Pesti Srácok

Kidobta Gyurcsányt az Egyenlítő blog főszerkesztője

Kidobta Gyurcsányt az Egyenlítő blog főszerkesztője

Gyurcsány Ferenc leghűségesebb híveinek egyike fordult el a Demokratikus Koalíció elnökétől. Németh Gábor az Egyenlítő blog főszerkesztője nyílt levélben kérte meg a távozásra. Az egykori támogató szerint az ellenzéknek semmi esélye addig, amíg Gyurcsány Ferenc színen van.

"Tisztelettel kérlek, hogy gondold végig azokat a történelmi precedenseket, vagy akár Bajnai Gordon példáját, amely esetekben egy élvonalbeli vezető képes volt a háttérbe húzódva segíteni egy friss, fiatal, de legalábbis kevésbé elhasználódott politikusi generáció felemelkedését.

Vedd észre kérlek, amit rajtad kívül már talán mindenki más észre vett: a Fidesz kampányembere vagy. Vitatkozhatunk arról, hogy "gonosz" ez a hatalom vagy sem, de arról nem vitatkozhatunk, hogy politikai kampányaik minden momentumát racionálisan, a "jó és rossz tudásának" felhasználásával tervezik meg. Nézd csak meg, hogy hol tart most az ellenzék, hogy mennyire képtelen összefogni és kitörni a néhány százalékok bűvköréből! És nézd meg, hogy ki a fő eszközük ezen állapot fenntartásában. Ha Vonát kell amortizálni, plakátra kerülsz Vonával, ha az MSZP-t, plakátra kerülsz MSZP-s politikusokkal. Elég téged megemlíteni, és a szövegkörnyezet többi szereplője zuhan 1 százalékot. Ezek tények, ezeket be kell látnod.

PestiSracok facebook image

Kényelmes lenne azzal zárni a soraimat, hogy "sokan kiábrándultunk miattad és a különutas viselkedésed, egóharcod miatt a baloldali politizálásból", és ezt az állítást igaznak is tartom. De most álljon csak itt az, amiért személyes jótállást tudok vállalni: az én véleményem. Feri, én 10 évig eszköztelenül harcoltam a baloldalért. Ugyanúgy pakoltam padokat Molnár Gyula rendezvényein egyetemista aktivistaként, ahogy később melletted álltam a színpadon, mikor játékpisztolyt fogtak ránk, aztán létrehoztam az ország legolvasottabb, vállaltan baloldali elköteleződésű blogját, és segítettem csapatommal az összefogás jelöltjeinek kampányát is filmekkel, beszédírással.

Arra kérlek, ne legyél tovább fegyver a Fidesz kezében, ne terheld személyeddel a valódi ellenzéki összefogás ügyét. A Momentum akciójában való kezdeti, kétes részvételed is azt bizonyította, hogy nélküled most könnyebb közös ügyért küzdeni."

Forrás: Egyenlítő blog; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?