Varga Zoltán azok közé tartozott, akit életében kétszer is lejárattak, kicsináltak. Először 1968 után, amikor elhagyta a Kádár-diktatúrát. Másodszor akkor, amikor 1996-ban hazatért, hogy a Fradi edzője legyen. Ebben az akkori magyar sportsajtó tekintélyes része részt vett. Egyik legkérlelhetetlenebb ellenfele Hegyi Iván, a Népszabadság főmunkatársa volt, aki mindent megtett azért, hogy ellehetetlenítse Vargát a Ferencvárosnál. Valami történt a Fradi görögországi meccsén, onnantól fogva Hegyi szisztematikusan, minden hatalmát kihasználva támadta, gúnyolta, kritizálta Vargát. A sportújságíró még Varga halála után sem békélt meg, a futball-legenda emlékére rendezett esten is lekezelve beszélt róla. Egy lejáratás nyomában 1. rész.
Az utóbbi években nagyon sokat foglalkoztam azzal, hogy – főleg a Kádár-diktatúrában, de a rendszerváltást követő években is – hogyan járatta le vélt vagy valós ellenfeleit a sajtó Magyarországon. (Ma is ugyanígy megy persze, csak a sportnál maradva: néhány hónapja Hosszú Katinkára zúdult össztűz, főleg az ellenzéki sajtó, illetve a bulvárlapok részéről, de a kormánypárti média egy része is beszállt az indokolatlan támadásba). Ha a futballt nézzük, tökéletes példa Varga Zoltán.
A Ferencváros legendája – akit sokan a valaha volt legtehetségesebb magyar játékosnak tartanak – kétszer került a célkeresztbe. Először akkor, amikor 1968-ban „disszidált” a fullasztó Magyar Népköztársaságból, másodszor akkor, amikor a kilencvenes évek közepén hazajött dolgozni.
Kamaszkoromból emlékszem, hogy a magyar sportsajtó nem bánt kesztyűs kézzel a keménykezű, nehéz természetű és a magyarországi urambátyám futballviszonyokból nem kérő Vargával, de arra csak kutatásom alatt jöttem rá, hogy volt egy különösen kérlelhetetlen, nagy hatalmú ellenfele. Szegény Varga már évekkel ezelőtt meghalt (futballozás közben), de akkori bírálója még mindig komoly tényező a sportújságírásban, ezért egészen biztosan magamra haragítok sok mindenkit ebből a belterjes szakmából, csak azért, mert felidézem, hogy mi történt.
Ennek ellenére megteszem – okulásul, hogy lássuk a kigondolt és következetes sajtótámadást, a gúnyos, személyeskedő cikkek seregét és következményeit. Varga Zoltán korán halt meg (ebben a sajtónak és az őt kiközösítő "szakmának" is szerepe volt) – sem a hetvenes években, sem a kilencvenes években nem válhatott prófétává saját hazájában.
H. Iván, aki Varga halála után is lekezelve beszélt a legendáról
Varga „Valahogy mindig félúton” című önéletrajzi könyvében azt írta az említett sportújságíróról, hogy egy görögországi affér után mindent megtett a lejáratására. Hegyi Ivánról van szó. Nevezhetjük Varga érzését üldözési mániának (ez volt az egyik bélyeg, amit rásütöttek), összeférhetetlenségnek (a másik billog), de lényegesebb, hogy visszaidézzük, pontosan mi történt. Mit írt és mit nem írt meg a kilencvenes évek közepén az akkor megkerülhetetlen Népszabadság főmunkatársa? Ennek kezdtem el utánanézni az Arcanum.hu segítségével.
Ne feledjük, hogy arról a pártlapról beszélünk, amely a médiát tekintve aztán tényleg egészen sajátos (vagy inkább csak papíron megtörtént) rendszerváltás után is megőrizte piacvezető pozícióját, független természetesen soha sem volt, ellenben közel egymillió olvasóhoz eljuthatott. A Népszabadság sportrovatában megjelent cikkeknek jelentős súlya volt.
Kortárson olvasható egy remek írás. A sportújságíró pár héttel a tragédia után is lesajnálva, lekezelve beszélt a legendáról. Erre mondják: lelke rajta. Az persze jó kérdés, hogy kinek az ötlete volt éppen őt meghívni beszédet tartani a „Varga Zoltán Emlékestre”?>
Minden 1996 őszén kezdődött?
Említettem, hogy Varga Zoltán szerint Görögországban történt meg az az eset, amely után a Népszabadság főmunkatársa kérlelhetetlen ellenfelévé vált. Az biztos, hogy a korábbi cikkekben még egyáltalán nem ellenséges Vargával. Nem úgy abban az írásban, amely 1996. október 4-én jelent meg a napilapban. A Ferencváros új edzőjével ekkor már túl volt egy szép sikeren, miután hazai pályán 3–1-re legyőzte a görög Olympiakoszt, idegenben pedig kétszer vezetve játszott döntetlent (2–2), így simán kiejtette ellenfelét. Ez szeptember végén volt. Ezután hatalmas meglepetésre kikapott Dunaszekcsőn a Magyar Kupa odavágójában. Ez volt az az indok, ami alapján az újságíró nekieshetett "Herr Pozitívnak".
