Pesti Srácok

Kétszáz százalékos a magyar egészségügyi ellátás - Koronavírus-gyanús beteg mondja el a tapasztalatait

Kétszáz százalékos a magyar egészségügyi ellátás - Koronavírus-gyanús beteg mondja el a tapasztalatait

Az egészségügyi ellátás 200 százalékos, minden steril, mindent fertőtlenítenek, az ételt is - írja beszámolójában egy várpalotai férfi, akit koronavírus fertőzés gyanújával vizsgálnak az ajkai Magyar Imre Kórházban, amely az egész Dunántúl regionális járványkórháza. Az intézményből a járvány magyarországi megjelenése után 300 beteget szállítottak át más kórházakba. Egyelőre még nincs nagyszámú beteg. Az ellátást a kórház száz saját orvosa végzi. A kórház még a múlt héten a közösségi médiában terjedő gyűjtés hatására közleményben tudatta, hogy minden szükséges védőfelszerelést megkaptak, azokkal rendelkeznek.

Az elmúlt hetekben álhírek tucatjai és ellenzéki politikusok is sorra ekézték a magyar egészségügyet és rémisztgettek a sajtón és a közösségi médián keresztül arról, hogy mennyire képtelenek lesznek ellátni a koronavírusos betegeket a hazai kórházak, mert semmi sincs, sem orvos, sem védőfelszerelés, még a maszkokat is civileknek kell varrni.

Több kórháznak is gyűjtőakciót szerveztek, sok esetben kéretlenül a Facebookon. Speciel pont az ajkai kórháznak is gumikesztyűktől a védőruhán keresztül a maszkokig egész listát küldözgettek körbe, mi mindent vigyenek az emberek és adják le a kórház portáján. Az intézmény már akkor rövid, velős közleményben tudatta honlapján, hogy nagyon köszönik, de nincs szükségük semmire. Azaz, amire van, azt megkapták. Minden védőfelszerelés ott van a kórházban.

Úgy tudjuk, a gyűjtőakció okozott némi kellemetlenséget. Sokan rohamozták meg, és látták el kéretlenül a kórházat gyakorlatilag mindenfélével, még élelmiszert, cukrot, paprikát, paradicsomot is megpróbáltak leadni a portán.

PestiSracok facebook image

Mindezzel szemben, most valóban bennfentes vélemény jelent meg a dunántúli járványkórházról és az ott zajló ellátásról, ami - óvatosan megjegyezzük - általánosan jellemző a kialakított járványkórházakra. Talabér Márta, Várpalota polgármestere tette ki közösségi oldalára, egy koronavírusos fertőzött gyanús férfi beszámolóját. Anonimizálva. A férfit múlt hét hétfőn vitték be az ajkai Magyar Imre Kórházba koronavírus gyanús tünetekkel. A röntgen megállapította, hogy tüdőgyulladása van. Ezt követte a vírusteszt, azaz a vírustesztek. Az eddigiek negatívak lettek.

Hozzátette, kár, hogy mindezt csak az látja, aki bekerül.

Végül megjegyezte, jó lenne, ha mindenki komolyan venné az intézkedéseket és jobban tisztelnék az egészségügyben dolgozókat, nagyon nem könnyű nekik.

Talabér Márta, Várpalota polgármestere a megosztott tapasztalatok mellé azt írta, azok erőt adhatnak mindenkinek.

Talabér Márta mindent megtesz, hogy megpróbálja otthon tartani azokat, akik megtehetik, hogy otthon maradjanak. Az önkormányzat a védőmaszkok varrását is megszervezte, amelyekből minden várpalotainak házhoz visznek. A polgármester férje olasz, így ők azt is átlátják, átérzik, ami Olaszországban történik. A legfrissebb adatok szerint, egy igazolt fertőzött és nyolc koronavírus gyanús esetről tudnak Várpalotán.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.