Varga Zoltán ma a Central Médiacsoport Zrt. tulajdonosa, Magyarország 61. leggazdagabb embere. Állítása szerint teljesen független vállalkozó, ahogyan az általa tulajdonolt 24.hu is teljesen független – ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Most megnézzük, honnan indult el a pályája. Elmondása szerint bonyhádi bányászcsaládból származik, s előbb Lengyelországban „csencselt”, majd a Balatonon két ismeretlen társával felépített egy külföldi újságokat terjesztő hálózatot. Az NDK-s turistákra épült üzlet után közgazdász-hallgatóként AIESEC-ösztöndíjjal Nyugat-Németországba mehetett. Ez az AIESEC volt az a nemzetközi közgazdász-szervezet, amelynek magyar ágát előbb egy titkos munkatárs, majd Sarlós Gábor társadalmi kapcsolatként vezette. Elmondása szerint Varga kint megszedte magát, majd mindent elkaszinózott két este alatt. Szerencséjére itthon a magyar „tőzsdekirálynő”, Hardy Ilona mellé került. A ma is ünnepelt Hardy KISZ-csúcstitkárként kezdte, a korabeli propaganda-cikkek szerint el sem tudta képzelni az életét a kommunizmus nélkül. Persze az ELTE-n is KISZ-káder maradt, aztán még idejében váltott: friss jogászként egy nagyhatalmú kommunista bankvezér személyi titkára lett, és innen megindult felfelé. Vele párhuzamosan Varga is, akit később éppen Hardy segített nyugati lehetőséghez. Mert a hálózat éppen így működik.
Varga Zoltán a Central Médiacsoport Zrt. tulajdonosa, Magyarország 61. leggazdagabb embere a Forbes szerint. Ha nem lenne övé a Central (és ezzel együtt a 24.hu, a Nők lapja, a Story és a Best magazin), valószínűleg kevesen ismernék, egyike lenne a békésen gyarapodó milliárdosoknak. Természetesen teljesen független vállalkozó, ahogyan az általa tulajdonolt 24.hu is teljesen független – ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Bár csak pár éve fordult a média világa felé, amikor felvásárolta az addig a Sanoma tulajdonában lévő lapokat, portréja éppen beleillik sorozatunkba.
Látni fogjuk, hogy állításával ellentétben ő is a hálózat része, s a hálózaton természetesen továbbra is azt a nehezen megfogható szerveződést értjük, amely átvette vagy inkább megőrizte a politikai, gazdasági hatalmat a rendszerváltás során. Ebben az alig-alig kutatott, de az ország sorsára nézve mégis kulcsfontosságú történetben hihetetlen fontos szerepet játszottak a különböző bankárok, jogászok, közgazdászok, külkeresek, diplomaták, politikusok és újságírók, illetve az ehhez a körhöz tartozó értelmiségiek, véleményformálók.
Jelentős részük a KISZ-ből bújt elő, mások állambiztonsági kapcsolatokkal bírtak, s voltak, akik a diktatúra végjátékának kisebb-nagyobb kádereiként mentették át magukat. Közös jellemzőjük, hogy előbb-utóbb mindről kiderült politikai hovatartozása, s fogalmazzunk úgy: nem a konzervatív oldalon találták meg a helyüket [bár sokan vannak, akik végül mindenütt és mindenkor jól érzik magukat]. S amíg régen a világbéke, az antifasizmus, a reformkommunizmus voltak a kulcsszavak, ma a függetlenség az. Említettem, hogy Varga úr is független – adjuk meg neki, hogy ezt gondolhassa magáról.
És persze áldozat. Nagyon is jellemző, hogy az állítólagos ellene indított hadjáratról sem a magyar médiának, hanem a Politicónak nyilatkozott.
A Varga Zoltán pályafutásával foglalkozó cikkek (legyenek azok méltatók vagy kritikusak) egyben megegyeztek, megegyeznek: egyszerű bonyhádi bányászgyerekként kezdte, és a kilencvenes években Ungár András vitte be az „elit társaságba”. Kimaradtak a legfontosabb évek. Pedig mint minden vezérnek, neki is volt gyermekkora.
Proletárkezdetek, német ösztöndíj
„Édesapja bányászként, édesanyja betanított munkásként dolgozott Bonyhádon. Bár, mint visszaemlékszik, nem volt kiugróan tehetséges, a helyi gimnáziumban osztályfőnöke, Katz Sándor – az azóta Rátz Tanár Úr díjjal is jutalmazott matematika tanár – mindent kihozott belőle. Ezért állandóan matekversenyekre járt, majd tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem közgazdasági karán folytatta” – írták a kezdetekről a Varga Zoltánról készült portréban a Figyelőben (2010).
A kommunista terminológiával élve Varga klasszikus proletárcsaládból származott, amit nyilván azért hangsúlyoztak, hogy erősítsék a semmiből felemelkedő „legkisebb fiú”, a „self-made man” narratíváját. [Ami nem hangzik rosszul egy olyan országban, ahol a milliárdosok nagy többsége a kommunista diktatúra végjátékában, az igen erős kapcsolataiknak köszönhetően gazdagodott meg.]
De ennél érdekesebb a folytatás: „Nyaranta Varga Zoltán a Balaton környékén dolgozott, majd két társával külföldi újságok értékesítésére százfős hálózatot szervezett. Vonzó volt a hirtelen jött jólét, de amikor az AIESEC nemzetközi diákszervezet révén külföldi ösztöndíjat kapott, társaira hagyta a vállalkozást. A Stuttgart melletti Pforzheimben a negyedik legnagyobb német népbank, a Volksbank Pforzheim értékpapír-osztályán gyakornokoskodott.”
Magyarország, Balaton, Siófok, Lidó Szálló. Fotó: Magyar Rendőr
Álljunk meg egy szóra – először is a Balatonnál.
Tudjuk, hogy a szocializmusban nem (sem) lehetett csak úgy külföldi újságokat terjeszteni, százfős hálózatot szervezni. Ráadásul ezt a területet – ahogyan az idegenforgalmat, a külkereskedelmet, stb. – szoros felügyelet alatt tartotta az állambiztonság (azon belül is a hírszerzés és az elhárítás) és a katonai hírszerzés (MNVK-2.). Sajnálatos, hogy nem tudjuk, ki lehetett Varga két társa, akivel állítása szerint megszervezte ezt a hálózatot.
Némi segítséget nyújt egy másik portré, ami hangütésében nagyon is hasonlít a Figyelő cikkére. Ez utóbbi a magyar Forbes-ban jelent meg, és ugyanúgy már-már rajongói, kritikátlan nézőpontot képvisel. A csodálatos kezdetről ezt írták:
„Esélytelen, protekció kell, csak a párttitkárok gyerekei kerülnek be. Erről világosították fel a mindent tudók Varga Zoltánt, amikor egyetemistaként nyári melóra jelentkezett. Biciklis újságárusnak lenni a Balatonon nemcsak azért volt menő a nyolcvanas években, mert a keletnémet turisták borravalóiból tisztes összegek jöttek össze, hanem közben sok érdekes emberrel lehetett csacsogni, kávézni.
Varga nem keseredett el, beadta a jelentkezést, és miután a csókos gyerekek közül többen visszamondták a lehetőséget, ölébe pottyant a nyári állás. Nyílt egy ajtó, amin már csak be kellett lépni. […] Az egyetemista Varga annak idején annyira belejött a balatoni újságbizniszbe, hogy pár év után saját hálózatot szervezett, ’88-ban már közel 100 bringás árus dolgozott neki és két társának.”
Az üzenet ugyanaz: Varga nem volt „csókos”, nem tett semmiféle gesztust a hatalomért, csak – ahogyan sok-sok hasonló előtörténetben olvastuk – szerencséje volt. Persze ne legyünk gonoszak, akár igaz is lehetett. Ennél fontosabb, hogy ebből a cikkből sem derül ki, ki lehetett a két társa, akikre a másik cikk szerint ráhagyta az üzletet. Vajon ők sem voltak „csókosok”, ahogyan fogalmaztak? Az biztos, hogy kapcsolatépítésre remek lehetőséget adott a munka.
A kép illusztráció. Újságot árulnak Budapesten. Forrás: Fortepan.hu, adományozó: Kölcsényi Zoltán
Ezután történhetett, hogy Varga megkapta az AIESEC ösztöndíját. Ez volt az a nemzetközi közgazdász-szervezet, amelynek magyarországi megfelelője mögött a KISZ állt, és amelyet előbb „Kiri” titkos munkatárs, majd Sarlós Gábor társadalmi kapcsolat vezetett [lásd előző cikkünket].
Korábbi írásunkból kiderült, hogy az állambiztonságot természetesen különösen érdekelte az AIESEC, mind az ideutazó külföldi diákok miatt, mind a külföldi ösztöndíjakat elnyerő magyar tanulók kapcsán.
Külkeresek, jogászok és közgazdászok
A ma is működő szervezet a nyolcvanas évektől egyre többet szerepelt a sajtóban, hiszen a Nyugat felé nyitás egyik fontos szerve volt. Ma már tudjuk, hogy a rendszerváltásban, a privatizációban és a hatalomátmentésben is kiemelkedően fontos szerepet játszottak a külkeresek és közgazdászok, a velük összedolgozó jogászokkal, újságírókkal és másokkal együtt. Az is világos, hogy nagyon sok fiatal külkeres, jogász és közgazdász mögött komoly káderszülők, sokszor egykori ÁVH-sok, katpolosok álltak. Mások meg kívülről érkezve bekapcsolódtak ehhez a hálózathoz.
Az AIESEC-hez tartozó fiatalokra mindenesetre különleges lehetőségek vártak. Segít az eligazodásban a Népszava 1986-os riportja: „>l’m an AIESEC-er and I’m proud of it< – virít [Sz.] Zsolt pólóingén, egy fáradt, de boldog sárkány rajza alá írva” – így kezdődik cikk, amelyből az is kiderül, hogy milyen cégek álltak a szervezet mögött: „Vannak állandó patronáló vállalataink, mint például a Skála, a Novotrade, az Ikarus.” A Novotrade – elsősorban számítástechnikai importtal és forgalmazással foglalkozott – és az Ikarus a külkereskedelemre épített [így rendszerszerűleg a III/I., III/II. és az MNVK-2. alá tartozott], a Skáláról és annak atyjáról, a néhai Demján Sándorral pedig már több cikkben foglalkoztunk. Éppen a hatalomátmentős hálózat egyik kulcsfigurája volt.
1986-os cikk a Népszabadságban. Forrás: Arcanum.hu
Mézeshetek Füreden – egy kis megfigyeléssel?
Az Ipari Szemle 1988/5. számában nagyobb cikk jelent meg az AIESEC magyar leányszervezetéről, amely ekkor már vállalt „hostess és tolmácsszolgáltatást” is. „Kihasználva tagiskoláink széles bázisát, szívesen adunk hostesseket, tolmácsokat bármilyen rendezvényükhöz színvonalas angol, orosz, német, spanyol, francia vagy arab nyelvtudással. Ezt a szolgáltatásunkat természetesen magyar nyelven is kínáljuk. […] Reklámtevékenység […] A 64 országba eljutó kiadványainkban megjelenő hirdetéseken kívül felajánljuk propagandalehetőségként nagylétszámú rendezvényeinket is. […] Sajtófigyelési szolgáltatás […] Sajtófigyelési szolgáltatásunkat széles körű nyelvismeretünkre támaszkodva kínáljuk.”
Előző cikkünkben szót ejtettünk az állambiztonságot is érdeklő, 1984-es siófoki találkozóról. Három évvel később szintén a Balaton partján fogadták a külföldieket: a balatonfüredi eseményt a SZOT üdülőjében rendeztek meg. Erről az a Szőnyei Tamás írt egész oldalas riportot a KISZ-es Magyar Ifjúságba, aki a rendszerváltás után már az állambiztonsági múlt egyik legismertebb kutatója lett. A cikk címe és felcíme már a jövő ígéretének jegyében született: „Gazdaság, politika, érdek – Mézeshetek Füreden”.
„Eladni is tudni kell magunkat – kezdődik az írás. – Tavaly tavasszal Barcelonában és idén februárban Bécsben sikerült is ez. Akik ezt véghezvitték – fiatal közgazdászhallgatók –, alighanem egy életre megtanulták, méghozzá a saját eredményeiknek köszönhetően, hogy mit számít ma a világban a hatásos és megalapozott propaganda.”
Mézeshetek. Cikk a Magyar Ifjúságban. Forrás: Arcanum.hu
Pontosan tudjuk, hogy mire használta az állambiztonság ezeket a balatoni hoteleket. Például arra, amiben Apró Piroska is benne volt, aki még a hetvenes években feljegyzést készített egy célpontként kezelt német újságíróról a KGB alá tartozó Nemzetközi Újságíró Szervezet (NÚSZ) balatonszéplaki üdülőjében.
Az ő feladata éppen az volt, hogy nyaralás és pihenés közben az ellágyult házaspár közelébe férkőzzön. A feljegyzés szerint megtette.
Németország: könnyen jött pénz könnyen ment
Nem tudjuk, hogy Varga ott volt-e ezeken az 1987-es „mézesheteken”, de a Forbes már említett több oldalas cikke szerint éppen ebben az évben mehetett Nyugat-Németországba. „Karrierjét komolyan meghatározta, hogy külföldre mehetett gyakorlatra, és véletlenül [már megint a véletlenek és a szerencsék – MG] éppen az egyik német bank értékpapírosztályán kötött ki. Mindez 1987-ben történt […].” A Forbes-ban megjelent történet szerint a „bankárjelölt bevásárolt olcsó részvényekből, ami jó húzásnak bizonyult. Az árak visszapattantak, a nyereség nagy volt.”
A portréban közölt folytatás kevéssé volt szívderítő:
„De a pénz nem tartott sokáig, két este elég volt ahhoz, hogy Varga az összes addig szerzett pénzét elbukja a wiesbadeni kaszinóban. Negyvenezer márka iszonyatos összeg volt akkoriban.”
Az írás szerint végül stoppal jött haza. Ez a kitérő annyira furcsa, hogy akár igaz is lehet: adott egy magát következetesen felépítő fiatal üzletember, aki mindent megtesz azért, hogy meggazdagodjon. Aztán két éjszaka eljátssza az egészet egy kaszinóban? Karakteridegennek tűnik. A Forbes-ban egyébként megjelent néhány további üzletelése, „csencselése” is:
„Miközben a pécsi egyetemen tanult közgazdásznak, gyakran járt Lengyelországba is csencselni. Utazásai alatt is mindig kiszúrta, hol miből van hiány. Vietnamba például cigarettát vitt, de volt, hogy nem megfelelő típust választott, s rajta rohadt a szállítmány.” Megint egy érdekes részlet: nem derül ki, hogy a cigarettát csempészte-e, de azért a célország is fontos: Vietnam. Oda sem utazgatott egy átlagember. De erről majd később.
Több helyen nem örültek a magyar jelentkezőknek
Azt tudjuk, hogy az állambiztonság kiemelten kezelte az AIESEC-et, de nem mindenki fogadta szívesen a kommunista országokból érkezőket. Nem kell kifejtenünk, hogy miért, megtette ezt helyettünk Sarlós Gábor „társadalmi kapcsolat”, akinek cikkét A Jövő Mérnöke című egyetemi lap dolgozta fel: „Az AIESEC ugyanis nagyon sok állást kínál fel a hallgatóknak, léteznek azonban olyan vállalatok, amelyek nem hajlandók magyar jelentkezőknek juttatni a felkínált helyeket. (Pedig nincs olyan tagország, ahol száznál kevesebb munkahely várná a diákokat. Egyedül az NSZK 800 állást kínál; Franciaországban több mint 300, Spanyolországban és Svájcban 200 állást hirdetnek a szakmai gyakorlatra érkezőknek!)
Ennek oka pedig az, hogy az alkalmazó vállalatok egy része „technológiai vagy biztonsági szempontból érzékeny területen működik, és úgy véli, hogy ezúton csökkentheti a kockázatokat”. Vannak azután olyan cégek, amelyek politikai okokból, előítéletekből fakadó elutasítással élnek.
Akadnak, akik csak az ismeretlentől való félelem miatt zárkóznak el, de sajnos olyanok is, akiknek a rossz tapasztalat vette el a kedvét.”
És akkor Hardy Ilona felvette magához
Ott tartunk, hogy Varga eljátszotta a pénzét, és stoppal hazajött. Más talán összetört volna, de neki ismét szerencséje volt. Ahogyan a Forbes-ban írták: „Nincs Forbes-sztori e nélkül a fordulat nélkül, de ő maga is többször mondja, hogy jókor volt jó helyen a rendszerváltás idején. Persze kellett ahhoz önbizalom és magabiztosság, hogy ismeretlenül is lazán felhívja az Értékpapír-forgalmi Titkárságon Hardy Ilonát azzal, hogy ott szeretne dolgozni. Összejött.”
Ugyanerről a Figyelőben: „Hazatérve – még pécsi egyetemistaként – eljárt a fővárosba a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) megalapításán dolgozó Hardy Ilonának segíteni; tolmácsolt, fordított.”
Sikeres nő, tehetség nagykövet – és az elhallgatott KISZ-es múlt
Hardy Ilona is kulcsszereplő – ma is ismert és elismert, az egyik legsikeresebb magyar nőnek tartják. Nem véletlenül választották meg 2019-ben a „Magyar Tehetség Nagykövetének”. Ha Varga „self-made man”, ő „self-made woman”. Ügyvéd és jogász, munkahelyeit, pozícióit hosszan lehetne sorolni. Hivatalos életrajzából, a sajtóban megjelent előtörténeteiből persze sok minden kimaradt. Például az, hogy fiatalkorától a KISZ-ben sürgölődött.
Bokros Lajos Hardy Ilona kezét csókolja. Fotó: MTI
Természetesen róla is megjelentek méltató portrék, a Figyelőben 1993-ban publikált cikk hangvétele megegyezik azzal, amelyben Vargát mutatták be: „Hardy Ilona egy kis bakonyi faluban született, Nemeshanyban [vö: a bonyhádi bányászcsaládból származó Varga romantikus történetével]. Később a család Dunaújvárosban telepedett le. Latin tagozatos gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti jogi egyetem elvégzése után az Állami Fejlesztési Bankban a saját szavaival élve – néhány évig >elvegetálgatott<.
Jogi előadó volt, tárgyalásokra járt a fővárosi és a megyei bíróságra, majd napirendre került a kötvénypiac felélesztése. Ezt a bank nagyhatalmú vezérigazgatója, Havas Péter támogatta, akinek Hardy Ilona kilenc hónapig a személyi titkára volt.
Időközben vendéghallgatóként látogatta a Közgazdasági Egyetem pénz- és hitelügyi szakát is. 1983-tól, az első kötvénykibocsátásoktól kezdve a hazai értékpapírpiac kialakításán dolgozik; hozzákezd a lakossági kötvényforgalmazás szervezéséhez, közreműködik a másodlagos kötvénypiac megteremtésében.”
Hardy és a Vörös vándorzászló
Dunaújváros, latin szakos középiskola. Vagy inkább nevezzük úgy, ahogyan akkoriban hívták: Münnich Ferenc Gimnázium. Ahol ő volt a „csúcstitkár”:
„Hardy Ilonának, a Dunaújvárosi Münnich Ferenc Gimnázium KlSZ-csúcstitkárának utolsó három éve nehezen választható el az iskolai KISZ-élettől. Úgy beszél erről az időről, mint a nagy fejlődés korszakáról és szinte beleszédül, ha a csúcsról, a KISZ KB Vörös vándorzászlója harmadszori elnyerésének évében tekint vissza a kezdetre.
Másodikos korában választották KlSZ-csúcstitkárává és ez két gondot okozott neki. […] Hardy Ilona szerint a KISZ-munka nem úgy követel sok időt az embertől, hogy gyűlésekre, rendezvényekre kell járni, hanem úgy, hogy gondolatai majdnem mindig e körül forognak.
Mehet hazafelé, segíthet otthon, a KISZ ott zsong a fejében. […] Hardy Ilona most negyedik osztályos gimnazista. Érettségi után jogi egyetemre készül. De kerüljön bárhová, tudja a KISZ-munkát nem hagyja abba, mert a KISZ szeretete nem helyhez, hanem emberhez kötött. A KISZ KB Vörös vándorzászlója ott marad, ahol harmadszor is kiérdemelték. De a tagok, akik megszerezték, százfelé mennek és magukkal visznek valamit a zászlószerzés lelkes szelleméből.”
Hihetetlen siker: zsebben a Vörös Zászló. Forrás: Fejér Megyei Hírlap; Fotó: Arcanum.hu
Tanulságos cikk – stílusa ma már nevetséges. A „Zászló – harmadszor is” című írás a Fejér Megyei Hírlapban jelent meg 1974-ben. Már a mottója beszédes (és az ötvenes éveket idézi):
„Ha a KISZ-titkár a munkájáról beszél, a KISZ-szervezetéről szól. Ha terveit említi, egy fiatal közösség jövőjét vázolja. Ha a múltat idézi, a tagok közös útját idézi.”
Ugyanebben az évben Hardy a KISZ házilapjába, a Magyar Ifjúságba is bekerült. A fotójával együtt: „[…] a jól sikerült Münnich-hét megszervezésével is bizonyítottuk, hogy ebből a tárgyból is >készültünk< – mondta lelkesen a lapnak. – Érettségi után jogi pályára szeretnék menni, ezért nem véletlen, hogy megragadott törvényhozásunk demokratizmusa.”
Nyáron a KISZ Fejér megyei vezetőképző-táborában sürgölődött, az Ifjúsági Magazin többoldalas cikke a „tábortanács elnökeként” mutatta be. Ebből is megtudhattuk, hogy „>civilben< a dunaújvárosi Münnich Ferenc Gimnázium negyedikese lesz ősztől, s három éve az iskolai KISZ-vezetőség titkára”.
Látjuk, hogy megdolgozott azért a KISZ-érdemrendért, amelyet a Fejér Megyei Hírlap 1975-ös cikke szerint negyedikesként megkapott.
Ezzel a háttérrel nem meglepő, hogy rögtön fel is vették arra az ELTE-re, amely a szélsőbaloldali, maoista, KISZ-es brigádjairól is hírhedt volt [lásd korábbi cikkeinket]. Persze lehet, hogy amúgy is sikerült volna – ki tudja?
Természetesen az egyetemen is KISZ-es maradt, az ELTE lapja szerint 1975-ben Draskovits Tibor [Medgyessy Péter szt-tiszt-miniszterelnök, majd Gyurcsány Ferenc minisztere] és néhány társa mellett ő is bekerült a KISZ-vezetőségbe. Elsősként. A titkár az a Szegvári Péter lett, aki a Horn-kormány alatt főtanácsadó lett, azóta meg sok minden más.
Hardy 1980-ban végzett, és rögtön az Állami Fejlesztési Bankhoz került, ahol jogtanácsosként kezdett.
Ennél is fontosabb, hogy „kilenc hónapig” a bank „nagyhatalmú vezérigazgatója, Havas Péter” személyi titkára volt. Utóbbi is a kötvénypiac nagy támogatója volt (ekkor már), a nyolcvanas évek közepén nyugdíjazták. Hardy közben vendéghallgatóként „látogatta a Közgazdasági Egyetem pénz- és hitelügyi szakát”, és osztályvezető (más megfogalmazás szerint csoportvezető) lett a banknál.
Pár évvel később, 1986-ban a Magyar Nemzet és az Esti Hírlap is beszámolt arról a kötvény-aukcióról, amelyet az Állami Fejlesztési Bank osztályvezetőjeként már Hardy vezetett. Az eseményen ott van a már nyugdíjas Havas Péter, Hardy mentora, mindkét lap meg is szólaltatta.
Havas: Forradalmi Bizottság, majd irány felfelé
Havas maga is érdekes figura volt: a közgazdász az ötvenes években a Kohó- és Gépipari Minisztérium munkatársa, majd ’56-ban a Forradalmi Bizottság tagja volt, a hatvanas évek elejétől meg már külkereskedelmi szakértőként publikált. Havas 1968-ban lett az Állami Fejlesztési Bank elnöke, és mint régi kommunista, teljesen logikusan vette maga mellé a KISZ-es Hardyt. Aki oroszlánrészt vállalt a kötvénypiac beindításában.
A Figyelő már említett cikke szerint „a Kádár-korszak végnapjaiban a kötvénypiacot a nagy- politika még csak eltűrte, de részvénypiacról, tőzsdéről jó ideig hallani sem akart. A minitőzsdét és Hardy Ilonát többször támadták. Előfordult, hogy a nyugati politikai és újságírói körökben rendkívül népszerű tőzsdei vezetővel készült interjú után – amelynek az újságíró a >Marx forog a sírjában< címet adta – a Lityeratura Gazeta ellencikket írt, és a TASSZ tudósítója arra szólította fel Hardy Ilonát, vonja vissza a nyilatkozatát. Ez elől természetesen kitért. Ám gyorsan változtak az idők. A parlament elfogadta a társasági törvényt, beindulhatott a magángazdaság fejlődése.”
Izgalmas pillanat. A képen: Hardy Ilona. Részlet a Figyelő cikkéből. Forrás: Arcanum.hu
Így kell hőst faragni egy belsős emberből.
A Budapest Bank élére egy Moszkvában felfutott ember került
A Figyelő cikkét olvasva csodálhatjuk Hardy Ilona bátorságát, ahogyan a KISZ hűséges emberéből a szabadpiac és a tőzsde híve lett. Szerencsére túlélte a TASSZ állítólagos támadását, majd amikor 1988 áprilisában a bankok létrehozták az Értékpapír Kereskedelmi Titkárságot, és a vezetésére pályázatot írtak ki, azt egészen véletlenül ő nyerte meg. Ekkor már a Budapest Bankban dolgozott.
Hardy váltása logikus volt: az 1986 decemberében alakult Budapest Bank vette át az Állami Fejlesztési Bank ügyfeleit és a kötvénypiac területén végzett feladatait. A bank vezetője egy bevált pártember, Hegedüs Oszkár lett. A sokáig a Statisztikai Hivatalban dolgozó közgazdász karrierje 1971-ben indult be, miután Moszkvába, a KGST-titkárság statisztikai osztályára küldték. [Princz Gábor apja is ebbe a KGST-s, Apró Antal körül csoportosuló körbe tartozott.]
Hegedüs 1975-ben hazatérve a Magyar Nemzeti Bankba került, és immár pénzügyesként dolgozott. 1987-ben lett a Budapest Bank elnöke [innen nézve milyen érdekes, hogy a Postabank élére is egy „moszkvai embert” választottak], és csak 1994-ben váltotta le az MDF-kormány.
A KISZ-es Hardy Ilonára is kulcsszerep várt: 1987 és 1988-ban ő vezette a bank Értékpapír Irodáját. Innen került a pályázat megnyerésével 1988 tavaszán az Értékpapír Kereskedelmi Titkárság élére. Ahogyan a Figyelőnek fogalmazott: „Fejest ugrottam a sötétbe, csak a titkárnőmet és egy pályakezdő munkatársamat vittem magammal.” Ő lehetett Varga Zoltán?
Hardy Amerikába, Varga Angliába ment
Tény, hogy az addig KISZ-hez, így Moszkvához hű Hardy ekkor már Amerika felé nyitott, nem sokkal a tőzsde megalakulása után az Egyesült Államokba utazott, ahol egyéves ösztöndíjat kapott.
Az is nyilvánvaló, hogy ő ahogyan Havas és Hegedüs elvtárs őt, ő Vargát emelte fel. Mert ez a lényege a hálózatnak.
Varga közben újabb ösztöndíjat kapott, és kint is Hardy segítette: „Közben újabb ösztöndíjat kapott Németországba, és immár Hardy közbenjárására a Dresdner Banknál és a Frankfurti Értéktőzsdén dolgozhatott. Onnan Londonba vezetett az útja. Előbb nyelvet tanult, majd Járai Zsigmond segítségével, aki akkor a James Capel & Co londoni befektetési házat képviselte Budapesten, kéthónapos szakmai ösztöndíjat nyert a cég londoni központjába.”
Aztán ismét Hardy jelentkezett: „Mielőtt megkezdte volna a gyakorlatot, Hardy Ilona telefonált: >itthon elindul a BÉT, én leszek az ügyvezető, s lenne egy állásajánlatom<. Varga egy nap gondolkodási idő után hazautazott.”
Mintha megérezte volna, hogy előbb-utóbb milliárdos lesz.
Folytatjuk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS