Pesti Srácok

Milyen ellenzéket szeretnék?

null

Miután liberális hetedbarátaink (mert felebarátnak azért túlzás lenne hívni őket) rendszeresen megfogalmazzák, hogy milyen konzervatívokat szeretnének (Segítek: antinacionalista, heterofób, progresszív, antiklerikális szdsz szavazókat.), úgy döntöttem, hogy én is megfogalmazom milyen ellenzéket szeretnék.

Nyilván a liberalizmust hagyhatjuk is, mert azt az ember már a saját anyjának se bocsájtja meg, de mindenképpen olyan ellenzéket szeretnék, amelyről azért az ember el tudja képzelni, hogy esetleg szavazzon rá. Ez nagyon komoly nehezítés a magyar politikai életben, de az európaiban is ritka az olyan politikus, akiről ne lehetne cikket írni a Pszichiátriai Szemlében. Azt könnyű belátni, hogy egy olyan ellenzéki párt, amelyre a kormánypártiak akkor sem lennének hajlandóak szavazni, ha a kormány betiltja a Barátok köztöt, a sörivást és a sörhasat, a meg nem történt szexuális kalandokkal történő dicsekvést, a műkörömépítést, a shoppingolást, illetve a narancsbőr büszke viselését, nem sok értelemmel bír a létezését illetően. Nem fog nyerni ugyanis soha. A magyar szélső belsőjobb, a személyes ambíciók mentén szervezett liberált pártocskák, az MSZP és Gyurcsány Ferenc énkiterjesztése, a DK nem fog nyerni soha.

Se külön, se együtt. Közös rettegésük tárgya az, hogy egyszer előkerül valaki, aki el tud mondani egy koherens beszédet fejből, kameraképes, van ideje erre a hobbira és politikus akar lenni.

PestiSracok facebook image

Egy ilyen embernek csak annyit kellene tennie, hogy a kormányzati intézkedések némelyikével, amelyik például rendben van, azokkal egyetért és nem teszi felelőssé olyasmiért a kormányt és a kormánypártokat amiért ők fogalmilag nem lehetnek felelősek. Vagy legalább hallgat, ha a kormány rugdalása neki kellemetlen és nem a kormánynak. Aktuálisan, ha eladod az újságodat, miért csodálkozol azon, hogy az új tulaj azt csinál vele, amit akar?

Most értesültem, hogy a DK végleg kivonul a parlamentből. Na az ellenzék ezt egy esetben teheti meg, ha az elemi politikai szabályokkal tisztában van, akkor, ha döntő tömegtámogatás van mögötte. Emlékeztetném ezeket a kreténeket arra, hogy a Fidesznek az őszödi után sem volt akkora tömegtámogatottsága, hogy kivonuljon a parlamentből és bojkottálja a normál ügymenetet. Csak Fletóról vonultak ki.

Tehát milyen ellenzéket szeretnék:

  1. Először is olyat, akiről végső elkeseredésemben el tudom képzelni, hogy kormányképes.
  2. Amelyiknek nem kell minden nap bejelenteni, hogy megszűnt a demokrácia, a szabadság és drága a parlamenti büfé.
  3. Amelyiket egy olyan ember vezet, aki első közelítésben legalább nem tűnik futóbolondnak.
  4. Amelyik eltartja a saját sajtóját.
  5. Amelyik ufóinvázió idején nem az ufók oldalára áll.
  6. Olyan ellenzéket szeretnék, amelyhez menekülnék, ha üldöz a kormány. Jelenleg éppen a kormányhoz menekülve tengetem az életemet, mert félek az ellenzéktől.

A jelek szerint nemcsak egy csőcselékünk van, hanem kormányképes politikusokból is csak legfeljebb kétharmadnyi. Tessék beletörődni, jó képet vágni hozzá és elolvasni a szombati Népszabadságot.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.