Ki lesz a következő német kancellár?

Mondjuk azt is meredten nézi évtizedek óta, ahogy a társadalma lassan, de látványosan megsemmisül. A német politikai elit gondolkodása teljesen beszűkült a jólét elmúlt ötven évében. A fizikai valóság és a törvények, a demográfiai tények, a szociológia evidenciái mind-mind elsüllyedtek a liberális ideológia dogmáinak tengerében. Angela Merkel kormánya leállította a környezetvédelem nevében a német atomerőműveket, hogy azokat zömmel barnaszénnel üzemelő erőművekkel váltsa ki. Ez az egy tény elmond mindent erről a politikai vezetésről, amelyet egy állítólagos fizikus irányít. Merkel mai bejelentése, hogy nem indul a pártelnöki posztért, a válságkommunikációs hiba alapesete. Nyilván senki nem tanácsolta neki, hogy egy tartományi választási bukássorozat végén jelentse be ezt. Nyomás hatására cselekedett így, mert ellenfelei tudják, hogy ha most nem buktatják meg, akkor minimum egy évig még hatalmon marad és viszi őket tovább a szakadékba.

Németország ma minden tekintetben az emberi butaság állatorvosi lova, egy olyan ország, ahol az egykor kivételesen sikeres gazdaságpolitika máig ható anyagi következményein élősködik a valóságtól elszakadt ideologikus politikai, értelmiségi és médiaelit. Angela Merkel kormányzati döntéseinek szinte mindegyikét hatalomtechnikai alapon hozta, szigorúan csak a rövid távú érdekek alapján. Németország nem tart a vezetése alatt sehová, tulajdonképpen nem reagál az elmúlt 15 év világpolitikai, európai és technológiai kihívásaira sem. Nemcsak az erős és racionális Németország hiányzik Európából, Németország már Németországból is hiányzik. A németes brutalitással korlátok közé szorított német közvélemény azonban nem tudja kibeszélni a problémáit. Csak az a kérdés, hogy a német elit már a középtávú folyamatokkal sincs tisztában, vagy inkább gyáva megmondani a német népnek, hogy a jelenlegi életformája nem tartható tovább. Ehhez képest nemcsak a pártok között, hanem a CDU-n belül is csak most kezdődik a meccs az utódlásért.

Politikai értelemben Merkel a tavalyi szövetségi választások óta gyakorlatilag halott. Hogyan kezelhetne korábbi hatalmának töredékével olyan problémákat, amelyeket hatalma csúcsán még szóba hozni sem mert? A Merkel-kormányok már rég a zöldek programját valósították meg, amely a legszélsőségesebben ideologikus program akkor is, ha bizonyos céljai helyesek és vonzóak a tömegek számára. A baj csak az, hogy Németországban most a nagypárti, váltópárti lét határára növekedő zöldek nemcsak szélsőliberálisak, hanem ugyanolyan technikai, természettudományos és társadalomtudományos analfabéták, mint a teljes politikai elit. A gazdasági elit sem szakemberekből, hanem menedzserekből áll, akik csak vezetik, irányítják a gazdaságot, az ipart, de a technológiai részletekkel, következményekkel egyszerűen ők sincsenek tisztában. Németország már csak működteti azt a hatalmas potenciált, amit képviselt és létrehozott egykor, amit újrateremtett 1945 után. Felülmúlhatatlanul ironikus, hogy mindezt egy „fizikus” irányítása alatt próbálják meg átalakítani valami teljesen mássá, egy új néppé és országgá. Merkel további gyengülése - mert pártelnökség nélkül a kancellárság csak erősen átmeneti poszt - felhívás arra a szociáldemokratáknak, hogy azonnal kilépjenek a koalícióból. Németországnak ügyvezető, vagy azzal egyenértékű kormánya lesz, gyakorlatilag az uniós választásokig.

Ha jól számolom, Merkelék éppen 17 választás (16 tartományi és egy szövetségi) óta kapják meg az AfD-s pofont. És a pofon egyre nagyobb, annak ellenére, hogy a teljes politikai és médiaelit beleállt ebbe a harcba. A migrációellenes párt, az AfD nem parajelenség, hanem olyan emberek felbuzdulása, akik inkább a hosszabb távú következményekre koncentrálnak. Ostobaság, kirívó ostobaság szélsőjobboldalinak bélyegezni őket. Ők is részei a Németországot elborító liberális ködnek, ők sem nemzeti ideológiát képviselnek, a CSU valószínűleg jobboldalibb náluk általános ideológiáját tekintve. Az AfD egy racionalista lázadás, ami a politikát abban a néhány kérdésben, amit átlát és fel mer vállalni, nem ideológiai szempontok, hanem hétköznapi következmények mentén szemléli. Jó példa erre az eredeti témájuk, az euró, az euróövezet és annak válságára adott válaszok kritizálása. Az AfD alapítói felmérték, hogy az euró bevezetése olyan módon jó Németországnak, hogy közben árt más országoknak, és végső soron gazdasági és politikai destabilizációhoz vezet a szegényebb euró-övezeti országokban. Segíteni nem akartak a német adófizetők pénzéből ezeknek az országoknak, de fura módon ez a megközelítés mégis európaibb, mint a német politika főáramáé. Ugyanis elismeri azt, hogy Németország csak kizsákmányolni tudja Dél- és Közép-Európát, és ezzel valószínűleg destabilizálja is, de az ellenkezőjét nem tudja ott megtenni, rendet nem tud teremteni, arra csak a helyi elitek lehetnek képesek.

A német politikai élet és társadalom hangulata azonban sem egy reformpártot, sem egy olyan vezetőt nem tűrne el, aki ezeket az alapvető kérdéseket fel meri tenni. Akárki is lesz Merkel utódja, az meglepetés lesz a németek és mindenki más számára is. A német politika rejtett zugaiban már nyilván tervezik az átmenetet, de ez eddig halvány, habár egyre erősödő remény volt csak. Csakhogy nemcsak tervezett, megtervezett átmenet lehetséges, hanem földindulásszerű is, hiszen a szavazók tudják, hogy a jelenlegi leosztás haszonélvezői még megváltozott erőviszonyok esetén sem fogják megoldani azokat a problémákat, amelyeket ők preferálnak jelenleg. Németország számára a politikai rendszer stabilitása volt a legnagyobb értékek egyike. Hatalmas és értelmetlen áldozatokat hoztak ennek a megtartásáért. De miután a politikai elitek sosem mennek el maguktól, a válság kirobbanása csak eltolódott. Merkelt még ki kell túrni a kancellári székből is, ha az SPD elitje - továbbra is szembe menve a tagság akaratával - kormányon akar maradni. Ez nemcsak a CDU válsága. Ez nem is csak a német politika válsága. Ez egy kiadós európai politikai válság előszele. A migráció fő támogatója bukik meg éppen.

Már nem Merkelre kell figyelnünk, de hogy kire, attól tartok, nemcsak mi nem tudjuk.