Bepecsételhetünk egy „Jó tündért” Csányi Sándor ellenőrzőjébe. A milliárdos bankvezető és agrárbáró az MLSZ elnökeként hűtlen kezelést emlegetett tavaly tavasszal a magyar futball-bajnokság tulajdonosaival kapcsolatban, és úgy tűnik, tovább reformálná a labdarúgásunkat. Van mit. A csapatoknak összesen ötszáz igazolt játékosuk volt, amelyből több mint kétszáz (!) egyáltalán nem játszott. Jórészt a TAO-ból, azaz az állam, a mi pénzünkből lébecoltak. Csányi Sándorék most léptek, és az MLSZ csütörtöki ülésen 25 főben maximalizálták az élvonalbeli csapatok keretét (magyar fiatalokkal ki lehet egészíteni), és állítólag bevezetnek egy bérplafont is, az azt megsértőknek komoly büntetés jár. Az egymeccses kupaforduló is jó újításnak tűnik. Ha Csányinak sikerülne lenyomnia a béreket, eltüntetni egy rakás ingyenélőt a futball közeléből, az fantasztikus fejlemény lenne. A sok pénz most már a fejlődés gátja, mert ha a többség érdemtelenül magas fizetést kap, akkor eszébe sincsen továbblépni, fejlődni.
Csányi Sándor egyfajta büntetésként is felfoghatta volna, amikor 2010-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség élére került. A milliárdos bankvezető a rendszerváltás idején emelkedett fel, mint a Magyar Hitel Bank külföldi vegyesvállalatainak könyvvizsgálója és Demján Sándor bizalmi embere, hogy az OTP elnökeként az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb emberévé váljon.
Futballstadionban korábban nem igazán láttuk, senki sem gondolta, hogy a jobboldalra húz a szíve, ezért sokakat meglepett, amikor a Fidesz-kormány alatt az MLSZ elnöke lett. Ez ugyanis hagyományosan politikai pozíció volt és maradt – gondoljunk csak a Ferencvárost végül a másodosztályba száműző Kisteleki Istvánra.
Csányi kinevezését leginkább kiegyezésnek tekinthettük: mással is megtörtént, a nyilvánvalóan a szocialistákhoz tartozó Leisztinger Tamás „megvehette” a Diósgyőrt, hogy kipróbálhassa magát a futballban. Ő amúgy Csányihoz hasonlóan agrárbáró is, akihez valahogy csak megérkeznek a hatalmas támogatások. A futball ennél bonyolultabb terület, Leisztinger azóta is szenved a Diósgyőrrel (emlékezetes interjút adott erről a nemszeretem kapcsolatról a baráti, DK-s Magyar Narancsnak), ahogyan a csapat is.
Amelynek szurkolói amúgy többet érdemelnének ennél. Mihez kezdene mondjuk a Diósgyőr a Felcsút, a Kisvárda vagy a Mezőkövesd pénzügyi keretével? Nyolc-tízezer ember előtt?
Leisztinger Tamás, a DVTK többségi tulajdonosa (j) beszél, mellette Dudás Hunor ügyvezetõ igazgató (b) és Rudolf Gergely labdarúgó. Utóbbi az egyik legnagyobb futballt csaló játékossá vált, a Diósgyőrt is csak kihasználta / Fotó: MTI
Csányi Sándor rendrakónak érkezett a rothadt fuballvilágba
Ugyanekkor a kemény, határozott vezetőként ismert Csányi az MLSZ elnöke lett: élete talán legkomolyabb feladatát kapta, egy olyan területet kellene rendbe raknia, ami senkinek sem sikerült. A magyar futball hálózata olyan szövevényes, hogy minden újítót, változtatni akarót kitaszított vagy egyenesen megfojtott. Gondoljunk csak a megosztó személyiségként számon tartott és lejáratott (leginkább azért, mert nem nyugodott bele a posványba), de amúgy kőkemény és a szurkolók által imádott Varga Zoltánra.
Vagy a mutyiban cinkosként résztvevő újságírókra, a börtönbe került vagy odavaló klubtulajdonosokra, a fogadási csalásokra, a bundabotrányba keveredő, ezért öngyilkos Kutasi Róbertre, akit addig valamiféle megváltóként ünnepelt a Gyárfás Tamás, Bocsák Miklós-féle Sportplussz. Olyan rothadt világ, mocsár volt ez, amiből csak az tudott kiemelkedni, aki még idejében elmenekült. Nem véletlenül ábrándult ki generációm jelentős része a fociból, akik a 2016-os Európa-bajnoki csoda ellenére sem hajlandóak magyar meccset nézni. Úgy érzik magukat, mint egy ezerszeresen megcsalt szerelmes.
A Csányi Sándor vezette MLSZ 2010-tól megpróbált és megpróbál rendet rakni a futballban. Lépésről-lépésre.
Nem egy lánglelkű radikálisról beszélünk, hanem egy vérprofi, racionalista bankvezérről, aki előéletének megfelelően a helyén hagyta például Berzi Sándort, aki még a kommunizmusból maradt ránk, és aki minden váltást túlélt. Egy olyan kádert, aki a magyar futball elmúlt harminc, negyven évének valószínűleg minden sötét titkát ismeri. Úgy tűnik, ő az ára az átalakulásnak, hogy végre eltűntek és kikoptak az első osztályból a Csank Jánosok, Bognár Györgyök – bár még visszajöhetnek a hátsó ajtón. Ha Mezey György ünneplésén kívül még Berzi elvtárs bérét is ki kell fizetnünk, megtesszük, ez még belefér. Van elég posztkommunista más területen is.
A lényeg az általános tisztulás. A magyar edzői szakma rendbetétele, a kóklerek helyrerakása. Ideje volt. És már korábban is voltak nagyon jó lépések is: ilyen volt a fiatal-szabály bevezetése is, amelynek köszönhetően az addig tucatlégiósokat igazoló George. F. Hemingway is kénytelen volt magyarokat játszani a csapatban. Szabó György üzletember, nem a hazafisága miatt tette (gondoljunk arra, amikor szlovák falunak nevezte Dunaszerdahelyt), hanem mert megérte. Nekünk, szurkolóknak is.
Hemingway (és mások) nem magától lépett. Az MLSZ ösztönözte erre. És a Honvéd bajnok lett négy-öt saját nevelésű fiatallal a kezdőcsapatában.
George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapat tulajdonosa beszédet mond az új Bozsik Stadion alapkõletételi ünnepségén / Fotó: MTI
Bundáról, késő fizetésekről sem nagyon hallani
Az is tény (bár az ellendrukkerek lazán átlépnek rajta), hogy az egyesületek átláthatóbbak lettek, a fizetések már nem csúsznak, és eltűntek a nyilvánvalóan szélhámos klubvezetők. Aki végigélte a kilencvenes, kétezres évek magyar futballját, az tudja, hogy ez mekkora szó. Az infrastruktúrára sem lehet már panasz, ahogyan az államtól áramló pénzre sem – sőt, részben már azzal van a baj.
A Ferencváros vagy a Videoton felépítését józan ésszel nehezebb kritizálni (csak nézzük meg, hogy máshol hogyan, milyen pénzekből építették fel a csúcsklubokat), de az sokak szemét szúrja, hogy amíg a nagyvárosok csapatai elsüllyedtek, olyan kistelepülések vannak az első osztályban, amelyeknek történelmi szempontból nem sok keresnivalójuk nem lenne ott. És ami még fontosabb: ezeknek az egyesületeknek sohasem lesz háromezernél több szurkolójuk. Nem beszélve arról, hogy jó pár tele van idegenlégióssal. Amíg az unalmas, középszerű Paksot legalább az mentette, hogy csak magyarok játszottak benne, mi adja a többiek báját?
A továbbra is dermesztően alacsony nézőszám a válasz. A magyar futballon olyan borzasztó, ijesztő stigma van, amelyet csak évtizedek alatt lehet letörölni. Innen, ebből a mélyből felállni csak lépésről-lépésre lehet. El kell fogadni, hogy a Honvédnak mondjuk már sohasem lesz húszezer nézője – ha lenne ötezer, már sikernek számítana. Ehhez kell magunkat mérni. Így igazolni, és így fizetni. Néhány légióst, mellettük meg ésszerűen jutalmazott saját neveléseket.
Csányi: Lejárt lemezeket igazolnak
Érthető, ha Csányi Sándornak – aki így vagy úgy, eddig mindig a sikerhez szokott hozzá – is elege lett. „28 éves külföldieket hozunk ide. Fel tudnám sorolni a csapatokat. A Salzburg például, vagy az Ajax 22-23 éveseket igazol. Mi meg 28-akat. A lejárt lemezeket. Nagy pénzért, aztán nem is játszanak” – mondta még tavaly tavasszal az MLSZ közgyűlésén, sokakat meglepve az őszinte kritikával. „Van 504 igazolt játékos – folytatta. –
Csapatonként 42. Az 504-ből az elmúlt szezonban 223 egyetlenegy percet sem játszott. Hát normális az az ember, aki megengedi, hogy egy ilyen kerettel dolgozzon az edző meg a klub, amikor pénzügyi gondok vannak? Szerintem elfogadhatatlan.”
Nem mindig ilyen elégedett Csányi Sándor, de Negoval az lehet. A Vidi középpályása az egyik legjobb futballista hazánkban / Fotó: MTI
Azért ezt ízlelgessük: a keretben lévők közel fele nem is játszott. Jó részben a mi pénzünkből. Ez azért szép. Mintha Csányi bankfiókjaiban húsz helyett negyven ember dolgozna.
Elképzelhetetlen, csak ez a magyar foci.
Csányiék ekkor, tavasszal jelentették be, hogy – végre – korlátozni fogják a keretek létszámát, és törekedni fognak a pénzügyi fair play-re (amit persze vidáman kijátszanak a nyugati gigaklubok is, de minimális értelme azért van). „Ez egyszerűen így nem mehet tovább. Dobjuk ki a pénzt az ablakon. Akkor legalább menjünk el havonta egyszer vacsorázni, és akkor mulatunk egyet. És ugye ennek a nagy részét a külföldiek viszik haza. Teljesen értelmetlen dolog. Van egy ilyen rossz beidegződés, annyi helyről hallom, klubvezetőktől, hogy edzők dolgába nem lehet beleszólni.
Hogyhogy nem lehet beleszólni? Hát kinek a pénzét költi? […] Én a hűtlen gazdálkodás kategóriájába sorolnám. Majdnemhogy büntetőjogi, aki ilyet csinál. Mert nem a saját pénzét költi, tisztelet a kivételnek…”.
Valószínűleg sokan elkezdtek izzadni akkoriban. Hűtlen kezelés…
De valójában tényleg teljesen nonszensz, hogy az élvonalbeli labdarúgók a legújabb kimutatások szerint átlagban is milliókat keresnek havonta, köztük olyanok, akik pályára sem lépnek. Közöttük olyan kutyaütők, akik körbejárják a világot, és ahol akad konc, ott maradnak egy darabig. Leigazolásukat és fizetésüket sem a nézőszám, sem a saját teljesítményük nem indokolja.
Ahogyan a külföldre nem kellő fiatal magyarok elképesztő igényeit sem. Ismert, hogy a tehetséges, de valójában nem sokat mutató Varga Kevin azért nem igazolt az egyik hazai nagycsapathoz, mert egészen pofátlan pénzt kértek érte. Azóta is Debrecenben van.
A kisvárdai csapat örül a gólnak az Újpest ellen / Fotó: MTI
A döntés végre megszületett. Az MLSZ a most csütörtöki ülésén maximalizálta az élvonalbeli csapatok keretét: ezentúl legfeljebb huszonöten lehetnek benne.
Korábban átlagban 42-ről volt szó, az majdnem két tucat teljesen felesleges játékost, durvábban naplopót jelentett. Ha hihetünk a bejelentésnek, ez a huszonötös keret kizárólag U19-es vagy fiatalabb korú játékosokkal lesz növelhető az őszi idénytől.
A másik üdvözítő lépés a bérplafon bevezetése lesz, az MLSZ korlátozza a játékosok összesített bértömegét. Igaz, itt még kérdés, hogy mennyivel, mekkora lesz ez az összeg.
És főleg: hogyan lehet összevetni az Európa Liga szereplő, több mint tízezer ember előtt játszó Ferencvárost a keveseket érdeklő, és a kritikusok „kedvencének” számító ukrán-magyar Kisvárdával vagy a drága légiósokat igazoló Felcsúttal? Vagy csak azokat büntetik meg, akik többet költenek a bevételnél? És mennyire nehéz lesz kijátszani?
A kérdések és felvetések jogosak, de a korlátozás szükséges. Az is jó és régóta várt ötlet, hogy végre egyfordulósak lesznek a kupapárharcok, és a pályaválasztó az alacsonyabb osztályú csapat lesz. Ennyi előnyt minimum megérdemelnek a kisebb csapatok.
Az irány megint jó, de az volt a fiatal-szabálynál is, aztán valahogy megfordult a történet. Pedig vannak már jó narratívák, lehet magyar klubból is várat építeni. Látjuk, hogy összehoztak valamit a Ferencvárosnál és Fehérváron is, még akkor is, ha utóbbi tavaly látványosan lefékezett. Rebrov – ahogyan korábban Dárdai Pál és Storck a válogatott élén vagy Marco Rossi a Honvédnál, és részben a nemzeti csapatnál – bebizonyította, hogy tudatos építkezéssel, betartható taktikával teljesíteni lehet az Európa Ligában is. A Fradinál most van szurkolás, van eredmény és van jövőkép. A tíz évvel ezelőtti nihilhez képest ez már hatalmas előrelépés.
Ugyanaz a helyzet mint annyi más területen: lehet nyavalyogni, örökké hőbörögni, de ha valaki visszamegy tíz évet az időben, akkor látni fogja a különbséget. Ha akarja.
Tokmac és Isael – ilyen légiósok kellenek! / Fotó: MTI
Tíz év múlva megint ránézhetünk az eredményekre. Addigra kiderül, mi lett a mostani nagy tervekből. Mert tervekből (legyenek ötévesek vagy posztmodernek) nálunk sosincs hiány.
Fotók: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS