedszer is előrehozott választásokat tartanak Izraelben – jelentette a helyi média szerdán.

Szerdán még csak az előzetes szavazáson döntöttek a honatyák 61-54 arányban a parlament feloszlatásáról, és új választások kiírásáról. A továbbiakban első, második és harmadik olvasatban is meg kell szavazniuk az indítványt ahhoz, hogy törvényerőre emelkedjék. Az előzetes szavazás rendszere ugyanis annak a felmérésére szolgál, hogy az adott kérdés kivívja-e egyáltalán a képviselők érdeklődését. Ha ezen már elbukik az indítvány, akkor feleslegessé válik a további voksolás. Azért alakult ki többség a kormánnyal szembeni bizalmatlanság (s ezáltal a jelenlegi parlament feloszlatása) kérdésében, mert a koalícióban résztvevő centrista Kék-Fehér párt is támogatta a jobboldali Likud párttal folytatott kormányzásának megszüntetését.

A párt élén álló Beni Ganz kedd este jelentette be, hogy pártja is támogatni fogja az indítványt, miután nem sikerült elérnie Benjámin Netanjahu ellenében a jövő évi költségvetés megalkotását. A költségvetést elvileg már az új kormány felállása után száz napon belül, augusztus végén meg kellett volna szavaztatni a kneszetben, de mivel annak tervezete addigra nem készül el, kompromisszumként december 23-ra halasztották elfogadásának végső időpontját. A költségvetést a Likudhoz tartozó Jiszrael Kac pénzügyminiszter a Kék-Fehér szerint szándékosan, Netanjahu utasítására nem készítette el, mert a Likud és a Kék-Fehér pártok között májusban megkötött koalíciós egyezmény szerint a koalíció felbomlása esetén Ganz vezetné az átmeneti kormányt a következő választásokig, kivéve akkor, ha a költségvetés meg nem szavazása miatt omlik össze a kormány.

PestiSracok facebook image

– mondta Ganz szerdán újabb haladékot adva a végső kilépésig a koalíciós kormányzásból. Ugyanakkor Ganz azt is kijelentette, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy a kneszetben tartsák meg a szavazást, mégpedig a végleges elfogadáshoz három olvasatban, vagyis számára az nem lenne elegendő, ha csak a kormány szavazna a költségvetésről a nyáron meghatározott határidőig.

A következő három hétben elvileg megállapodásra juthat Ganz és Netanjahu a költségvetés további halasztásáról, de ebben az esetben a legfelsőbb bíróság várhatóan tiltakozni fog, mert már eddig is sérelmezte, hogy nem tették meg a szükséges lépéseket a büdzsé december végi elfogadáshoz. Ha Beni Ganz visszalépne követelésétől, akkor is csak néhány hónapos haladékra számíthatna a helyi politikai elemzők egyöntetű véleménye szerint, mert Netanjahu mindenképpen választásokat akar még mielőtt jövő novemberben át kellene adnia székét Ganznak a koalíciós megállapodásban rögzített rotáció szerint. Ganzot mégis újabb kompromisszumra késztetheti, hogy nem sok jó vár pártjára a választások után a közvélemény-kutatások alapján, s talán a következő hónapokban sikerülhet megerősíteni pozícióját.

A jelenlegi helyzet ellentmondásosságát jelzi, hogy Netanjahu szempontjából kedvezőbb, ha a kneszet megszavazza önmaga feloszlatását, mert ebben az esetben a képviselők dönthetnek az új választások időpontjáról, és nyomásgyakorlással elérheti akár a számára ideálisnak vélt júniusi választási időpontot is, amikor már az ország jelentős részét beoltották a koronavírus ellen, és kedvezőbb lesz számára a közhangulat. Ha viszont nem születik döntés december végéig sem a kneszet feloszlatásáról, sem a költségvetésről, akkor a jelenlegi törvények szerint december 23-án, a költségvetés benyújtásának meghosszabbított időpontjában automatikusan feloszlik a 23. izraeli parlament, és automatikusan ki kell írni három hónap utánra, vagyis várhatóan március 21-re az előrehozott parlamenti választásokat. Egyelőre nem világos, hogy mikor szavaznak ismét első, második és a harmadik olvasatban a kneszet feloszlatásáról.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.