Pesti Srácok

Két évig tartotta otthon apja holttestét, csalás miatt vádat emeltek ellene

Két évig tartotta otthon apja holttestét, csalás miatt vádat emeltek ellene

Minősített költségvetési csalás miatt vádat emeltek egy mosonmagyaróvári férfi ellen, aki több mint két évig nem jelentette be apja halálát, a holttestét otthon tartotta és felvette a nyugdíját – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint az 53 éves férfi egy családi házban élt beteg édesapjával; édesanyja és testvére már korábban elhunyt. A vádlottnak jövedelme nem volt, egyetlen bevételük az apa nyugdíja volt. Az idősebb férfi 83 éves korában, feltehetően 2019 decemberében elhunyt. Amikor a vádlott ezt észlelte, apja testét ágyba fektette, betakarta, de a hatóságokat nem értesítette. A férfi 2020 januárja és 2022 februárja között minden hónapban – jogosulatlanul – felvette apja nyugdíját, összesen csaknem ötmillió forintot. Idén februárban a férfit egy más ügy miatt megkeresték a rendőrök, akkor jelezte nekik, hogy az édesapja meghalt. Az eljárás során a felvett nyugdíjból a nyomozók 1,7 millió forintot megtaláltak és lefoglaltak. Az ügyészség a vádlottra próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és vagyonelkobzást indítványozott.

Forrás: MTI; Fotó: videókivágás

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.